2014. 08. 07.

Halkan csengetnek egy picit...

Túlságosan halk az elektronikus pályacsengő – állapították meg Berlinben. Ezért úgy döntöttek, hogy lecserélik a Bombardier Flexity villamosok jelzőberendezéseit a német fővárosban.


A BVG új villamosain, a Bombardier építette Flexityken eleddig elektronikus pályacsengőt kért a megrendelő és ezzel is szállította a gyártó a kocsikat. A gyakorlatban azonban kiderült: ezeknek a berendezéseknek a hangereje a városi közlekedés zajában nem igazi, meglehetősen halkan szólnak, nem hatékonyan hívják fel a figyelmet a villamosok közeledtére. Ezért döntött úgy a BVG, hogy a további járműveket már nem ilyen berendezéssel kérik, hanem visszatérnek a hagyományos pályacsengőhöz. A BVG-nél úgy vélik, hogy a hagyományos berendezések hangereje sokkal jobb és sokkal jobban kitűnik a közlekedési „alapzajból”. Így a még gyártásban lévő kocsik már ilyen berendezésekkel érkeznek Berlinbe; míg a meglévő villamosokon utólag cserélik ki a jelzőberendezéseket.

A BVG szerint túl halk a Magyarországon a Combinókból ismerős elektronikus pályacsengő és ezért inkább visszatérnek a hagyományos változathoz a német fővárosban
(fotók: Halász Péter)

Hasonlóan elektronikus jelzőcsengőt kaptak az olvasóink által is ismert típusok közül a bécsi ULF-villamosok és a budapesti Nagykörút Combinói is. Idehaza és Ausztriában úgy tűnik, hogy nem jelent gondot, hogy egyébként valóban halkabb az elektronikus berendezés. Ráadásul a digitális berendezés nem képes arra, hogy hosszan és folyamatosan szóljon, időről-időre megszakad a lejátszott felvétel. Ellenben a hagyományos berendezés veszély esetén folyamatosan működtetve sokkal inkább feltűnő lehet a közlekedés többi (adott esetben veszélyeztetett) szereplője számára.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.