2014. 07. 08.

Csalagúti átszállás

Többszáz utas rekedt órákra a francia és angol partok között vezető alagútban, miután felsővezetékszakadás, pontosabban az áramvezető elem törése miatt fekve maradt egy szerelvény. A Csalagút mélyén rekedt vonatból evakuálták az utasokat: 382 embert és négy kutyát. Az üzemzavar elhárítása közben mindkét oldalon feltorlódtak az elszállítandó járművek, a személyszállító vonatok pedig tetemes késéseket szenvedtek.



Nagyjából a brit partoktól hét és fél mérföldnyire, a La Manche csatorna alatt maradt fekve a Eurotunnel egyik autószállító LeShuttle vonata hétfőn reggel – közép-európai idő szerint – fél nyolc körül. Mint később kiderült, az ok áramellátási zavar volt. A vonaton tartózkodó 382 embert és négy kutyát a hatóságok és a vasúttársaság az ilyen helyzetekre kidolgozott eljárás szerint a menekülőfolyosókon át a másik alagútban várakozó szerelvénybe szállította át. Ennek megszervezése persze időt vett igénybe: az utasok a Daily Mail beszámolója szerint mintegy két órát voltak a vonaton, mielőtt átszállították őket egy másik szerelvénybe a szervízalagúton át. A Eurotunnel eközben a francia oldalon lévő Calaisból hozott egy üres vonatot, amelyet beállítottak a másik alagútba a fekve maradt vonat mellé. Mivel az incidens egy autószállító vonattal történt, az utasok ezután francia oldalon természetesen még várhattak egy ideig az alagútban ragadt vonaton maradt járműveikre. A szemtanúk beszámolói szerint a mentés olajozottan zajlott, a Eurotunnel munkatársai rendszeresen tájékoztatták az utasokat a helyzetről és a mentés következő lépéseiről.

Az utasok már az üres szerelvényen
(a képek forrása: BBC)

A BBC-nek nyilatkozó egyik utas azt mondta: miután egy robbanáshoz vagy töréshez hasonló hangot hallott, ami bizonnyal nem a vonatból jött ki, megállt a járat. Később bizonyossá vált, hogy a felsővezeték, illetve az azt helyettesítő sín szakadt le vagy lazult meg a rögzítése. Egyes beszámolók szerint a furcsa hang észlelése után csak mintegy húsz perccel állt meg a vonat. A fekvemaradt vonat végül – közép-európai idő szerint – negyed hét körül ért ki a francia oldalra.
Az üzemzavar miatt a Csalagútban közlekedő vonatok jelentős, több órás késéssel vagy egyáltalán nem közlekedtek hétfőn. A Eurotunnel mint infrastruktúra-üzemeltető és a nagysebességű járatokat üzemeltető Eurostar is azt kérte az utasoktól, hogy utazásukat halasszák el vagy válasszanak más alternatívát, többek között a kontinens és a brit szárazföld közötti kompjáratokat. A személyszállító vonatokat közlekedtető Eurostar jelezte: az utasok díjmentesen átcserélhetik jegyeiket egy négy hónapon belül közlekedő másik járatra. A Tour de Francera tartó brit résztvevőket az Eurostar vonata helyett végül chartergép vitte Londonból Párizsba. Kedd reggelre normalizálódott a vonatközlekedés, az érintett alagútban ma 11 órára ígérik a felsővezeték helyreállítását, így kora délutántól mindkét vágányon közlekedhetnek majd a vonatok. A Eurotunnel honlapja szerint a kialakult torlódás miatt a brit és francia oldalon lévő terminálokon az üzemzavar másnapján is még 90 perces várakozásra kell számítani az autósvonatok utasainak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.