2015. 03. 31.

Viharos tavasz

Komoly fennakadásokat hoz a vihar Északrajna-Vesztfáliában. A Németország nyugati részén tomboló időjárás miatt a DB Regio leállította a tartományban a regionális vonatok forgalmát.


Rövid, szűkszavú közleményben tudatta a DB Regio: az időjárási körülmények miatt legalább március 31-én estig leállítják a vonatok közlekedését Északrajna-Vesztfália tartományban. A többi szolgáltató nevében nem nyilatkozik a DB AG, azok maguk döntik el, hogy elindítják-e a vonataikat? Az Abellio Rail NRW közölte: az általuk üzemeltetett RB40, RE16 és S7-es vonalakon megpróbálják fenntartani a forgalmat a lehetőségekhez mérten, de ha súlyosbodik a helyzet, születhet döntés a vonatok leállításáról. A NordWestBahn járatai közül mindegyik közlekedik, legalább részben. Az Eurobahn vonatai szintén korlátozottan közlekednek. A DB Regio délután már azt közölte, hogy amennyiben a biztonságos közlekedés feltételei adottak, egyes vonatokat elindítanak, de a forgalmat érdemben csak a következő napon veszik fel.
A városi közlekedésben akadályok vannak, de hosszabb menetidővel ugyan, közlekednek a járatok – közölte a VRR.
A meteorológiai előrejelzések alapján a meteorológusok vörös riasztást adtak ki egész Németországra. Emiatt számos más helyen is korlátozásokra kell számítani.
A közszolgálati ARD közlései szerint több tartományban a parkolóhelyekre parancsolták a teherautókat, megtiltották a további közlekedésüket a viharos szél miatt.

Münchenben a szövetségi rendőrség kiürítette és lezárt a főpályaudvart, mert fennáll a veszélye, hogy a tetőszerkezet darabjai a vágányokra és a peronokra zuhanhatnak, ami idővel meg is történt. A távolsági forgalmat egész Bajorországban leállították, regionális járatok késéssel közlekednek.

A müncheni főpályaudvar csarnokának üvegdarabjai a vágányokon és a peronokon. A pályaudvart lezárták
(forrás: Merkur Online)

Bajorországban, Pegnitznél egy motorvonat fának ütközött
(fotó: DPA)

Berlinben lényegében rendkívüli állapot van: fák dőltek az utcákra, sínekre. A gyorsvasút közlekedése több szakaszon is akadozik. Az S7-es vonalán, a Berlini Erdőn keresztül Grunewald és Wannsee között nincs forgalom; a Ringbahn 5 helyett 10 perces ütemben jár. Az S5-ös, S25-ös és S75-ös vonalakon 10 helyett 20 perces ütem szerint járnak a vonatok. A regionális járatok jelentős késéssel közlekednek. A repülőtereken szintén akadozik, vagy időről időre szünetel a forgalom.

Eközben az ÖBB közleményben jelezte: az ország felé tartó vihar miatt mintegy hatszáz vasutas van készültségben, hogy a természet okozta károkat mielőbb elháríthassák és felvegyék egy esetleges akadály után a forgalmat. Céljuk, hogy a lehető legbiztosabb közlekedési mód maradhasson a vasút az országban.
Az utasok számára könnyítés, hogy a vihar miatt a megváltott jegyeket másik időpontra díjmentesen átírják és ez igaz, a vonathoz kötött SparSchiene-ajánlatokra is.
Délutáni közleményükben jelezték egyben azt is, hogy Passau, Freilassing és Kufstein felé szünetel a vasúti közlekedés, a vonatok nem közlekednek, a Salzburg–Rosenheim–Kufstein korridoron át járókat pedig Zell am See felé terelték el, ami jelentős késéseket okoz – az ÖBB 80 percről beszél, de tudunk 180 perces késésekről is. A kieső szakaszokon buszos pótlást próbálnak szervezni.

Örömmel olvastuk volna a MÁV-csoport közleményét is, ám ez eddig nem jutott el szerkesztőségünkbe.

RegionalBahn információk
megjelent: 2015. március 31., 13:29
frissítve. 2015. március 31., 17:50

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.