2015. 10. 27.

Csatlakozásra nem várnak

Meglepő döntést hozott az SBB: a komoly terhelésnek kitett vasúti hálózat fontos csomópontjaiban ezentúl egyáltalán nem garantálják a csatlakozást a vonatok között, hiszen a járatok amúgy olyan sűrűn követik egymást, hogy a rendszer egészét veszélyeztetné a várakozó vonat. Jó megoldás?



Svájcban a közhiedelem szerint pontosak a vonatok. Ez nagyjából igaz is, de a gyakorlatban azért időről időre porszem kerül a gépezetbe és pár perces késések is elfordulnak. Sőt, műszaki nehezmények esetén – ellentétben a MÁV-csoporttal – az SBB gond nélkül le is mondja az érintett vonatokat, az utasok pedig a következő vonattal mehetnek tovább. Ez persze általában nem jelent többet fél órás várakozásnál az esetek nagy többségében.
A svájci vasúti hálózat legterheltebb része Zürich, Bern és Bázel térsége. Ebben a háromszögben utaznak a legtöbben az SBB járataival és itt kínálják a legsűrűbb menetrendet is. A vasúttársaság viszont komoly vizsgálatok után úgy döntött: ebben a térségben a távolsági vonatok nem várják meg a csatlakozó járatokat a menetrendszerű közlekedés érdekében. Az SBB érvelése szerint egy-egy várakozás komoly gondokat jelent a vonat további útja során, hiszen a dominó-effektusnak köszönhetően további vonatokat kell(ene) megváratni, ami sem a menetrendszerűségnek, sem az utasok többségének nem túl előnyös megoldás. Ráadásul az érintett területeken igen sűrű a vonatközlekedés, tehát alternatív eljutási lehetőségben sincs hiány.

Bern felől Zürichbe érkezik egy emeletes InterCity-szerelvény 2014 nyarán. A decemberi menetrendváltástól nem vár csatlakozásra, a vonatok fél óránként követik egymást amúgy is

Az SBB részéről hozzátették azt is: az elmúlt évben – 2014-ben – a meghirdetett csatlakozások 97%-a amúgy is megvalósult, csak a maradék nem vagy csak részletegesen valósult meg. Az országos, integrált ütemes menetrendet figyelembe véve csak minden nyolcadik SBB-utas érte el úticélját három perces vagy annál nagyobb késéssel.
Az SBB elképzelései szerint a csatlakozás be nem várásának gyakorlatát a nagyforgalmú időszakokban és pályaudvarokon tesztelik majd. Elsősorban üzemkezdettől este 20 óráig tart majd a bevárásmentes időszak, azon túl már várakoztathatják a vonatokat. Ez az időszak ugyanis az, amikor komoly igénybevételnek van kitéve a svájci vasút és itt jelentkezhet nagyon káros hatásokkal a már említett dominó-elv. A decemberben kezdődő új menetrendi évad egyelőre tesztidőszak lesz majd és azt várják, hogy összességében tovább javul hálózati szinten a vonatok pontossági mutatója.

Arth-Goldauban csatlakozást biztosítanak a Gotthardbahnon közlekedő, Chiasso–Bázel InterRegio-vonatok (a háttérben) és a Zürichbe tartó ICN-járatok között. Vajon ez megmarad a jövőben és szükség lesz-e a „garanciára?”

Ezen túlmenően azonban nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a távolsági vonatok egyre hosszabbak és nehezebbek, ami a késések miatti feszített menetrendben többlet energiafelhasználást igényel, ami szintén komoly költséget ró a vasúttársaságra, összességében pedig a nemzetgazdaságra. Az SBB elképzelései szerint ezek a költségek is csökkenthetők az új rendelkezés bevezetésével.
Ha a mostani kíséreti időszakban a projekt sikeres lesz, kiterjesztik majd azt a teljes távolsági hálózatra. Az SBB pontossági mutatója a három perces limitet figyelembe véve a 2015-ös év első három negyedévében 87,9%, az értéket elsősorban a nagyvárosok térségében közlekedő S-Bahn-vonatok rontják. A projekttől azt is várják, hogy összességében ez az érték is jelentős javuláson mehet majd át.
Kérdés már csak az, hogy a kiszemelt vonatukat az előző járat késése miatt elbukó utasok hogyan viszonyulnak majd a rendszerhez? Az SBB várakozásai szerint nem nő majd az utaspanaszok száma. Kíváncsian várjuk az eredményeket.

Az SBB az intézkedésről a távolsági vonatok még pontosabb közlekedését várja a jövőben. A kérdés csak az, hogy a csatlakozást mulasztó utasok hogyan gondolkodnak majd erről a rendszerről?
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

3 megjegyzés:

  1. itt van helyjegy? Mert akkor azt úgy kell kiadni, hogy a következőre is érvényes legyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van, de belföldi forgalomban sehol sem kötelező. A probléma amúgy nem az elfogadással van, hanem azzal, hogy ha egy utas 1 perccel lekési a helyjegyes vonatát, akkor a jegyét elfogadják az eggyel későbbi vonaton, de a helyjegyét nyilván nem, hiszen azon a konkrét helyen lehet másnak is foglalása. Nem tudom mi lesz ennek a megoldása, de mivel sehol sem kötelező, sokan nem is váltanak helyjegyet. Szerintem nagy gond nem lesz ebből.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.