2017. 06. 26.

Viszlát, műbőr!

Komoly lépésre készül a cseh vasút: 2019-ig kivonják a forgalomból a „nosztalgiakocsikat” és ennek eredményeként az 1960-as és 1970-es évek szolgáltatási színvonalát jelentő járművek eltűnhetnek a hálózatról.





Aki Csehországban öreg, műbőr üléses személykocsival szeretne még utazni, annak sietnie kell: a ČD tervei szerint várhatóan 2019-ben kikopnak majd a közforgalomból a járművek, amelyek most még itt-ott megtalálhatók, elsősorban a Prága és Nyugat-Csehország között közlekedő jártatokban. Helyettük felújított járművek jelenhetnek majd meg a síneken. Michal Štěpán, a ČD igazgatóságának tagja valósnak tartotta a határidőt az iDnes.cz internetes oldalnak adott nyilatkozatában.

A régi, NDK-eredetű B-kocsik 2019-ig elbúcsúznak a sínektől, csak a felújított és modernizált járművek maradhatnak csatasorban

A tervek szerint a cseh szakminisztérium nemsokára komoly, piaci jellegű szerződés keretében rendeli majd meg a ČD-től a Prága és Pilzen közötti gyorsvonatok, valamint később a Cheben át Münchenbe közlekedő járatok belföldi szakaszára is kiterjesztik a rendszert. Ebben pedig elvárás a megfelelő szolgáltatási színvonal is.
A műbőrös kocsik után teoretikusan a német Alex-járatok kocsijai a legalacsonyabb szolgáltatási szintet kínáló járművek, márpedig ezek közlekednek Prága és München között is, a vonatokat itt a ČD és a Länderbahn közösen állítja ki. A két társaság közötti megállapodás szerint fejleszteni kívánják a szolgáltatási színvonalat és igyekeznek modernebb járműveket beállítani a vonatokba.

Az Alex-kocsijai lesznek a legrosszabb minőségűek Csehországban, ha a műbőrös kocsikat kidobja a ČD – a Länderbahnnal együtt igyekeznek majd emelni itt is a szolgáltatási szintet

A tervek szerint a Prága és Ústí nad Labem, illetve Děčín között közlekedő, Elba-völgyi gyorsvonatok – amelyek a kétóránként közlekedő EuroCity-járatokat egészítik ki – szintén búcsút inthetnek a régi személykocsiknak. A csúcsidőszakban akár fél órás követést is kínáló viszonylatokon jelenleg még a régi, elsősorban az NDK-ban épített fülkés kocsik közlekednek – hétköznap, mert hétvégente a prágai elővárosi forgalomban feleslegessé váló CityElefant-motorvonatok már emelik az szolgáltatási színvonalat.

Az elővárosi forgalomban közlekedő CityElefant motorvonatok hétvégente már most növelik a szolgáltatási színvonalat a távolsági forgalomban
(fotók: Halász Péter)

A tervek szerint a jövőben a Prága–Ústí nad Labem–Děčín/Cheb viszonylaton közlekedő gyorsvonatokat a mostani Rychlík (R, gyorsvonat) kategória helyett hamarosan Rychlík vyšší kvality (Rx, magas szolgáltatási szintű gyorsvonat) kategóriaként rendeli majd meg a szaktárca, ez pedig azt jelenti, hogy a vonatok szerelvényeinek legalább 80%-ban expresszvonati forgalomra alkalmas járművekből kell állnia, azaz például a klímaberendezés mellett a 230 V-os dugaljak például alapelőírásnak számítanak, a régi, műbőrhuzatos kocsik nem elfogadhatók.
Érdekes figyelni a cseh vasút fejlődését, amelynek kezdeti helyzete összevethető a MÁV-éval: ám amíg a ČD bizonyos vonalakon versenyre kényszerül már a vaspályákon is, máshol pedig a magán buszos cégek jelentenek komoly kihívást a vasútnak, így kénytelen folyamatosan fejleszteni és „előre menekülni”. Mindeközben elmondható, hogy van egy szolgáltatási koncepció a megrendelő (az állam) és az operátor (a ČD) oldalán is, amelyet kölcsönösen ismernek és elfogadnak, addig Magyarországon ez sincs meg. Ráadásul a MÁV-csoport monopolhelyzetét még évekig bebetonozta a kormány, amely ebben (is) szembemegy az európai elvárásokkal és az utazóközönség érdekeivel. Az már csak hab a tortán, hogy amíg a ČD száműzi a flottájából belátható időn belül a korszerűtlen szolgáltatás színvonal jelképének számító műbőrös kocsikat, addig a MÁV-START kénytelen jobb híján a retro-hangulattal még a nyári tengerparti gyorsvonatokat reklámozni. Pedig ahogy a MÁV-START egyik korábbi vezetője megfogalmazta: igencsak jót tenne a vasúttársaságnak a verseny.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.