2016. 07. 27.

Személykocsit rendel az ÖBB

Jelentős tendert írt ki az ÖBB: személykocsikat vásárolna, ráadásul újakat. Mi több, többféle kivitelben és akkor, amikor a DB AG, a piac jelentős szereplője éppen kivonul, akkor rendel éjszakai utazásra is alkalmas járműveket is az osztrák vasút.





Az ÖBB legutóbb közzétett tendere szerint többféle személykocsitípust szerezne be, ráadásul újonnan. A tervezett beszerzés ugyanis személykocsik tervezésére, gyártására és szállítására vonatkozó keretszerződésre vonatkozik – ebből a keretszerződésből hívna le az ÖBB alkalmasint az éppen aktuális igényeknek megfelelő járműveket.
A kiírás szerint a kocsik körülbelül  26 méter hosszúak lehetnek, ami megfelel a jelenleg is használt, 26,4 méteres kocsik méreteinek. A járműveknek 200 km/h-s sebességre is alkalmasnak kell lenniük. Kialakításban többféle járművet tud elképzelni az ÖBB: hagyományos, nappali forgalmú személykocsi mellett éjszakai kialakítás (célszerűen: fekvőhelyes) személykocsikat is beszereznének. Sőt, az ÖBB vezérlőkocsikat is igényel a tenderkiírás szerint, valamint terítéken lehet egy alacsonypadlós, többcélú személykocsitípus beszerzése is.

Az ÖBB jelenlegi személykocsi-flottáját fiatalítaná meg a most tendereztetett keretszerződésen belül. Ideje van már a frissítésnek, ez nem kétséges

A járműveknek az osztrák mellett a német, svájci és olasz előírásoknak kell megfelelniük, ami egyértelműen arra utal, hogy a piacról kivonuló DB AG helyére pályázik az ÖBB.
A keretszerződés hatvan hónapig élne, további hatvan hónapra pedig meghosszabbítható lesz.

A Railjetek után – bár rendelnek vezérlőkocsit is a tervek szerint – ismét a hagyományos személykocsis megoldás mellett teszi le a voksát az ÖBB. Meghatározó döntés lesz ez a vasúti járműpiac egészére a következő évekre?

Az ÖBB tendere – amire július 29-én délig jelentkezhetnek a pályázók – alighanem meghatározó lesz a következő évek, évtizedekben a vasúti személykocsik piacán. Iparági forrásaink szerint a keretszerződés mennyiségében is meghatározó lesz: mintegy hatszáz járműről szólna, amiből várhatóan 150 darabot már a keretszerződés aláírásakor lehívnának.
Azért is fontos ez a tender, mert a legtöbb vasúttársaság alapvetően motorvonatban vagy zárt ingavonatokban gondolkodik a személyszállítás tekintetében: csak példaképpen említhető a svájci Bombardier TWINDEXX-motorvonat vagy éppen a német emeletes IC-ingák. Az ÖBB viszont láthatóan szembemegy ezzel a trenddel, legalábbis a Railjeteknél még követett zárt ingavonatos megoldást elveti, annak ellenére, hogy rendelnének természetesen vezérlőkocsikat is.
Az éjszakai utazáshoz használatos járművek esetében pedig alighanem biztosnak látszik, hogy barátkozhatunk a kissé a kapszulahotelekre emlékeztető fekvőhelyes kocsikkal majd, amelyről egy koncepciót már bemutatott az osztrák vasút.
Az ÖBB utolsó, nagy személykocsi-beszerzése – eltekintve a Railjetektől – az 1990-es évek elején volt, ekkor állították szolgálatba a szögletes külsejű „Modularwageneket”, majd az évtized végén a járműcsalád fekvőhelyes változata is megjelent. A most futó UIC Z kocsikat zömében az 1980-as években építették és több felújítás után vannak még ma is szolgálatban. Ezekből a kocsikból vásárolhatott az elmúlt évek során a ČD is jónéhányat.

Az ÖBB talán legfiatalabb távolsági forgalmú személykocsijai a szögletes fekvőhelyes kocsik, amelyeket 2000-2001 során gyártottak Dunakeszin
(fotók: Magyarics Zoltán)

Érdemes azt is megjegyezni, hogy az ÖBB a Railjetek beszerzésekor hasonló szerepben érezhette magát, mint most, hiszen egyértelműen meghatározó lehet a jövőben a személykocsi-gyártás tekintetében az igényelt járművekkel szemben támasztott feltételrendszer. Ám azt se felejtsük el, hogy a Railjetek, illetve a Siemensnél a Viaggio termékcsalád az ÖBB-n kívül nem ért el komoly sikereket: néhány darabot sikerült eladni a ČD-nek, illetve a Modularwagenek alapjain nyugvó Railjeteken kívül a Viaggio családba tartozó hálókocsikat vásárolt az orosz vasút.

