2014. 10. 27.

Bevezettük, elvesszük

Újabb vágányzár kavarhatja fel az utasok életét a budapesti elővárosi forgalomban. A MÁV-csoport ugyanis november első felében komoly kapacitás-korlátozással járó munkákat végez majd két fontos vasútvonalon is a fővároson belül. Persze mindenki a legkevesebb munkára törekszik, főleg a vasutasok, így inkább lemondják a nemrégiben bevezetett városon belüli vonatok, mert az úgy az igazán izgalmas.


A hírek szerint a MÁV Zrt., azaz a pályavasút Kőbánya alsó megállóhelyen többek között a peronokat javítja és ezért kértek november 6-án, szombaton 18 órától egészen november 14-én, pénteken reggel 4 óráig vágányzárat a Kőbánya-Kispest és Kőbánya-Teher közötti szakaszra. Ezen a szakaszon, illetve állomásközben a vonatok csak egy vágányon közlekedhetnek majd, ez viszont komoly korlátozásokkal jár együtt.
Bár a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága és annak szervezeti egysége, az erre hivatott MÁVINFORM mélyen hallgat a történésekről, az utasoknak jelentős változásokkal kell majd szembesülniük: a ceglédi vonalon a hétvégén (november 6-án és 7-én) valamennyi monori és lajosmizsei vonatot elvágják majd Kőbánya-Kispesten, azok nem mennek be a Nyugati pályaudvarra. Igaz, cserében a szegedi hibrid-IC-k gyorsvonati részében és a záhonyi zónázó személyvonatok gyorsvonatok fedélzetén az utasoknak nem kell gyorsvonati felárat váltani Kőbánya-Kispest és a Nyugati között – sovány vigasz.

A monori helyi vonatok eltűnnek a menetrendből egy hétre a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között

Azonban a változások nem csak a hétvégi vonatokat érintik: munkanapokon a napközbeni, 9 és 14 óra közötti időszakban a félóránként közlekedő monori vonatok helyett csak óránként lesznek majd „helyijáratok” és „természetesen” a megmaradó helyi vonatok végállomása is Kőbánya-Kispest lesz majd.
Az utasokat a MÁV Zrt. elsősorban a gyorsvonatokra terelné, ám azok nem állnak meg az egyébként viszonylag nagy forgalmat bonyolító Kőbánya alsó megállóhelyen – ide óránként a zónázó vonatokkal vagy (és főleg) a BKK járataival juthatnak el az utazók.
A dolog pikantériája, hogy az egyébként nem érintett Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között közlekedő elővárosi vonatokat is érinti a változás. A MÁV Zrt., azaz a pályavasút szerint a Kőbánya-Kispesten forduló vonatok miatt nem lehetséges az, hogy a fehérvári vonatok használják az állomást. Ezért úgy döntött a MÁV Zrt., hogy a vonatokat Kelenföld és Kőbánya-Kispest között nemes egyszerűséggel lemondja – ezzel önhatalmúlag megszüntetve többek között a felármentes dunai átkelési lehetőséget és az alternatívát az egyébként a zsúfolt és a kocsik között araszolgató 103-as busz mellett.

A G43-as viszonylaton közlekedő motorvonatokat is nélkülözni kell egy hétig Kőbánya-Kispesten

Hogy miért? A válasz egyszerű: csak. A pályavasút nem akar különösebben foglalkozni olyan dolgokkal, mint a foglaltra járatás vagy éppen a kőbánya-kispesti állomás kapacitásainak jobb kihasználása. Azaz röviden: nem akarnak gondolkodni, dolgozni.

