2014. 10. 17.

Kész a reptéri vasút – megvolt a terhelési próba

Elkészült a schwechati repülőtérre vezető vasútvonal, amelyen a decemberi menetrendváltától már járnak a vonatok: egyelőre a Frankfurt am Main felé tartó ICE-járatok közlekednek majd erre, de 2015-től sokkal nagyobb forgalom lesz majd erre.


Elkészült a klederingi rendezőpályaudvar vágányai felett átvezető átkötés és megtartották az Ostbahn vágányai felett ívelő vasúti híd terhelési próbáját. Ez az új híd az összesen 2,1 kilométer hosszú összekötő vonalnak, amelynek segítségével decembertől a frissen átadott Hauptbahnhof, illetve a Linz, Passau és Frankfurt am Main felől érkező ICE-járatok, 2015 decemberétől pedig számos más vonat is használja majd a pályát. A vasútvonal megépítése része volt a Hauptbahnhofhoz kapcsolódó beruházásoknak.

A klederingi rendező felett átívelő hídon decembertől már menetrend szerint járnak a vonatok

A vágányok felett két híd vezeti át a vasútvonalat: az egyik 112,5, a másik pedig 88,5 méter hosszú, mindkettő 15 méter széles. A rövidebb 3200, a hosszabb pedig 4100 tonna tömegű felszerkezettel rendelkezik. Az infrastrukturális fejlesztésre összesen 60 millió eurót fordított az ÖBB.
A próbaterhelés során összesen hat Taurusszal terhelte meg a szerkezetet az ÖBB, az összesen több mint ötszáz tonnányi mozdony statikus és dinamikus próbának vetette alá a hidat. A dinamikus próbák során lépésben és a későbbi pályasebességgel, 100 km/h-val is vizsgálták az építményt, amelynek próbája sikeres volt.

A terhelési próbát hat Werbelokkal oldották meg
(fotók: ÖBB)

A próba érdekessége volt, hogy a próbamozdonyok mindegyike Werbelok volt. Nevesül: 1116 138 (Heeressport); 1116 153 (ÖAMTC); 1116 077 (Galileo-Michelangelo); 1116 264 (Hitradio Ö3); 1116 141 (Siemens) és 1116 182 (Corbra).

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.