2014. 11. 08.

Sztrájk Németországban – a káosz elmaradt

Bár Németország mérete és a vasúti személyszállítás teljesítménye alapján mindenki komoly fennakadásokat és tömegjeleneteket vizionált a mozdonyvezetők sztrájkja miatt, a helyszíni tapasztalatok alapján a káosz a „közérdeklődés hiányában” elmaradt – ez még a német médiát is meglepte. Képriportunk az utasok érdektelenségétől kísért sztrájkról!



Amint hírül adtuk, csütörtök hajnalban megkezdődött a DB AG mozdonyvezetőinek maratoni, 91 órásra tervezett sztrájkja, mely azóta - tekintettel a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára – három naposra rövidült. A sors furcsa iróniája, hogy e sorok írója éppen csütörtökön és szombaton kényszerült (volna) két átszállásos távolsági útra a DB AG járatain. Bár az időbeli kötöttségek miatt és a biztos eljutás érdekében bérautóra váltottam, természetesen körülnéztem az útba eső vasútállomásokon is.

A német vasúthálózat forgalmát és az ország méretét ismerve arra számítottam, hogy az elszórtan közlekedő vonatok zsúfoltan és késve járnak, az állomásokon pedig szép számmal táboroznak majd a tanácstalan utasok. Ezzel szemben a helyszínre érve hamar kiderült: a sztrájk egyfajta „társadalmi érdektelenségbe” fulladt. Az első furcsaság az volt, hogy a távolsági vonatok nagyjából harmadát leközlekedtették, mi több, óraműszerű pontossággal! Ez a mutatvány biztosan köszönhető a pályahálózat alacsony kihasználtságának, illetve annak, hogy a fedélzeti tömegjelenetek elmaradtak. Voltak ugyan jó házzal közlekedő járatok, ám a jellemző kép a kihalt állomás volt – német vasútállomáson ilyen tespedtséget utoljára akkor láttam, amikor január elsején hat óra előtt leszálltam a Kálmán Imre EuroNight-ról a müncheni főpályaudvaron. A kihalt állomások nem csak engem leptek meg: a német televíziók hírműsoraiban minden helyszíni riport azzal kezdődött, hogy a tudósító meglepetésének adott hangot az ürességtől kongó csarnokok láttán. Néhol még riportalanyt találni sem volt egyszerű...

A frankfurti repülőtér állomásán az induló vonatok jegyzékében akadt közlekedő vonat is a sok törölt járat között; a máskor forgalmas állomáson nagyjából 20-30 percenként bukkant fel egy-egy vonat

A Münchenből Dortmundba tartó ICE 518-as csütörtökön is közlekedett, Frankfurtból nagyjából 80%-os kihasználtsággal indulva észak felé, percre pontosan

A vonatok indulására összeverődtek az utasok az egyébként kihalt állomáson

Posztapokaliptikus hollywoodi filmbe illő kihaltság Európa harmadik legforgalmasabb repülőterének állomásán munkanap délután

A regionális vonatok állomásán is mély csend honolt, ám amikor – nagyjából félóránként – feltűnt egy vonat, hirtelen előkerültek az utazni vágyók; a kép kicsit csalóka - bár bőséges utascsere volt a Koblenzbe tartó RegionalExpressen, a fedélzeten nem voltak tömegjelenetek

Mivel nem volt utas, az utastájékoztatást sem vitték túlzásba. A frankfurti repülőtér állomásán néhol több órás késésben voltak a monitorok, esetenként kikapcsolták őket, vagy pedig a tengernyi törölt járat közül kellett kibogarászni a ténylegesen közlekedőket az indulási táblán. Vasúti dolgozót és az alkalomra készült hirdetményt csütörtökön még nem is láttam, péntek délutánra az utóbbiak legalább helyükre kerültek az állomási hirdetőfelületeken.
A vonatok közül a magánvasutak járatai menetrend szerint közlekedtek, ez pedig érdekes jelenségekhez vezetett, hiszen a sztrájkban csak a DB AG volt érintett, a magánvasutak nem. Tübingen főpályaudvarán például a Hohenzollerische Landesbahn motorkocsijai bőszen jöttek-mentek a kiírt indulási időben, gondosan igazodva minden egyes „fantompókhoz” az ütemes menetrendben – ugyanis a fővonali csatlakozó vonatok közül csak minden negyedik-ötödik került elő. A DB AG sztrájk ellenére közlekedő vonatain szolgálatot teljesítő mozdonyvezetők pedig szinte minden alkalommal lelkesen integettek a fotósnak – vajon a büszkeség, vagy a „bulihangulat” okán?

Tübingen főpályaudvara, péntek délutáni csúcsidőben - ledobták az atomot?

A Hohenzollerische Landesbahn szerelvényei a normál menetrend szerint sürgölődtek Tübingenben, óramű pontossággal csatlakozva a nagy semmihez, ugyanis a fővonali távolsági vonatoknak hűlt helyük volt

Vonat érkezik Stuttgart felől! Az ünnepi alkalomra itt is előkerült jónéhány utas; Tübingenből óránként 5-6 RE és IRE-járat helyett nagyjából óránként egy fővonali járat fordult meg, és az is rövidített útvonalon, csak idáig közlekedett

Rajtra készen a fantomvonat Tübingen főpályaudvarán - a szerelvényt nem erősítették meg plusz kocsikkal, de nem is volt rá szükség, az utasok zöme inkább ki sem ment az állomásra

Péntek reggeli kínálat Tübingenben – a szomszéd falvakba bármikor, Stuttgartba már ritkásabban lehetett eljutni

Az élet sztrájk császárai, az autókölcsönzők
A frankfurti repülőtéren az előre lefoglalt bérautót felvéve arra lettem figyelmes, hogy csak egy autókölcsönző előtt kígyózik a sor – mint kiderült, az ok prózai, a többieknél nem akadt szabad jármű. A kölcsönző dolgozói elmondásuk szerint reggel óta megfeszítve dolgoztak a szokásosnál jóval nagyobb érdeklődés miatt, a bejövő járművek ellenőrzés és takarítás után szinte azonnal gazdára is találtak. A sorban állók szerint a sztrájk mehirdetése óta a kölcsönzők tarifái is meredeken emelkedtek. Ami pedig az utakat illeti, a nyári szünidő kitörésére emlékeztető forgalom volt a Frankfurt és Stuttgart között érintett autópályákon.
Az autókölcsönzők standjain ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetések fogadták az ügyfeleket

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.