2017. 02. 20.

ÖBB Nightjet – bíztató kezdet

Kurt Bauer, az ÖBB távolsági üzletágvezetője a Párizsban tartott International Railway Summit keretében, az ÖBB járműstratégiája mellett beszámolt az első két hónap eredményeiről is.


Az ÖBB a DB CityNightLine megszűntével 42 háló- és 15 fekvőhelyes kocsit és 6 vonalat vett át, a Nightjet márka pedig vártnál jobb eredményességet mutat az első két hónap után. Ugyan Ausztriában elvétve vannak nagysebességű vonalak (lényegében csak a Westbahn Bécs és Linz közötti szakasza és az Unterinntalbahn számít ide), mégis képesek eredményesen üzemeltetni a járatokat. Amíg a kelet-európai országok útépítésre alapuló közlekedésfejlesztésével szemben a nyugat-európai országok a vasutak sebességének növelésére helyezik a hangsúlyt.
De a sebesség nem minden, az utazók kényelem iránti igényét is ki kell szolgálni, ezért a vonatok beltere egyre inkább az otthoni szobák hangulatához közelít majd, de az utasok az ülések komfortját tartják a legfontosabbnak. A funkciók szerint különböző járművek viszont nem feltétlen jelentik a flotta műszaki szétaprózását, mert az megnöveli a fenntartási költségeket. Az eltelt két hónap alapján a német utasok keresik az éjszakai utazást, a járatok már most hasznot hoznak. A korábbi Párizs–Bécs járat újraindítása a francia partnernek fizetendő hozzáférési díjak miatt jelenleg nincs napirenden.

Párizsba nem mennek, mert a franciák túl sokat kérnek a pályahálózat használatáért, de egyebekben akár még elégedett is lehetne az ÖBB a NightJet-projekt első hónapjaival
(fotók: Berky Dénes)

A különböző utazási módok közötti versenyben viszont a vasút minden környezetbarát aspektusával szemben hátrányokat szenved az autóbusz- vagy a légiközlekedéssel szemben, főként költségek és adók terén. Miközben a vasút minden megtett méterért különböző díjakat fizet, a buszok alacsony vagy semmilyen úthasználati és állomási díjakat fizetnek, a repülők pedig az üzemanyag adóját teljesen megspórolják. Németországban a vonaton eltöltött éjszaka 19 %-os forgalmi adója lényegesen magasabb a szálláshelyen eltöltött éjszakára vonatkozó 7 %-nál. Az Allianz pro Schiene az Európai Bizottság adataira hivatkozva a Bundestag közlekedési bizottságánál a nemzetközi vasúti utazást terhelő forgalmi adó mértékének csökkentését és a vasúti utazást hátrányosan megkülönböztető jogszabályok módosítást szeretné elérni. A Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal gyűjtésére hivatkozva csak Németországban, éves szinten 12 milliárd eurós nem hivatalos támogatást élvez a repülés, amiből 7,1 milliárdot az üzemanyag után, 4,8 milliárdot pedig a nemzetközi jegyek után meg nem fizetendő forgalmi adó teszi ki. Eközben a vasút és utasai kénytelenek áram- és ökoadót fizetni.

A nemzetközi repülés egyik legnagyobb előnye a forgalmi adótól mentes jegyár, amit a vasúti szövetség szeretne akár az Európai Unió szintjén szabályoztatni.

Kreatív önarcképpel Milánóba

Az ÖBB a Nightjet népszerűsítésének növelésére március közepéig tartó fotópályázatot hirdetett, ahova az ehhez kiadott ÖBB Selfie nevű applikációban elérhető eszközökkel és rajzokkal készült legjobb alvópozíciós szelfiket várják. Az első három helyezett egy kísérőjével tölthet egy éjszakát egy Nightjet fedélzetén és további 2 éjszakát Milánóban. Az első helyezett kétfős hálófülkében, a második helyezett fekvőhelyen, a harmadik helyezett ülőhelyen teheti meg az utat.

Adorján Péter

4 megjegyzés:

  1. Magyarországon is adómentes a vonatjegy?

    VálaszTörlés
  2. Szóval ez az adódolog ez pofátlanság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pályahasználatot ne is említsük, a közúti lobbi mindig előnyben van...

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.