2017. 08. 03.

Önjáró buszokkal a kórházban

Kísérletezésbe fog a BVG és a Charité, hogy válaszokat találjanak a jövőt érintő kérdésekre. Az autonóm minibuszok egy valósághoz közeli tesztkörnyezetbe kerülnek, ahol remélhetőleg egyedül tudnak majd boldogulni.





Hétfőn mutatták be a Berlin közepén található Charité kórházban azt a két járműtípust, amelyek tavasztól szállítják majd az utasokat Berlin legrégebbi kórházának két telephelyén. A 270 ezer illetve 138 ezer négyzetméteres területen három útvonalat és 25 megállót alakítanak ki, amiket az autonóm járművek használnak majd. A Környezet- és Természetvédelmi, Építési és Reaktorbiztonsági Szövetségi Minisztérium (BMUB) által is támogatott projektben az utasok megkérdezésével az autonóm járművek elfogadottságát is mérik majd.

A 12 illetve 15 személy szállítására alkalmas, elektromos meghajtású minibuszok tavaszig részletes tesztelésen vesznek részt, hogy bizonyítsák a hatóságok előtt is a feladatra való alkalmasságukat. Bár a gyártók szerint akár óránként 40  kilométert is megtehetnek a járművek, a maximális haladási sebesség a tervek csak 20 km/h lesz. Ez egy kórház területén nem feltétlenül baj, ha azt is hozzávesszük, hogy a közlekedési szabályokat is be kell tartaniuk és a korábbi tesztek alapján a váratlan helyzeteket elég agresszív fékezéssel kezelik a minibuszok. Mindenesetre érdekes lesz majd az autonóm busz és a hagyományos járművek egymás mellett létezése, még ha ezt csak egy zárt területen is teszik.

Az utastér ránézésre inkább funkcionális, mint kényelmes, de a teszt során majd ez is kiderül.

Mindkét busztípus francia gyártótól érkezik, a Navya Arma egy kifejezetten autonóm minibuszok gyártására létrejött cég terméke, a tulajdonosok között megtalálható az európai szintű közlekedési szolgáltató Keolis és az autóipari beszállító Valeo is.

Mindkét járműtípus szimmetrikus és minden kereke kormányozható, a csak jobb oldalon található ajtó miatt mégsem mondanánk igazán kétirányúnak.

A másik típus a mopedautóiról ismert Ligier terméke, mely szintén versenybe száll. Az EasyMile EZ10 szögletességével ugyan jobban hasonlít egy liftkabinra, de talán nem is a formaterv az elsődleges szempont egy ilyen eszköznél.

6 ülő és 6 álló utast szállíthat az EZ10, amit a gyártó kertvárosi környezetbe is ajánl.
(fotók: Jürgen Mühmelt)

A gyártók szerint 12 óra felett van a hasznos üzemidő, így egy hagyományos fordát eljárhatnak a buszok, a töltést viszont ezek csak kábelen keresztül tudják felvenni. A BVG már rendelkezik némi tapasztalattal az elektromos meghajtású buszok terén, bár azok inkább fejtetőre fordított trolibuszok. A jövő technológiáit gyors ütemben szeretné bevezetni a város, hogy a 2050-re kitűzött klíma-semleges működést elérhessék.

Adorján Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.