2015. 07. 10.

Elbukott a mozdonytender

Nem hirdettek eredményt a tavaly ősszel elindított pályázaton a szlovákok ugyanis egyetlen értékelhető ajánlatot sem kaptak a tizenhat darabos mozdonyvásárlási igényükre.





Eredménytelen lett a szlovák vasút, a ZSSK 2014 őszén kiírt mozdonytendere. Akkor ugyanis többek között 25 kV 50 Hz-es és 15 kv 16,7 Hz-es váltóáram mellett 3 kV-os egyenáramról is üzemelő mozdonyokat kerestek, amelyek Szlovákia mellett Csehország, Ausztria, Németország és Magyarország hálózatán is közlekedhettek volna, akár 200 km/h-s sebesség. Több jelölt is szóba jöhetett volna a tender kapcsán, ám sem a potenciális nyertes Škoda, sem a Siemens vagy éppen a Bombardier nem tudott megfelelő ajánlatot tenni. A ZSSK közölte: a pályázatok felülvizsgálásában sem volt partner egyik pályázó sem, így a 72 millió eurós projektet egyelőre lezárták északi szomszédaink.

A Gorillák még nem vonulhatnak vissza, egyelőre nincs meg az utódjuk, eredménytelen lett a tender
(fotók: Halász Péter)

A ZSSK-nak ennek ellenére szüksége van az új mozdonyokra: a Prága–Pozsony–Budapest és as Prága–Zsolna–Kassa, valamint a Pozsony–Zsolna–Kassa tengelyen közlekedő Gorillák 1974-1976 óta szolgálnak, ám az idő előrehaladtával egyre több az üzemképtelenség az öreg mozdonyoknál. Egyelőre azonban nem lesz Gorilla-utód, a ČD pedig a 380-as sorozatú gépekkel egyre több nemzetközi vonat továbbítását veszi majd át a jövőben, ami anyagilag sem jön jól a szlovák személyszállító vasúttársaságnak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.