2017. 07. 17.

Szlovák hangya

A szlovák vasút meglehetősen markáns megjelenésű motorvonatokat szerzett már be eddig is a 861-es sorozatú járművek személyében. Azonban most igazán nagyot villantanak, pedig nem is új járműről, „csak” felújításról van szó: jön a futurisztikus iker-Bézé!





A szlovák személyszállító vasúttársaság, a ZSSK az év végén tizenhat régi Studenka-motorkocsit von ki a forgalomból – cserében viszont nyolc új két részes motorkocsit állítanak majd forgalomba a mellékvonalakon. A 813.1+913.1 sorozatú járművek Zólyom környékén jelennek majd meg decembertől. A klimatizált, részben alacsonypadlós motorkocsik megfelelnek a legfrissebb elvárásoknak is, ráadásul jelentős mértékben emelik majd a mellékvonali személyforgalom színvonalát – ígéri a ZSSK.
A ZSSK jelenleg a „csuklós-Bézékből” összesen 44 darab járművel rendelkezik, a kocsikat szintén a zólyomi főműhely újította fel, az a cég, amely most az új motorkocsikat is átépíti. A iker, csuklós motorkocsikkal jó tapasztalatokat szerzett a szlovák vasút, az utasok is szívesen használják a járműveket.

A ZSSK első sorozat-„Hangyája”
(fotók: ZSSK)

A vasutasok által „Hangya”, azaz „Mravec” névre keresztelt járművek a már ismert csuklós-Studenka alapokon nyugszik és részben hasonló megoldásokat vonultat fel, mint amilyeneket a ČD részére épített RegioNova járművek tudnak. A vezérlő pótkocsi részben alacsonypadlós kivitelű lesz, itt kap helyet az akadálymentesített mellékhelyiség is. A motorkocsi a megszokott magaspadlós kivitelű lesz. A vezetőállások meglehetősen markáns megjelenéssel bírnak, a teli szélvédő és a szokatlan kialakítású visszapillantó tükrök miatt kapta becenevét a járműtípus.

A prototípus „Hangya” Léván, Mellár Marcell felvételén

A sorozat megrendeléséről a 813.110+913.110 pályaszámú prototípus egység tartós próbája után döntött a ZSSK, az ezzel szerzett tapasztalatokat pedig beépítették a mostani széria átalakításába. A motorvonatok a klímás utastér mellett zárt rendszerű WC-ket és wifit is kapnak majd. A járművek darabja 1 381 969 euróba kerül, összesen valamivel több mint 11 millió eurót fordít a ZSSK a motorvonatok beszerzésére – a forrásokat a ZSSK saját maga teremtette elő.
A motorvonatok fontosabb műszaki adatai:
  • Tengelyelrendezés: 1'A'+1'1'
  • Ütközők közötti hossz: 28820 mm
  • Engedélyezett legnagyobb sebesség: 90 km/h
  • Ülőhelyek száma: 63
  • Állóhelyek száma: 111
  • Klímaberendezés: Webasto
  • Motor: TEDOM TD310R6HTA26
  • Erőátvitel: hirdomechanikus
  • Hidraulikus sebességváltó: VOITH DIWA D884.5
  • Vezérlés: MIREL 813

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.