2015. 12. 08.

Fordult a kocka: a ZSSK megy, de a RegioJet mégis marad?

Egyre érdekesebben alakul a szlovákiai piaci alapú távolsági vasúti közlekedés sorsa. Korábban még arról volt szó, hogy a RegioJet veszi a kalapját és megy, mert a ZSSK-val nem volt értelme harcolni. Ám a helyzet változott: a ZSSK megszünteti piaci alapú InterCity járatait Pozsony és Kassa között, marad a RegioJet.




Meglepő fordulat következett be a szlovákiai személyszállítási piacon. Nemrégiben még maga a RegioJet közölte, hogy kivonulnak a piacról és így a Pozsony–Kassa viszonylatról is, de még azért tárgyalnak a hogyan továbbról a szlovák közlekedési tárcával. A tárgyalások pedig, úgy tűnik, eredményesek lehettek, mert a ZSSK menedzsmentje december 4-én úgy döntött, hogy január 18-ától megszünteti az InterCity-vonatokat Pozsony és Kassa, illetve Homonna között. A ZSSK szűkszavú sajtóközleményébe indoklásként a piaci helyzetet említette.
Kitértek arra azonban, hogy a tulajdonossal, a szlovák állammal nem sikerült megállapodni arra nézvést, hogy miképpen működjenek tovább a vonatok és egyértelműen gazdaságtalannak látszik a jelenlegi formában és körülmények között a szolgáltatás biztosítása. A 2012 óta piaci alapokon működő távolsági forgalom ezen a viszonylaton tehát a ZSSK-nak nem éri meg, annak ellenére sem, hogy jegyárak tekintetében időről időre bőven alálicitálták egymást az operátorok.

A RegioJet marad – a sárga operátor lesz egyelőre az egyetlen piaci szereplő a kötelező közszolgáltatáson túl Pozsony és Kassa között
(fotó: RegioJet)

Mindazonáltal a négy éves „kalandot” a ZSSK sikeresnek látja, mert ők maguk és a piaci versenytársak is kénytelenek voltak magas színvonalú szolgáltatást nyújtani az utasoknak. A ZSSK a továbbiakban egyelőre a közszolgáltatás keretében működtetett távolsági és regionális vonatok szektorában dolgozik tovább és ezeken fejleszti tovább a szolgáltatás minőségét.
A RegioJet részéről azt nyilatkozták az etrend.sk híroldalnak, hogy sikeresnek ítélik az egyeztetéseket és a jövőben fejlesztik a két város közötti távolsági eljutási lehetőségeket és nem szűnnek meg a járatok. A tervek szerint hamarosan a meglévő vonatok kapacitását is bővítik, 13 kocsis szerelvényeket ígér az operátor, így a mostani férőhelykínálat kétszerese áll majd az utasok rendelkezésére. Azonban attól nem kell félni, hogy a RegioJet monopolhelyzetbe kerülhet: 40%-os piaci részesedésnél nagyobbat nem szerezhet egy-egy viszonylaton a szlovák törvények értelmében az operátor.
A változás lényegében egyik napról a másikra következett be, hiszen pár nappal ezelőtt még mi magunk is a RegioJet kivonulásáról adhattunk hírt. Mindeközben a helyzet bizonytalanságát jelzi, hogy a Railway Gazette december 7-én arról adott hírt, hogy a RegioJet (mégis) távozik Szlovákiából, a munkavállalók nagy részét a Prága és Kassa közötti járatokra teszi át és az eszközöket is itt vetik majd be. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket az ügyben, ami közel sem tűnik olyan egyszerűnek, mint amilyennek látszik.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.