Halász Péter

4 megjegyzés:

  1. Természetesen IC+-t fognak venni tőlünk :)

    VálaszTörlés
  2. Sok helyen elhangzott már; a Railjet (mint koncepció) egyesíti a motorvonatok hátrányait a mozdony vontatta szerelvényekével. Tehát az ÖBB a Railjettel sem azon az úton halad, mint az SBB a Twindexx-szel.
    Én az ÖBB beszerzéseknél is felfedezni vélem a sógor-koma üzletelést; a Siemens egyfajta "Hoflieferant" (udvari beszállító) és nem okvetlenül a koncepció, vagy a műszaki tartalom kiemelkedőségével tűnt ki a beszerzéseknél. Érdekes lesz tehát ez a faktor mennyire játszik bele a kocsibeszerzésbe?
    Mint ahogy a Railjet kapcsán említettem a koncepcionális gyengeséget, ebben a kiírásban a részletek lehetnek érdekesek a tekintetben, hogy a kocsibeszerzés a vasúttársaság stratégiai erősségévé válik, vagy egy nehezen kezelhető teher lesz évtizedeken át.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy teljes elemzés megérdemelne egy-két postot (lehet, hogy volt is, csak éppen elmulasztottam)... Megpróbálom röviden és tényszerűen.
      A koncepció:
      Egységszerelvényeket járatni jól működő dolognak tűnik egy magas frekvenciájú (gyakori közlekedést igénylő) vonalon, ahol az utasáramlási csúcsok több szerelvényre is elosztódhatnak. A Westbahn ilyen, és működik is a koncepció, illetve a szerelvények bécsi megduplázásával a kapacitás elég jónak tűnik. (persze érdekes lenne ezeket a kijelentéseket menetrendekkel, utasszámokkal összevetni, egy igazi elemzést készíteni)
      A többi vonalon viszont a szerelvény vagy túl hosszú, vagy túl rövid, a Südbahnon emiatt plusz kocsikat is szoktak a vonatokhoz adni (Schleuderwagen, pl.RJ539).
      Feltételezem a nyugatra tartó ill. a nagy forgalmú vonatokon az első osztály kihasználtsága magasabb, de egy Bécs-Klagenfurt, vagy akár Bécs-Budapest/Prága viszonylaton egyszerűen sok. Nem véletlenül rendelte a CD más konfigurációban a saját Railjetjeit.
      Technika (és koncepció):
      A megrendelő (ÖBB) érzéketlenségének tulajdonítom, hogy egy deklaráltan prémium szolgáltatást nyújtó szerelvényt nem úgy rendelnek meg, hogy a prémium névre méltó legyen.
      A prémium legfeljebb a Business rész lehet, bár itt is vannak hiányosságok), az 1. osztálynál a büfészakasz mellett (ARb kocsi) nagy az átmenő forgalom, az ülések elrendezése, térelválasztó elemek hiánya miatt jó kis vasárnapi vásár hangulat van. Ennél még a szűkös 2. osztály is kellemesebb.
      Az már szinte divat, hogy a gyártók és megrendelők nem veszik figyelembe a kocsik üléskiosztásánál azt, hogy egyes ülésekhez egy arasznyi ablakfelület jut csak. Persze lehet, hogy azoknak pont jó ez a hely, akik csak filmet néznek menet közben...
      A RJ 2. osztályú ülései sem horizontálisan sem vertikálisan nem állíthatóak. Az átlagméretű ember alig veszi észre ezt a hiányosságot - legfeljebb akkor, amikor szundikálna egy kicsit, de nem tud az fix ülések miatt. A nem átlagméretű utasok már nagyobb bajban vannak, nekik egy rövid (3 órás) út is probléma lehet. (ne feledkezünk meg arról, hogy távolsági forgalomról beszélünk).
      A büfé szűkös, a vonatvezető / jegyvizsgáló pultja (Info Point) viszont egy hodály, noha prémium szolgáltatást nem tudom ilyen kevés személyzettel, hogyan is akarnak szolgáltatni...
      Noha a Südbahnon közlekedtetett RJ esetében elég hamar kiderült, hogy probléma a szerelvény bővíthetőségének hiánya, mégis szinte változatlanul rendelték a további szerelvényeket, a 2. osztályú végkocsi fala zárva maradt. Persze nem tudom, hogy a Siemens mennyit kért volna az áttervezésért (ugye a sógor-koma biznisz mennyire rossz!), illetve milyen nehézségek lettek volna az engedélyeztetéssel.

      Nosss. Én még tudnám folytatni a motorvonat ingaszerelvény technikai összehasonlításával, a nagy sebességre optimalizált futóművel (Westbahnra jó a szerelvény!) mit szenvedtek a Semmeringen, a kerékpárszállítási lehetőség utólagos beszereléséről és és és...

      Sommásan a jármű sorsa sokszor már a tenderkiírásnál eldől, mert egy rosszul, hanyagul összerakott koncepció, gyenge műszaki paraméterezésből a gyártó azt hozza ki, ami neki a legolcsóbb és legkényelmesebb. Lásd a BKK-s új Solaris trolik borzalmas belső elrendezése a korábbi Solaris trolik tágasságához képest.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.