2017. 03. 14.

Bécs is fonódik: 2 helyett 44 és 44 helyett 2

Bécsben megállás nélkül folyik a villamoshálózat fejlesztése. Ezúttal egy kisebb korrekció teszi lehetővé a 2-es és a 44-es vonal ottakringi ágainak felcserélését. Érdekes ötlet a Wiener Linientől, aminek azonban sok előnye lesz.





Az osztrák főváros villamoshálózata igen kiterjedt és már most is rengeteg átfedés és – divatos szóval – fonódás található a városban. Ezek száma bővül majd eggyel szeptembertől. A Schottentortól induló 44-es vonal Dornbach-ig közlekedik jelenleg, az Alser Straßén és a Johann-Nepomuk-Berger Platz-on át. Ez utóbbi téren találkozik a 2-es vonallal, mely Ottakring irányából a Ring felé közlekedik a Josefstädter Straßén át. A jelenlegi felállásban a 43-as, a 44-es, a 2-es és a 46-os nagyjából párhuzamosan, sugárirányban közlekedik a Ring és a külsőbb kerületek között.

A jelenlegi felállás a Wiener Linien rajzán. Kékkel a 2-es és pirossal a 44-es vonal. Jól látható, hogy a villamosvonalak itt hosszú szakaszokon egymással párhuzamosan haladnak. Ahol a két vonal találkozik, ott van a Johann-Nepomuk-Berger Platz, amiről a projekt a nevét kapta.
(forrás: Wiener Linien)

Ezen a helyzeten tervez változtatni a Wiener Linien, reményeik szerint minden városlakó legnagyobb örömére. Az ötlet az, hogy a Johann-Nepomuk-Berger Platz-on kicserélik a két vonalat, hogy a 44-es menjen Ottakring felé, míg a 2-es Dornbach irányába. Ezzel hoznának létre egy plusz keresztirányú kapcsolatot, bekötnék Ottakringet is a Schottentor felé, illetve Dornbach és Hernals városrészek felől is egyszerűbb lesz az eljutás a belső Ring felé.

Ez pedig már az átszervezett vonalak rajza. Az öltet egyszerű; a közös ponton cserélik meg a két vonalat, ezzel új kapcsolatokat létesítve a város ezen részén.
(forrás: Wiener Linien)

Ahhoz azonban, hogy ez az egyszerű módosítás megvalósítható legyen, néhány helyen bele kell nyúlni az infrastruktúrába is. Első sorban természetesen a Johann-Nepomuk-Berger Platz-on. Itt a két vonal jelenleg nem használ közös vágányokat, de üzemi kapcsolat van, no meg itt halad még a 9-es vonal is. Ennek ellenére nem ideális a vágányhálózat a jövőbeli tervekhez, így itt a nyáron lezárásokkal tarkított átalakításokat terveznek.

A Johann-Nepomuk-Berger Platz jelenlegi vágányhálózata. A kettes vonal felől nem is lehetne a 44-es mai két ágára jutni.
(forrás: Wiener Linien)

Szeptemberben már így fog megnyílni a tér az új villamosvonalak előtt. A Neulerchenfelder Straße tengelye a téren megszűnik közlekedési útvonal lenni, közparkká alakul. A mindenhonnan-mindenhova vágányok kiépítésével pedig könnyen lehet majd terelni a szerelvényeket esetleges vonali problémák esetén.
(forrás: Wiener Linien)

A tér átépítése az iskolai szünettel július 3-án kezdődik és pontosan ennek végéig, szeptember 2-áig tart majd. Ezalatt az idő alatt a 44-es villamos egyáltalán nem közlekedik majd, míg a 2-es és a 9-es rövidített útvonalon. Pontos pótlásokat eddig még nem közölt a Wiener Linien, de már készülőben van egy komplex terv a kimaradó szakaszok helyettesítésére.
Ezen kívül a dornbachi végállomás, a Güpferlinger Straße is kisebb felújításra szorul, hogy gond nélkül tudja majd fogadni a 2-es vonal hosszabb szerelvényeit. Ezen munkálatokat a bécsi közlekedési társaság mindössze három nap alatt tervezi elvégezni június 3-ától 5-éig.

A két viszonylat átszervezése egyébként jó húzásnak tűnik. A 2-es a Ringtől az ottakringi végállomásig szinte végig két-három háztömbnyi távolságban, párhuzamos fut a város egyik legnagyobb kapacitású buszjáratával, a 48A-val (Dr.-Karl-Renner-Ring ◄► Baumgartner Höhe). Eközben a 44-essel feltárt részeknek nincs igazán kedvező belvárosi kapcsolatuk a metróhálózat felé, az 1-es és 3-as metróra nem lehet átszállni. A mostani változtatással a 44-es külső szakaszán lakók közvetlen kapcsolatot nyernek a frekventált 1-es és 3-as metróvonalakhoz, míg a 2-es mostani külső szakaszáról elérhető lesz a Schottentor környéke és a Ring északnyugati része. A kocsikiadás maradt az egyetlen kérdőjel, ugyanis a mostani 2-es vonalon lényegesen nagyobb a csúcsidei utaskapacitás, mint a 44-esen; kérdés, hogy az átszervezés után melyik vonalra milyen járművek jutnak majd.

Ezen kép készültekor még szokatlan volt az E2-es a 2-es vonalon, mára azonban egészen megszokottá vált. Itt Ottakringben azonban szeptembertől már a 44-es vonal ULF-jait kell majd szokni.
(fotó: Berky Dénes)

Berky Dénes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.