2015. 05. 13.

Siklás a keleti parton

Kedden este kisiklott egy személyszállító vonat az Egyesült Államokban, Philadelphia közelében, az Amtrak Northeast Corridor fővonalán. A balesetben az eddig adatok szerint heten meghaltak és mintegy félszázan megsérültek, miután több személykocsi is elhagyta a vasúti pályát. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a legfrissebb információk alapján a sebességtúllépés tűnik a legvalószínűbb oknak. A mentési munkák idejére leállították a vonatközlekedést az érintett szakaszon. Utolsó frissítés: május 14., 10:30.


Súlyos vasúti baleset történt az Egyesült Államokban, a pennsylvaniai Philadelphia közelében helyi idő szerint kedden késő este, 9 óra 30 perc körül: a Washington D.C.-ből New York-ba tartó 188-as vonatszámon közlekedő Northeast Regional járat, amelyet az Amtrak üzemeltet, kisiklott és több kocsi az oldalára is borult. A helyszíni beszámolók szerint a járművek komolyan sérültek, van olyan kocsi, amelynek kocsiszekrénye L alakban meghajlott. A vonaton utazó 238 utasból és 5 fős személyzetből legalább ötvenen megsérültek – közülük hatan súlyosan – és legalább öten életüket vesztették az előzetes jelentések szerint. A legfrissebb információk szerint a tragikus esemény halálos áldozatainak száma hétre emelkedett.

A baleset okai egyelőre ismeretlenek, de az első hírek arról szóltak, hogy egy tehervonattal ütközött össze az Amtrak vonata. (1987-ben történt ilyesmi a Northeast Corridoron, Chase mellett a Conrail egyik tehervonata továbbhaladást tiltó jelzéskép mellett haladt ki a fővonalra, ahol ütközött a 174 kilométer/órás sebességgel érkező távolsági vonattal.) A terrortámadást viszonylag hamar kizárták a lehetséges okok közül, erre utaló jeleket nem találtak. A legfrissebb hírek szerint a baleset oka sebességtúllépés lehet - sajtóértesülések szerint a megengedett 50 mérföld/órás (80 km/óra) sebesség helyett 100 mérföld/órával (kb. 160 kilométer/óra) haladt a 188-as számú vonat a baleset pillanatában. A felvételek szerint a siklás egy ívben következett be, így a sebességtúllépés életszerű oknak tűnik.
Az utasok beszámolója szerint a vonat a baleset pillanatáig teljesen normálisan közlekedett, semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak. A baleset következtében a szerelvényt továbbító 601-es pályaszámú Siemens ACS-64 típusú mozdony is jelentős mértékben sérült; ez a gép volt Cities Sprinter fentázianevű járműcsalád második tagja, és alig egy éves járműről van szó.

Az Amtrak a Philadelphia és New York közötti vasúti közlekedést leállította a baleset miatt. A cég hivatalos blogján is megemlékeznek az esetről, és jelzik: további intézkedésig szünetel az Amtrak-járatok közlekedése New York és Philadelphia között. A megváltott jegyeket a New Jersey Transit járatain elfogadják.

A sebességtúllépés lehetősége azonnal felveti a vonatbefolyásoló berendezéssel kapcsolatos kérdéseket. Az Amtrak a NEC-en jelentős hosszban telepítette saját vonatbefolyásoló berendezését, az Advanced Civil Speed Enforcement System-et (ACSES). Ez a rendszer folyamatos sebességfelügyeletet és jelfeladást biztosít, és a pontszerű (balízok) valamint folyamatos (sínáramkörök és rádiós adatátvitel) jelfeladásra szolgáló pályaoldali elemek kombinációját alkalmazza. Arról nincs információnk, hogy a kérdéses szakaszon telepítésre került-e az ACSES, és ha igen, milyen kiépítési szinten. Azt is a balesetvizsgálat hivatott tisztázni, hogy a vonatbefolyásoló berendezés üzemszerűen működött-e. Az ACSES teljes kiépítettség esetén képes megakadályozni a sebességtúllépést, ám rendelkezésre álló információink szerint az ACSES egyes szakaszokon (illetve kiépítési szinteken) folyamatos felügyeletet nem, csak a jelzésképek vezetőállásra történő feladását biztosítja.
A vizsgálat kimenetele azért is különösen érdekes lesz az amerikai vasúti szakma számára, mert a Kongresszus döntése értelmében ez év végéig az összes fővonalon telepíteni kell a Positive Train Control összefoglaló névvel illetett vonatbefolyásoló berendezések valamilyen formáját. A teherszállító vasutak kezdettől próbálták a komoly befektetést igénylő elvárást felpuhítani, megkérdőjelezve a PTC gyakorlati előnyeit és megtérülését. Az USA-ban az egyetlen, már működő PTC-rendszer éppen az Amtrak ACSES rendszere volt, így a vasúti szakma képviselői minden bizonnyal nagy érdeklődéssel várják a balesetvizsgálat következtetéseit.


Halász Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.