2016. 12. 27.

Csak egy kép – Ikarus UFO-val

Budapesten még a mindennapok részesei, ha egyre csökkenő mértékben is az Ikarus gyártotta csuklós autóbuszok. A 280-asok megannyi vázcserés felújítás után még bírják egy darabig – legtöbbjüknek csak a rendszáma az eredeti már –, a 400-as széria pedig erősen kiveszőben van. De vannak városok, nem is olyan távol Budapesttől, ahol már most történelemnek számítanak. Csak egy képet hoztunk a Duna partjáról a kattintás után!


Pozsonyba 1995-ben kerültek az első Ikarus 435-ösök. Az akkor alig két éves szlovák fővárosban nem voltak ismeretlenek a magyar gyár termékei, a 200-as sorozatból komoly mennyiségben vásárolt annak idején a DPB.
Az Ikarus 435-ösökből előbb kettő, majd 1996 és 1998 között további kilencvennégy darab érkezett Pozsonyba. A buszhálózat alapját jelentő típus első példányait MAN D 0826 LUH 10, a későbbieket MAN D 0826 LUH 13 típusú motorral szerelték fel, utóbbi megfelelt az Euro 2-es kibocsátási normáknak is. A DPB az idők során komoly mértékben korszerűsítette a buszflottáját, elsősorban cseh importból, de Nyugat-Európából is vettek használt és új buszokat is – használt járművekkel elsősorban a városi cégnek alvállalkozó társaságok jelentkeztek, a DPB inkább új kocsiban utazott. Mivel az új kocsik alacsonypadlósak voltak és elvárás a városi közlekedéssel szemben az akadálymentesítés, így a magaspadlós kocsik, amelyek üzemeltetése az Ikarus megszűnése után mind nehezebbé vált, lassan kikoptak a napi üzemből – egyedül néhány, mintegy félszáz Karosa tartja még magát ebből a kategóriából, elsősorban azonban már csak központi és üzemi tartalék jelleggel. Az utolsó Ikarus 435-öst 2016-ban törölték a DPB állományából. Mindösszesen egy kocsi, a 4827-es azonosítójú járművet tartották meg nosztalgiakocsiként.

(fotó: Halász Péter)

Mostani felvételünk 2011. június 13-án készült Pozsonyban, az Új híd (Nové Most), illetve ahogy mostanában (újra) nevezik, Most SNP (Szlovák Nemzeti Felkelés hídja) ligetfalusi hídfőjénél, az Aupark megállónál készült a 4831-es kocsiról. A buszt 1998. július 16-án vették állományba és 2015. március 17-ével törölték a DPB flottájából; 2016 során pedig el is bontották az autóbuszt. A kép készítésekor a kocsi az Óváros és Ligetfalu (Staré Mesto, Blumentál–Petržalka, Holičska) között közlekedő 94-es járatra volt beosztva.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.