2016. 06. 01.

Eladják az Arrivát?

Régóta terítéken van már, de egyelőre még nem léptek semmit az ügyben: a DB AG fontolgatja az Arriva eladását. A látszólag a sorait rendező, a struktúráját átalakító német vasúttársaság hat év után komolyan válna a jelentős külföldi érdekeltségétől.





Komoly piaci szerepe van az Arrivának a tömegközlekedésben szerte Európában. Az eredetileg brit céget még 2010-ben vette meg a DB AG 2,8 milliárd euróért és azért a kitételért cserébe, hogy a piaci fölény elkerülése miatt el kell adni a németországi Arriva-cégeket, amelyeket az olasz vasút, az FS Trenitalia vett meg és ma Netinera néven működik.
Eközben szerte Európában és főleg Nagy-Britanniában, illetve Közép-Európában az Arriva érdekeltségei közé tartó cégek, arculatukat megkapva felvették az utalást a DB-re vonatkozóan. Nem szabad elmenni amellett sem szó nélkül, hogy a budapesti tömegközlekedésben komoly szerepet játszó VT-Arriva Kft. egyik tulajdonosa is maga a DB-csoport.
Az értékesítésről szóló hírek már jó ideje szivárognak a Potsdamer Platzon lévő irodaházból, ám eddig a „családi ezüstként” aposztrofált cégcsoport eladására nem került sor. Most sem feltétlenül szeretné a szövetségi kormányzat, ha ilyen lépésre kerülne sor, ám a DB AG átalakítása során nem lenne meglepő, ha most lenyelnék Merkelék ezt a békát. Az eladásra vonatkozó legújabb iparági pletyákat csak úgy kommentálták a DB-nél: még ebben az évben végleges döntés születhet az ügyben, ám alapvetően úgy számolnak a gazdasági szakemberek, hogy a DB Schenker (immáron: DB Cargo) és a DB Arriva továbbra is termeli majd a nyereséget a DB-csoport számára.

A DB Arriva egyik autóbusza Horvátországban, Eszéken. A Panturist a DB Arriva-csoporthoz tartozó operátor

Rüdiger Grube, a DB AG első embere a DB AG átalakítása során a leánycégek számát mintegy 45%-kal csökkentené, ezzel tenné átláthatóbbá a cégcsoport működését. Arról egyelőre nincs szó, hogy a tőzsdére is bekerülne a DB, a német „Börsengang” kifejezés azonban mind sűrűbben bukkan elő a tervek között. Ám ez nem veszélytelen ügy: emlékezetes, hogy a korábbi nagyhatalmú cégvezető, Hartmut Mehdorn pont a tőzsdére való bevezetést megelőző racionalizálásokba bukott bele. Neki köszönhető az InterRegio-hálózat felszámolása, a radikális, túlzó költségcsökkentési folyamat, aminek eredménye többek között az éveken át tartó berlini S-Bahn-válság is lett.

A VT-Arriva Kft. üzemeltetésében többszáz autóbusz közlekedik Budapesten. A szolgáltató egyik tulajdonosa a DB Arriva, a másik pedig a Videoton Holding Zrt.
(fotók: Halász Péter)

Grube átalakítási tervei között szerepel az is, hogy megszünteti a mostani holdingrendszert. A DB Mobility Logistics nevet viselő részkonszernt felszámolták, a feladatait a Deutsche Bahn AG vette át. A jövőben 55 milliárd eurós befektetéssel számolnak a DB-nél, további 50 milliárd eurót a németországi vasúthálózatba fektetnek, míg 20 milliárd euróból saját magát finanszírozza a cégcsoport. A leánycégek eladásából 4,5 milliárd euró bevételre számítanak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.