2015. 06. 24.

Új ruha az SBB-nél

Új formaruhát vezet be az SBB a személypénztárosoknál és a vonatkísérő személyzetnél. Az utazók 2016 végétől, a pénztárosok 2017 márciusától hordják majd az új ruhadarabokat.



Vörös gallér, a kék helyett pedig antracitszínű alapszín jellemzi az SBB új egyenruháit, ezek a legnagyobb változások a mostanihoz képest. A vasutasok közül a vonatkísérő személyzet és a pénztárosok kapják meg az új ruhákat, amelyeket Schweizerische Bundesbahn a németországi Birmelin Design Studio tervezője, Elisabetta Birmelin álmodott meg. Az elképzelések szerint nem csak esztétikus, hanem a gyakorlatban is jól használható és strapabíró formaruhákat készíttet munkatársai számára az SBB.
A mostani kifutó kollekciót az SBB még a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű foci-EB idejére vezette be – a mostani kollekció megalkotásába pedig bevonták az érintett munkavállalók képviselőit is. Az SBB hangsúlyozta: fontos, hogy az utasok könnyen felismerjék a vasúttársaság munkatársait és emellett nem elhanyagolható szempont, hogy a viselő számára kényelmes legyen a ruházat. Mindezzel együtt pedig fontos a megfelelő céges arculat képviselete is a közönséggel kapcsolatba kerülő munkatársak esetében.

A vonatkísérő személyzet már 2016 végétől az új ruhákban teljesít szolgálatot

A pénztárosok 2017 tavaszán kapnak majd új egyenruhát

Az SBB tervei szerint az első egyenruhákat próbaképpen már a nyár végén megkapják a kiválasztott munkatársak. Augusztustól októberig 20-20 vonatkísérő és pénztáros segítségével alakítják ki a végleges ruházatot és a Boeb/Voeb 2016-ban kezdheti gyártani a teljes kollekciót. A cél, hogy a Gotthard-bázisalagút megnyitásakor a vonatkísérő személyzet már új egyenruhát kapjon, így az utazókat 2016 decemberéig ellátja az új ruhákkal az SBB. A pénztárosok 2017 tavaszán kapják meg az új egyenruhájukat.

Az új ruhák az SBB egységes arculatába illeszkednek és jól kiemelik majd a vasutasokat a tömegből
(fotók: SBB)

A gyártó kiválasztása során az SBB kiemelt szempontként kezelte a gazdaságos, környezetbarát és társadalmi szempontból is vállalható előállítási módokat. A ruhák esetében lehetőség szerint csak fenntartható forrásokból származó anyagokat, bio-pamutot és újrahasznosított polietilén-tereftalátot használnak majd fel. Az SBB szállítói ezen felül magas szintű munkabiztonsági elvárásoknak is eleget kell tegyenek, hiszen a vasúttársaság erre is komoly hangsúlyt helyez.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.