2014. 06. 10.

80: zárva

Kisiklott egy tehervonat Füzesabony és Mezőkövesd között. A balesetben ugyan nem sérült meg senki sem, de a járművek elzárják a pályát a miskolci fővonalon.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint kisiklott, majd felborult egy 27 vagonból álló, szénport szállító tehervonat négy vagonja a füzesabonyi vasútállomáson kedd délután. A MÁV-START közlése szerint a műszaki mentés ideje alatt az utasokat egy szakaszon vonatpótló autóbuszok szállítják majd, jelentős késésekkel számoljanak az erre utazók.
Ismertetik: kedden délután negyed kettőkor Füzesabony és Mezőkövesd között kisiklott egy tehervonat négy kocsija. A Rail Cargo Hungária tehervonatból a kisiklott kocsik a másik pályatestre borultak, emiatt ezen a szakaszon nem lehetséges a vonatközlekedés.
A MÁV-START közleménye szerint megszervezi a miskolci vonalon közlekedő vonatok helyett az autóbuszos közlekedést, illetve várhatóan a menetrend is módosulni fog. A korlátozás és a késések érintik a Budapest–Miskolc közötti InterCity és gyorsvonat járatainak utasait, továbbá a Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony–Miskolc–Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is. Az utasokat várhatóan Mezőkövesd és Füzesabony között vonatpótló autóbuszok szállítják majd. Egyes vonatok rövidebb útvonalon közlekedhetnek, de vonatelmaradásokra is számítani lehet.
A baleset a nyílt vasúti pályán történt, melynek okáról egyelőre nincs információ – írja a vasúttársaság. Feltehetően a vasúti pálya is megrongálódott, valamint a felsővezeték rendszer is megsérült, ennek felmérése folyamatban van. A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a szakemberek. A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult kocsikat ki kell emelni, s majd amennyiben ez műszakilag biztonságos, el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.