2017. 04. 21.

Hétvégi gyors – 2017. április 15-21.

Nemzetközi szövetségbe tömörülnek a magánvasutak. A kínaiak nélkül épül vasút Tanzániában. Munkaerőhiány a DB-nél, szinte bárkit felvesznek már. Elkezdődött a drezdai Augustusbrücke felújítása, az autósok nem jártak jól a városban. Hírösszefoglaló a hétvége előtt.




Szervezkednek a magánvasutak


Brüsszel | Belgium – Április 20-án megalakult az Alliance for Rail New Entrants (ALLRAIL) a vasúit piac „új belépőit”, azaz jellemzően a magánvasutakat és egyéb, nem egykori állami vasúti piaci szereplőket tömörítő szervezet. Az ALLRAIL célja az Európai Unió területén a tiszta verseny és nyitott piac elérése, mely szerintük az egyetlen esély arra, hogy a vasút eredményesen vegye fel a kesztyűt a többi közlekedési ág jelentette konkurenciával szemben. Az áruszállítókat a European Rail Freight Association képviseli, míg személyszállítási oldalról alapító tagok a cseh LEO Express és RegioJet, a svéd MTR Nordic, az olasz NTV és az osztrák Westbahn Management Gmbh - a lista a későbbiekben minden bizonnyal bővülni fog. A szervezet elsőként választott csúcsvezetője, Erich Forster, a Westbahn delegáltja.
Az ALLRAIL célkitűzései nem meglepőek: a közúti és légi szállítási piacok átjárhatósága fényévekkel van a vasúti előtt, ennek pedig a nyilvánvaló műszaki különbségeken túl jelentős részben szabályozási és szervezeti okai vannak. Az ALLRAIL lobbiszervezetkén egységesen kíván fellépni az uniós hatóságoknál annak érdekében, hogy az adminisztratív gátakat lebontsák, egyszerűsítsék a belépést a vasúti piacra, és versenyképesebb pályahasználati díjakat kényszerítsenek ki.


Vasútépítés Tanzániában - kínaiak nélkül

Dar es Salaam | Tanzánia – Ez év május 5-én megkezdődnek az építési munkálatok a Dar es Salaam és Morogoro közötti 207 kilométeres, normál nyomtávolságú vasútvonalon. Hogy miért érdekes ez a hír? Azért, mert az elmúlt években szinte kizárólag kínai érdekből és kínai pénzből, kínai cégekkel épülő afrikai vasútvonalakkal szemben itt török-portugál-koreai konzorcium végzi az építést. A fővállalkozók a Yapi Merkezi és a Mota-Engil, míg a projekt felügyeletét a Korail végzi majd. A 2019-ben megnyíló új vonal javarészt a már létező, ám elavult méeteres nyomtávú vasút nyomvonalát követi majd, és 160 kilométer/órás üzemi sebességre építik ki. Törökország már be is jelentkezett a 336 kilométeres, Dodomáig tartó következő szakasz finanszírozására. Ami pedig a hosszú távú terveket illeti, Tanzánia, Ruanda és Burundi területén bő 2500 kilométernyi normál nyomtávolságú hálózatról szólnak az elképzelések.


Hatalmas munkaerőhiány a DB-nél

Berlin | Németország – A munkaerőhiány Európa-szerte egyre nagyobb problémákat okoz a közösségi közlekedésben, ennek egyre többször az utasok által is tapasztalt formája a járatlemondás. A Deutsche Bahn személyzeti vezetője szerint viszont szinte mindenkinek tudnak megfelelő munkalehetőséget kínálni. A tervek szerint idén 8000 munkavállalót vennének föl, amit alátámaszt a Jobportalon aktuálisan elérhető 3000 körüli álláshirdetés is. Ulrich Weber külön kiemelte, hogy a 2016-ban fölvett dolgozók 13 százaléka 50 év fölötti volt. Ezeket a munkatársakat leggyakrabban mozdony- és buszvezető, utaskísérő és takarító pozíciókba vették föl. Hamarosan elkezdődik az idei reklámkampány is, aminek a jelmondata: Gut, aber noch längst nicht perfekt (Jó, de még messze nem tökéletes). A kampányban újfent a dolgozók képviselik majd a céget, a színészek és modellek csak az utasokat megszólító reklámokban kapnak helyet.


