2014. 07. 14.

Eladó villanygépek

Megválik négy mozdonyától a DB AG. Ez önmagában talán nem is lenne hírértékű esemény, de nem akármilyen gépektől vesznek búcsút a németeknél, várhatóan árverés keretében.


A DB Systemtechnik mérővonatai élén szorgoskodott 103 222-es leállításáról még a tavasszal érkezett a hír, miután a társaság szolgálatba állította az MRCE-től vásárolt EuroSprintert, a 182 506-ost. Az üzemképes és egyben leggyorsabb 103-as mellett azonban még három 113-as sorozatú mozdonyt is érdekesít árverés keretében a német vasút.
A 113 267-es és a 268-as 1962-ben az akkor megújult Rheingold számára épített mozdonyok és az áramvonalas(abb) járműszekrénnyel épített E10-esek első generációját képviselik. Az akkori E10.12-es alsorozathoz csatlakozott néhány évvel később a Rheinpfeil-mozdonyok sora: az ugyancsak megújult, ma is ismert, klimatizált kocsikból álló Rheinpfeil továbbítására újabb „Bügelfalte”-mozdonyokat szerzett be a DB. E sorozat tagja a most áruba bocsátandó harmadik 113-as, a 113 309-es. Nem mellesleg a 113 309-es volt az utolsó olyan, menetrend szerinti forgalomban részt vevő villanygép, amelyik a TEE-kocsikkal azonos, vörös-bézs színeket viselte 1999-es főjavításáig.
A DB AG a négy veterán mellett újabb villanymozdonyokat is eladásra kínál: számos leállított 111-es keresi új üzemeltetőjét. Érdekesség, hogy ez az első alkalom, hogy nagyobb mennyiségben kínál megvételre az állami vasúttársaság üzemképes gyorsvonati mozdonyokat. Korábban ugyanis inkább szétvágták a még üzemképes, de felesleges járműveket is, semminthogy a versenytársak kezébe kerülhessenek. E gyakorlattal néhány éve szakítottak mindössze, amikor előbb néhány 143-ast és 139-est adtak el olyan magánvasutaknak, amelyekben részesedése volt a DB-nek; később azonban teljesen idegen céges is vásárolhattak mozdonyokat. Komolyabb mennyiséget idegen feleknek a 151-es sorozatú gépekből értékesítettek: a „Sínhajók” többek között a Metrans és az SRI színeiben is dolgoznak.
Sőt, a hírek szerint a DB AG növeli részesedését a Lokomotionben is néhány 151-es formájában, amelyek megkapják a cég jellegzetes zebra-festését is. A hattengelyes gépek főleg belföldi forgalomban és a síkvidéki vonalakon teljesítenek majd szolgálatot.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.