A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szolgálati közlemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szolgálati közlemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. 12. 24.

Szenteste a legtöbben otthon vannak, szeretteik körében. Ám ez a lehetőség nem mindenkinek adatik meg, hiszen ha nem dolgozna számos vasutas, közlekedési vállalatnál dolgozó munkatárs, legyen szó mozdonyvezetőről, forgalmi szolgálattevőről vagy éppen buszvezetőről, szerelőről, akkor sem szeretteinkhez, sem máshova nem jutnánk el. Éppúgy tiszteletet érdemelnek a rendőrök, a mentők, a tűzoltók, akik éppúgy dolgoznak december 24-én is, mint az év minden másik napján. Előttük is tisztelgünk idén is. Álljunk meg egy pillanatra és gondoljunk rájuk is. Nekik és minden kedves olvasónknak kívánuk

áldott, békés karácsonyt!


a RegionalBahn szerkesztősége

2018. 09. 18.

„Mozdonyvezetőkért” emlékérmet kapott Halász István

Meglehetősen kevés ember akad, akit – bátran mondhatjuk – a teljes magyar vasúti hálózaton ismernek és szakmai tudása, emberséges viselkedése miatt tisztelnek és becsülnek. E kevesek közé tartozik Halász István is, aki vasutasok nemzedékeit oktatja és vizsgáztatja a mai napig. A Mozdonyvezetők Szakszervezete negyvenhat év munkáját ismerte el a „Mozdonyvezetőkért” emlékérem átadásával.

2017. 12. 22.

Téli menetrend

December 22-étől a RegionalBahn szerkesztőségében is életbe lép a téli menetrend. Ez azt jelenti, hogy január 5-éig oldalunk nem a megszokott rendben frissül majd, hanem az évvégi ünnepek alatt ritkábban jelentkezünk, de terveink szerint cserében sokkalta látványosabb, hosszabb, olvasmányosabb írásokat kínálunk olvasóinknak.
Mindezeken túlmenően kívánunk valamennyi látogatónknak áldott Karácsonyt és sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt!

Halász Péter felvételén 2009. december 21-én kocog át a behavazott Rákos állomáson a Temesvárról Budapestre tartó 78-as számú Kőrös InterCity, élén a békéscsabai V43 1113-assal és az azóta a forgalomból kivont 88-81-es középszámú étkezőkocsik egyikével

a RegionalBahn szerkesztősége

2017. 08. 01.

Szolgálati közlemény – Nyári menetrend

Ezúton tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy a RegionalBahn szerkesztősége 2017. augusztus 1-jétől várhatóan augusztus 17-éig „nyári menetrendre” vált. Ez azt jelenti, hogy munkatársaink egy része jól megérdemelt pihenését tölti, a szolgálatban maradó kollégákat viszont illik tehermentesíteni, így ebben az időszakban oldalunk nem a megszokott ütemben és nem a megszokott időpontokban frissül majd – természetesen ez nem jelenti azt, hogy ekkor és később ne jelentkeznénk jobbnál jobb olvasnivalóval.
Valamennyi kedves olvasójának és partnereinek is kellemes kikapcsolódást kíván
a RegionalBahn csapata

2016. 12. 23.

Téli menetrend

Ezúton jelezzük olvasóink számára, hogy a RegionalBahn szerkesztősége rövid téli pihenőt tart. 2016. december 23-ától 2017. január 3-áig a megszokottnál ritkábban frissül oldalunk és kevesebb aktualitással találkozhatnak látogatóink, inkább a hosszabb, tartalmas írások kerülnek előtérbe.
A napi aktualitásokra a jövő év elején térünk vissza.
Minden kedves olvasónknak, látogatónknak békés, boldog karácsonyt és sikeres új esztendőt kíván
a RegionalBahn csapata

2016. 05. 01.

Szolgálati közlemény

A RegionalBahn szerkesztősége ezen a héten szabadságát tölti. Ebből következően oldalunk ritkábban, nem a megszokott ütemben és időpontban frissül. Május 9-étől a megszokott rend szerint folytatjuk.

A RegionalBahn szerkesztői

2015. 12. 24.

Békés, boldog karácsonyt!

A RegionalBahn szerkesztősége minden kedves olvasójának, látogatójának és partnerének békés, boldog karácsonyt kíván!

Karácsonyi üdvözletünk képe 2014. január 28-án készült Bécsben, a Haidestraßénál. Ezen a napon a ČD 380 007-es pályaszámú gépe érkezett Prágából az EC 75-ös számú vonattal. A Škoda-mozdonyok és a hagyományos EC-k is ma már a múlt ködébe vesznek: 2014 nyara óta már a ČD és az ÖBB Railjet-vonatai járnak errefelé. A havazásban Magyarics Zoltán kollégánk várta a szerelvényt a sínek mentén.

2015. 08. 20.

