2014. 10. 04.

Vasúti fékezés – Szolgálati közlemény

2012. szeptember 29-én, azaz szinte napra pontosan két éve indult el a RegionalBahn fékes sorozata, eleinte heti, majd a második évtől kétheti rendszerességgel. A sorozatot azért indítottuk el, hogy ha valaki az elejétől a végéig elolvassa, és történetesen teljesen laikus akár ebben, akár bármilyen technikai jellegű témában, akkor is megértse, mitől áll meg a vonat. Sem a teljességre törekvés, sem a komolyabb műszaki tartalom ismertetése nem volt célunk. Az induláskor mi sem sejtettük, hogy a sorozat végül 55 részt ér meg, és hogy az Olvasók – még ha csak az érdeklődők egy szűkebb köre is – kifejezetten keresik, és kérik majd, ha valami miatt elmarad egy új rész a szokásos, szombat délelőtti idősávjából. Ezért természetesen hálásak vagyunk.


Az élet azonban közbeszólt, ezért most szünet következik. Hogy hosszú, vagy rövid, azt egyelőre nem tudjuk, de nem célunk a témát végképp abbahagyni. Szerzőnk ezután is jelentkezik majd írásokkal, de azt a megszokott, két heti rendszerességet, amely a fékes sorozatnál többé-kevésbé megvolt, sajnos nem tudja garantálni.

Az Olvasókat pedig hatalmas köszönet illeti, mind hűségükért, mind a cikkekhez írt kommentárokért és javaslatokért, melyekkel nagyban segítették a szerző munkáját, nem csak az egyes részek megírásánál, hanem a témaválasztásban is. Búcsúzóul csak ennyit szeretnénk mondani: folyt. köv.

(Az eddig megjelent részek a bal oldali menü „Szakmai sorozatok” / „Vasúti fékezés” pontjából érhetők el.)

Nánási Zoltán

Sorozatunk további részei ide kattintva olvashatók.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.