2014. 07. 07.

Egyre több a klímás jármű

Bécsben egyre több jármű kap utastéri klímaberendezést. Főleg a metrók és a villamosok terén volt eddig komoly lemaradásban a Wiener Linien, hiszen a buszok java része már klimatizált volt eddig is.


Egyre több metrón és villamoson is hűsölhetnek a bécsiek a Wiener Linien közleménye szerint. Miközben tavaly nyáron még csak mintegy 450 járművön volt klímaberendezés, addig idén már 510 villamoson és metrón teszik kellemesebbé az utazást a klímaberendezések. Hozzá kell fűzni azt is, hogy a bécsi városi cég által üzemeltetett buszflottának jelenleg mintegy kétharmada klimatizált és ezzel egyidőben a folyamatos járműcserével a teljes flotta klimatizált autóbuszokból fog állni. Az alvállalkozók szinte kivétel nélkül klímás buszokat járatnak már.

A buszokon már régóta az alapfelszereltség része a klíma, így van ez a legújabb Mercedes-Benz Citaro 2-esek esetén is

A villamosok tekintetében a 125 ULF fedélzetén van jelenleg klímaberendezés, itt a második generációs járművek, az A1-es és a B1-es sorozatú kocsik gyárilag kaptak légjavító berendezést, a régebbi vonatok pedig a felújítások során kapják meg ezeket a berendezéseket.

A régebbi ULF-ek fedélzetén nincs klíma, de egy részük a felújításuk során megkapja a légjavító berendezést

A metróhálózaton csak a V/v sorozatú vonatokon van klíma, a régebbi U-típuscsaládba tartozó „Ezüstnyilakon” nincs. A Wiener Linien egyébként azt is jelezte: azokon a járműveken, ahol nincs klímaberendezés, ott kéri az utasokat, hogy valamennyi ablakot nyissák ki a jobb szellőzés érdekében. Ez a felhívás azért is fontos, mert a bécsiek nem szeretnek a huzatban lobogni: a bukóablakokkal felszerelt E2-es motor- és c5-ös pótkocsik esetében inkább szaunáznak, semmint a friss levegőt élveznék. Viszont azt is kérték, hogy ha működik a klímaberendezés, akkor ne nyissanak ablakot és az ajtókat se akadályozzák a visszazáródásban, mert olyankor valóban hatékonytalan a klímák működése és ezek üzemeltetése kidobott pénz.

A régebbi járműveken azt kéri a Wiener Linien, hogy az utasok nyissák ki az összes ablakot, hogy biztosítsák a megfelelő levegőmozgást. Bár a bécsiek szeretik a szanuavillamosokat...
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.