2016. 11. 17.

Leállították az iker-személykocsikat

A Szövetségi Vasúti Hatóság, az EBA november 9-én elrendelte a Nord-Ostsee-Bahn valamennyi iker-személykocsijának leállítását. A NOB „Married-pair” kocsijai a Hamburg és Westerland (Sylt) közötti regionális forgalom alapjait jelentik, így komoly bajban van a még a menetrendváltásig regnáló szolgáltató.





November 9-én rendelte el az Eisenbahn Bundesamt, az EBA a NOB összes „Married-Pair” személykocsijának leállítását. A hírek szerint a kilencven járművet érintő intézkedésre azután került sor, hogy egy jármű vonószerkezetén repedéseket találtak.
Az intézkedés következtében a NOB november 11-étől képtelen saját járműveivel teljesíteni a megrendelt közszolgáltatást, aminek következtében a Hamburg–Westerland (Sylt) viszonylaton a vonatok nagy része elmaradt.
A következő napok során azonban megszervezte a vonatok legalább részleges pótlását a NOB: különböző vasúttársaságoktól bérelt járművekkel, valamint saját motorvonataikkal próbálják meg a közlekedést fenntartani. A helyzet pikantériája, hogy az operátori feladatokat a 2016/2017-es menetrend életbe lépésétől a DB Regio látja majd el és ők is adtak egy ingavonatot és két dízelgépet (a 218 329-est vagy helyette alkalmanként a 218 333-ast) a NOB-nak. A DB Regio a tervek szerint decembertől a NOB jelenlegi járműveivel látná el a forgalmat, hiszen a kocsikat és a dízel-TRAXX-okat a tartomány vásárolta meg és adja ki üzemeltetésbe az operátornak.

A NOB „Married-Pair” kocsijaiból álló ingavonat Hamburg-Altona pályaudvaron 2014 nyarán
(fotó: Magyarics Zoltán)

A NOB a pótlás során az elsősorban más közlekedési móddal nem vagy csak nehezen kiszolgáltatható Niebüll–Westerland (Sylt) szakaszra koncentrált, a többi részen elsősorban alternatív eljutási lehetőségeket javasoltak az utasoknak, ám idővel a saját vonalairól sikerült annyi járművet összeszednie a szolgáltatónak, hogy némi vonatelmaradás árán a teljes vonalon fenn tudják tartani a forgalmat. A pótlásként beállított motorvonatokat a Husum/Heide–Itzehoe vonalról vette le a NOB, itt az utasok számára buszos pótlást szerveztek – az autóbuszok persze jóval hosszabb menetidővel közlekednek.

Az ikerbe kapcsolt személykocsik kapcsolószerkezeteinek repedése miatt a hatóság a leállításukat rendelte el
(fotó: Magyarics Zoltán)

A NOB a Bombardiertől 2005-ben kilencven iker-személykocsit szerzett be. A járművek energiaellátó rendszerét szétosztották a két kocsi között, amelyek így fix párokat képeznek, csak műhelyben bontható csatlással. A kocsik lényegében a Bombardier emeletes személykocsijainak – a később TWINDEXX márkanévvel illetett járműcsalád – rokonai; az ikerkocsik pedig egy vízszintesen eltolt emeletes kocsihoz hasonlíthatók az üzemi berendezések tekintetében. A járművek külső végein csavarkapcsos vonókészülék található. A kocsikat ingavonatokba sorozzák, a megszokott időmultiplexes távvezérlés működik a vonatokon. A járművek egy részét korábban a HKX-nak és az InterConnexnek is kölcsönadták.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.