Nyári szünet

Az augusztus 20-i hosszú hétvégén és az utána következő napokban a RegionalBahn oldala nem feltétlenül a megszokott időben és ütemben frissül, hiszen munkatársaink ezúttal a nyár végén ugyan, de megérdemelt pihenésüket töltik. Hamarosan – a tanév első napjától, szeptember 1-jétől – a megszokott rendben folytatjuk.
Mindaddig pedig érdemes elsősorban Facebook-oldalunkat követni, ahol ízelítőt adunk majd a következő időszakban megjelenő írásainkból is, de a friss olvasnivalók is elérhetők innen.
A RegionalBahn csapata

2015. 01. 01.

BÚÉK 2015!

A RegionalBahn szerkesztői minden kedves olvasójának, látogatójának eredményekben gazdagé, békés, boldog új esztendőt kívánnak!

Újévi első felvételünk számos tekintetben a múlté. Az egy dolog, hogy a bécsi Verbindungsbahnon már nem baljáratú a közlekedés, de a MÁV-TRAKCIÓ mozdonyának feliratai sem ilyenek már: a H-MÁVTR helyett H-START került a gépre és a 1047 001-es már 470 001-esként koptatja a vaspályákat.
A vonat maga pedig szintén a múlté: a 2012 decemberi menetrendváltással megszűnt az utolsó, Kiskundorozsma és Wels között közlekedő kamionszállító járat. A Rola újraindítása sokszor előkerül, de amíg nincs meg az akarat az állam részéről arra, hogy a tranzitban közlekedő kamionok semmi esetre se használják az autópályákat, hanem vasúton tegyék meg ezt az utat (és ezt megfelelő autópálya-díjakkal, illetve a Rola-forgalom állami támogatásával mutathatja ki), addig nem sok jövője van ennek a megoldásnak, ami nem csak a környezetet kíméli, hanem a sofőröknek is jó: a kísérőkocsiban töltött idő ugyanis úgy számít pihenőnek, hogy közben az áru mégis utazik.
Felvételünk 2012. december 4-én készült a Wels felé poroló dorozsmai Roláról a Verbindungsbahnon, a Hietzinger Hauptstraßénál, amelynek kísérőkocsija a megszokott szürke Hungarokombi-kocsi vagy az ÖBB-s Rola-kísérőkocsi helyett a Wagon Slovakiától bérelt, eredetileg DB-s eredetű Bcmz volt
(fotó: Magyarics Zoltán)

2014. 12. 24.

Karácsonyi üdvözlet

A RegionalBahn csapata ezúton kíván minden kedves olvasójának és mindenkinek, aki bármiképpen segítette munkánkat a 2014-es esztendőben

békés, áldott karácsonyt!


Ezen felül pedig ne feledkezzünk meg arról sem, hogy szenteste napján és karácsonykor is mennyien segítik a közlekedésünket, azt, hogy eljuthassunk családunkhoz, barátainkhoz. Külön köszönet illeti a közlekedésben ilyenkor is fáradhatatlanul dolgozó járművezetőket, szerelőket, mozdonyvezetőket, vonatkísérőket, forgalmi szolgálattevőket, menetirányítókat és mindenkit, aki mozgásban tartja ilyenkor is a várost, az országot. Nekik is kellemes ünneplést és a szolgálat végén jó pihenést, áldott karácsonyt kívánunk!
a RegionalBahn csapata

Karácsonyi jókívánságainkat Magyarics Zoltán 2010. december 4-én készült képével toldjuk meg, amelyen egy csatolt 4020-as szerelvény porol az akkor még baljáratú bécsi Verbindungsbahnon Hütteldorf felé, mint az S2-es viszonylat egyik szerelvénye. A felvétel a Hietzinger Hauptstraße átjárójánál készült, amely egyike a város területén még meglévő kevés szintbeni közút-vasút kereszteződésnek és pont a forgalom nagysága miatt időről időre komoly vitatéma a vasút és a helybeli lakók, közlekedők között

2014. 10. 04.

Vasúti fékezés – Szolgálati közlemény

2012. szeptember 29-én, azaz szinte napra pontosan két éve indult el a RegionalBahn fékes sorozata, eleinte heti, majd a második évtől kétheti rendszerességgel. A sorozatot azért indítottuk el, hogy ha valaki az elejétől a végéig elolvassa, és történetesen teljesen laikus akár ebben, akár bármilyen technikai jellegű témában, akkor is megértse, mitől áll meg a vonat. Sem a teljességre törekvés, sem a komolyabb műszaki tartalom ismertetése nem volt célunk. Az induláskor mi sem sejtettük, hogy a sorozat végül 55 részt ér meg, és hogy az Olvasók – még ha csak az érdeklődők egy szűkebb köre is – kifejezetten keresik, és kérik majd, ha valami miatt elmarad egy új rész a szokásos, szombat délelőtti idősávjából. Ezért természetesen hálásak vagyunk.

2014. 09. 21.