Állítólag nem férnek el a vonatok Kőbánya-Kispesten. A két átmenő vágány mellett a többit nem meri kreatívan használni a pályavasút

Így hát a G43-as viszonylatjelzéssel közlekedő vonatok utasai kénytelenek lesznek majd Kelenföldön elhagyni a vonatot és valamilyen alternatív eljutási lehetőséget választani. Igaz, Ferencváros és Kőbánya-Kispest felé a 103-as busz és az erről való átszállás mellett csak a metróhálózat kínál viszonylag vállalható megoldásokat.
Az időzítés sem szerencsés: még véletlenül sem sikerült a pályavasútnak az őszi tanítási szünet idejére kérni a vágányzárat és ekkor elvégezni a szükséges javítás munkákat. Igen, ez túlságosan egyszerű lett volna. Így maradt az a megoldás, hogy az a lehető legnagyobb csúcsban, tanítási időszakban korlátozzák a vasúti forgalmat.

Frissen bevezették, most elveszik – még ha csak egy hétre is, de értékesítési szempontból súlyos károkat okozhat a pályavasút tehetetlensége

A MÁV-START, azaz az operátor szemszögéből nézve főleg ez az utóbbi változás jelent komoly veszteséget: a viszonylat beindítása komoly fegyvertény és egy régen hiányolt kapcsolat részbeni megteremtését jelentette decemberben. Ráadásul a G43-as viszonylatot fejleszteni is szeretnék: a ferihegyi reptér elérése érdekében a végállomását áttennék Vecsésre a távlatokban. Ennél konkrétabb viszont az elképzelés, hogy decembertől fél órás követésűre sűrítenék a járatot, hiszen mostanában is már vannak rajta bőségesen. És pont egy ilyen felfutó viszonylatot vesz most ki a pályavasút ahelyett, hogy kreatívan és rugalmasan próbálná megoldani a helyzetet. Értékesítési szakember legyen a talpán, aki ezt a negatív lépést ki tudja javítani majd a jövőben.
Egy biztos: ha az utazónak van hozzá türelme, a különféle napokra érvényes menetrendeket böngészheti a MÁV-START weboldalán, a vágányzári információk között. Legalább erre futotta már a vasútnál.

A ferencvárosi utasok sem számítanak a vasútnak – a dunai kapcsolatot elveszik tőlük egy hétig a vágányzár miatt. Pedig megoldható lenne a probléma
(fotók: Halász Péter)
Kommunikációból elégtelen
A vágányzár kommunikációja sem az igazi. A sajtóval való kapcsolattartásért felelős MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság (amely nem mellesleg valamennyi MÁV-leányvállalattól elvette, elveszi a kommunikációval kapcsolatos jogköröket) hallgat az ügyről: sajtóközlemény még véletlenül sem került ki a médiához írásunk megjelenéséig. Az utasok ilyen formán való tájékoztatása láthatóan nem feladata a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságnak – igaz, eddigi tapasztalataink szerint mást, azaz a sajtóválaszok összeállítását sem érzik magukénak a jelenlegi kommunikációs igazgató irányítása alatt dolgozó „szakemberek” munkavállalók.
Emlékezzünk csak vissza: tavasszal a Keleti pályaudvar bejárati vágányai felett átívelő Százlábú híd felújítása miatti vágányzárakról is csak nagy nehezen sikerült kicsikarni a tájékoztatást ebből a csodálatos szervezetből. És már most jelezzük: nem számítunk másra most sem. Bár már október közepén elküldtük kérdéseinket, választ, visszajelzést azóta sem kaptunk sem a Százlábú híd vágányzárának folytatása kapcsán, sem a 2014-2015-ös vasúti menetrend kapcsán feltett kérdésekre. Alighanem titkosak az információk...
Jobb helyeken ugyanis egy ilyen szintű változást már sajtótájékoztató keretében jelentének be legalább, hetek óta „plakátháborúban” állna az operátor és a pályavasút az utasokkal. Idehaza ez azonban nincs és ne is várjunk rá: ahol egy mozdonyforduló titkos, ott bizony ilyen szintű kommunikációs bravúrra nem kerülhet sor. Csak egy dolgot sajnálunk: az érintett és fentebb név szerint említett vezető még a helyén van.
Halász Péter

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.