Cserére szorul a Waisentunnel

Berlin | Németország – Az Waisentunnel egy a Spree alatt húzódó üzemi alagút az U8 vonal Jannowitzbrücke és az U5 vonal Alexanderplatz állomása között. Építését az első világégés megakasztotta, időközben csődbe ment a vonalat építtető AEG-Schnellbahn-AG és a vonal minden joga a városra szállt. Ugyan 1926-ban üzembe helyezték, 1930-ban már javítani kellett az alagút szigetelést. A második világégés alatt a korábban tervezett Stralauer Straße állomást bunkerré alakították, ami vezetett túra keretében bejárható. A BVG szakemberei szerint év elején olyan repedések és vízszivárgások jelentek meg, amik jelentősen befolyásolják az egyébként fontos összekötőalagút állékonyságát, ezért előreláthatólag 2020-ig vagy 2021-ig az U5 vonal meghosszabbítása miatt egyébként is lezárt alagút födémét helyben, víz alatt cserélik majd. Az eljárás különleges, de egy új alagút építése évekkel tovább tartana a bürokrácia útvesztői miatt, a talajvízszint csökkentésével járó nyitott építési módot pedig a környéken álló házak sínylenék meg. Költségeket megnevezni senki nem akart, de minden valószínűség szerint eurómilliók mennek majd rá. Az U5 vonal összekötése a jelenlegi prognózisok szerint 2020-ban készülhet el, addig lehet utazni a Kanzlerbahn néven emlegetett U55-ös vonalon.


Karlsruher Kombilösung

Karlsruhe | Németország – Április 21-én megtörtént az első markolókanálnyi föld kitermelése a Karlsruher Kombilösung második ütemét jelentő, a Kaiserstraße alatti leendő közúti alagút területén. A projekt első üteme a végéhez közeledik, a villamosok és Stadtbahnok számára a Kaiserstraße alatt épülő alagútban készülnek a megállók, így a jövőben a sűrűn közlekedő járatokat nem fogják egymást feltartani és a sétálóutcában a gyalogosok sem akadályozzák majd a járatokat. Az új alagút a villamosalagúttól csupán néhány utcányira délre lesz, a város főútja alatt. Az 1,6 kilométer hosszú alagút födémjén egy zöldsávot építenek ki, amin egy új villamosvonal épül, az átadást 2021-re tervezik. A költségek jelenleg 1,1 milliárd eurónál járnak, ami a 2010-es 588 milliós tervet már régen felülmúlta. A városnak "csak" 500 milliójába kerül a két alagút, a többit a tartomány és a szövetségi állam állja.
Eközben a héten két kártérítési keresetet utasított el a tartományi bíróság, amit a Kaiserstraßén található Saturn és egy kávézó adott be. A bíróság szerint nem bizonyítható, hogy az építkezés miatt csökkent a forgalmuk.

A markoló kormányánál Winfried Hermann, Baden-Württemberg tartomány közlekedési minisztere, mellette Dr. Frank Mentrup, Karlsruhe főpolgármestere
(fotó: KASIG)


Augustusbrücke

Drezda | Németország – Húsvét után nagyot változott Drezda közlekedése, ugyanis nekiálltak az Augustusbrücke felújításának. A Semperoper melletti átkelő felújítása évek óta húzódott, de az egyéni közlekedők nem is kapják vissza. A 2006-os és 2013-as árvizekben jelentősen megrongálódott közel 100 éves hídszerkezet műemléki helyreállítása két évig tart majd és 23 millió eurót emészt majd föl. Ebből 17,6 milliót Sachsen tartomány az árvízi károk megszüntetésére adott, a többit a város adja hozzá. Az egyéni közúti forgalom kitiltásáról még 2014-ben határozott a városvezetés, miután átadták az UNESCO világörökségi címbe kerülő Waldschlößchenbrückét. Bár a hídnak megvolt a maga közönsége, a számítások szerint nem fog hiányozni a kapacitása. A villamosok még nyárig használhatják, utána egy év kényszerszünet következik. A gyalogosok és kerékpárosok közlekedését viszont folyamatosan biztosítják majd a történelmi belváros két központját összekötő 390 méter hosszú hídon.



Összeállította: Adorján Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.