Szolgálati közlemény

Ahogy olvasóink észrevehették már az elmúlt napok során, a RegionalBahn oldalán a frissítések kicsit eltértek a megszokottaktól. Ez a következő napokban, egészen – várhatóan – október 2-áig így is marad, ugyanis a szerkesztőségünk munkatársai a berlini InnoTrans 2014 szakkiállításon vesznek részt.
Napi és tematikus összefoglalóink az oldalsó menüsávból is elérhető tematikus oldalon kereshetők vissza.
Javasoljuk, hogy ebben az időszakban figyeljék a megszokottnál sűrűbben is frissülő facebook-oldalunkat a www.facebook.com/RegionalBahn címen, ahol nem csak a szokott frissítésekkel jelentkezünk, hanem lehetőségeinkhez mérten sűrűbben, ám a megszokott időpontoktól akár gyökeresen eltérő időpontokban is bejelentkezünk majd a szakkiállítás érdekességeivel is. De természetesen a weboldalunk sem szünetel, a napi beszámolóinkért szintén érdemes a www.regionalbahn.hu címre kattintani.

a RegionalBahn csapata

2014. 06. 22.

Nyári menetrend

Kedves Olvasóink!

A RegionalBahn szerkesztői jól megérdemelt szabadságukat töltik. Emiatt július 1-jéig oldalunk nem a megszokott rend szerint, nem a megszokott ütemben frissül majd. Természetesen ebben az időszakban is igyekszünk friss hírekkel, érdekes írásokkal szolgálni, ám nem biztos, hogy a megszokott mennyiségben.
Július 1-je után azonban ismét a megszokott rend szerint, újult erővel és remélhetőleg számos új témával is várhatjuk olvasóinkat.
Jó pihenést kívánunk látogatóinknak is!

A RegionalBahn csapata

2014. 04. 20.

Minden kedves olvasónknak kellemes húsvéti ünnepet kívánunk!

Köszöntő felvételünk 2006. április 19-én készült Rákoshegyen a Szolnok felé tartó személyvonatról. Azóta átvették az uralmat a FLIRT-ek, amelyek azonban egy jó időre szabadságra vonultak és ismét átvették a hatalmat a mozdonyos ingavonatok a Keleti pályaudvar bejárati vágányai felett átívelő „Százlábú híd” bontása miatt
(fotó: Halász Péter)

a RegionalBahn csapata

2014. 04. 01.

3 éve RegionalBahn

Nem áprilisi tréfa, de bizony immáron három éves lett a RegionalBahn! Oldalunk 2011. április 1-je óta olvasható és az elmúlt évek során közel két és félezer bejegyzést olvashattak látogatóink. Nem akarjuk a számokkal untatni a közönséget, de azt kiemeljük, hogy ezúton köszönjük olvasóink, látogatóink bizalmát, a számtalan visszajelzést, amelyeket a cikkeink alatt vagy facebook-oldalunkon tettek. Megtisztelő, hogy a vasúti szakterületen számos szakember segíti munkánkat és bízunk benne, hogy ez olvasóink megelégedésére is szolgál. Tehát még egyszer: köszönjük az elmúlt három év bizalmát és a jövőben igyekszünk tartalmas írásokkal szolgálni.
a RegionalBahn csapata

2013. 12. 24.

Karácsonyi üdvözlet

Minden kedves olvasónak, látogatónak békés, boldog karácsonyt kívánnak

a RegionalBahn szerkesztői

Magyarics Zoltán kollégánk 2010. december 3-án a szakadó hóesésben készítette ezt a felvételt Bécsben, a 49-es villamos Hütteldorf, Bujattigasse végállomásán, a Bécsi Erdő szélén. E felvétellel kívánunk kellemes karácsonyt olvasóinknak!

2013. 08. 07.

2000.

Ahogy eme bejegyzés címe is mutatja, ez a kétezredik posztunk a RegionalBahn oldalain. Az elmúlt több mint két év alatt kétezer bejegyzés született, ami nem csekély teljesítmény. Ezúton köszönjük szerkesztőinknek, állandó vagy alkalmi szerzőinknek, hogy segítettek és bízunk benne, hogy a következő kétezer írás elkészítésében is segédkeznek. A legnagyobb köszönet pedig az Olvasót illeti: akiért megéri mindezt csinálni. Köszönjük!

A RegionalBahn csapata

A bal oldalon látható képet Halász István készítette Zürich főpályaudvarán az SBB 460 092-es pályaszámú mozdonyáról 2005. július 22-én.

2013. 07. 13.

Nyári menetrend

Tájékoztatjuk a RegionalBahn kedves Olvasóit, hogy a következő napokban, várhatóan július végéig oldalunk nem a megszokott rend szerint frissül, mivel munkatársaink évi rendes szabadságukat töltik. Természetesen ebben az időszakban sem tétlenkednek kollégáink, így hamarosan újabb remek olvasnivalókkal érkeznek szerzőink.
Addig is jó pihenést és további kellemes olvasást kíván:
A RegionalBahn csapata

2013. 04. 01.

Születésnapunkra

Szózat, beszéd vagy köszöntő? Egyre megy. Egy biztos: kötelező kör, de édes teher, hiszen e sorok megjelenésekor lett két éves a RegionalBahn!

2012. 12. 31.

BÚÉK 2013

Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánunk!

A RegionalBahn csapata

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.