2016. 06. 03.

Búcsú a narancsszínű jegytől

A britek nagyon tisztelik a saját hagyományaikat és számos ilyenhez ragaszkodnak is. E hagyományok egyike a vasúti menetjegy, melynek megjelenése évtizedek óta nem változott egy cseppet sem, és a privatizáció utáni színes vasúti piacon is az egyik legfőbb egységes elem volt. Ám most úgy néz ki, hogy ennek vége: a jegyek külalakja fokozatosan megújulhat.


Az 1980-as évek végéig a brit vasutakon a kéregjegy használata volt divatos. Az idejétmúlt technikát 1986-ra egy sokkal korszerűbb megoldásra cserélték, és azóta is teljesen gépi úton történik a jegykiadás. Az APTIS rendszer által használt jellegzetes, narancssárga szélű jegyek akkor még szokatlanok voltak, de az elmúlt harminc év során megszokták, megkedvelték őket az utasok. Ez az egységes jegytípus nagyjából bankkártya méretű, és mérete ideális kompromisszumnak mondható a szükséges információk által megkövetelt és a praktikusan tárolható mérethatárok között. Ezt a bevált szabványos jegyfajtát tervezi most lecserélni több szolgáltató.

A szabványméretű jegyen mindent megoldottak: a bal felső sarokban egy 2 jegyen kiadott menettérti jegy odaúti fele, a bal alsó sarokban egy sima menetjegy, míg a jobb alsó darab egy jegyformátumra nyomtatott számla. Ráadás a jobb felső sarokban: Glasgow városában a metrójegy is a vasúti szabványt követi, igaz, narancssárga csík nélkül
(Magyarics Zoltán gyűjteményéből)

Az új jegyek megjelenésükben a bolti blokkokra hasonlítanak majd – írja a The Telegraph. A változtatásban élen jár az Arriva, akik új jegykiadó készülékeket szereztek már be e célból és tesztelik is a rendszert a Cardiff–Treherbert viszonylaton. Jelezték: a jegyek pontosan azt az információt tartalmazzák majd, mint eddig – ebben nem lesz változás. Ami viszont új lesz, hogy a jegyeket nem a narancsszínű vastag papírra, hanem vékony hőpapírra nyomtatják majd és lesz rajta egy vonalkód is, ami segítségével a peronkapukat is ki lehet nyitni. Ez utóbbi fontos és a modern idők által kikényszerített változás: a régi jegyeken mágnescsík volt, de vonalkód vagy QR-kód már nehezen fért volna rá.

A többi vasúttársaság is változtatásra készül: a Scotrail (a márkanév mögött ma már az Abellio van) és a Great Western Railway várhatóan még ebben az évben áttér az új rendszerre. A Scotrail sajtósa kiemelte: az új eszközök nem csak másféle jegyeket fogadnak el, hanem könnyebbek és gyorsabbak is lesznek elődeiknél, ráadásul akár érintésmentes bankkártyával is fizethetünk majd a vonatok fedélzetén. Sőt, olyan fejlesztés is lehetséges lesz az új rendszerrel, hogy az utasoknak egyáltalán nem kell jegyet venniük, a papírfecnik helyett elég lesz be- és kicsekkolni az utazás során, a bankszámlájukról pedig levonják a megfelelő összeget. Ugyancsak terítéken van az okostelefonos fizetési megoldás bevezetése is.

Az elsők között cserél a First Great Western – képünkön a cég HST-motorvonata érkezik Reading állomásra

Az új megoldásokhoz azonban új peronkapuk is kellenek: hasonló eszközöket terveznek telepíteni a régiek helyére, mint amilyenek a londoni metróban már ma is üzemelnek; ezeknél a jegyek és az Oyster-kártya mellett már az érintésmentes bankkártyánkkal is fizethetünk. Az új jegyeladási rendszer az utasoknak is előnyére válik: sokkal könnyebb lesz a legolcsóbb ajánlatokat megtalálni és ezekkel utazni majd, miközben az értékesítés oldaláról nézve pedig egyszerűbb lesz az ellenőrzés is. Mindez viszont azzal jár, hogy a régi, harminc éve még csúcstechnikának számító, mágnescsíkos, narancsszínű papírlaptól, bármennyire is az emberek szívéhez nőtt, búcsút kell venni.

A ScotRail is leváltja a régi jegytípust
(fotók: Magyarics Zoltán)

Halász Péter, Magyarics Zoltán

5 megjegyzés:

  1. "de vonalkód vagy QR-kód már nehezen fért volna rá"

    A szlovákoknál ráfér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, csak a szlovák jegy az a megszokott nemzetközi jegy méretű papírra kerül, míg a brit jegy ennél kisebb, kb. bankkártya méretű.

      Törlés
    2. Erre a formátumra gondoltam: http://ipravda.sk/res/2016/03/23/thumbs/vlak-cestovny-listok-cestovanie-zeleznica-zeleznicna-doprava-zssr-nestandard2.jpg

      Törlés
  2. Miért van a bemutatott jegyeken a British Rail logoja, ha a cég már egy évtizeddel a jegyek kibocsájtása előtt megszűnt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kérdés bonyolult, részletek az alábbi linken. Röviden: A British Rail nem egy cég, hanem egy márkanév, a logo nem az övék, hanem a brit vasutak szövetségéé (ATOC), amely engedélyezte a használatát a vasutak többszöri tulajdonosi átszervezése után is (1999. óta mind a mai napig).
      https://en.wikipedia.org/wiki/National_Rail

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.