2017. 09. 26.

Felfüggesztett kocsitender

Felfüggesztette az ÖBB személykocsi-tenderét az osztrák a szövetségi bíróság – egyelőre tehát nem tudni, mikor rendelhet bárkitől is új járműveket – márpedig igény lenne az új kocsik beszerzésére és forgalomba állítására.






Az ÖBB távolsági személykocsi-beszerzésre vonatkozó tenderét felfüggesztette a szövetségi bíróság, egészen pontosan a Bundesverwaltungsgericht. A döntés értelmében az ÖBB ajánlattételi felhívására egyelőre nem lehet érvényes pályázatot leadni. Ennek következtében kérdéses lett, hogy az ÖBB 2021-ig le tudja-e cserélni az Olaszország felé közlekedő járműveit, mivel a mostani járművek esetén kérdéses, hogy megfelelnek-e az akkortól életbe lépő új szabályoknak.
A szóban forgó tender keretében az ÖBB összesen 160 járművet szeretett volna beszerezni, amikből nyolc nappali és tizenhárom éjszakai forgalomra alkalmas szerelvényt szerettek volna összeállítani. A 26 méter hosszú, 200 km/h-s tempóra alkalmas járműveknek a kiírás szerint Ausztria mellett Németországban, Svájcban és Olaszországban is alkalmasnak kell lenniük a közlekedésre.

Egyelőre marad a jelenlegi flotta, ebből kell gazdálkodjon az ÖBB, mivel a szövetségi bíróság lefújta a személykocsi-tendert
(fotók: Magyarics Zoltán)

A tenderen az eddigi információk szerint a Bombardier és a Siemens indult volna, a hírek szerint mindkét cég tudomásul vette a bírósági döntést. A Siemens a Railjet-vonatokhoz hasonló megjelenésű kocsikkal pályázott volna, amelyek acél kocsiszekrényt kaptak volna. A Bombardier terveiről csak annyit tudni, hogy alumínium kocsiszekrényes járművekkel pályázott volna a kanadai-német gyártó.
Az osztrák médiára hivatkozva hivatkozva a Railway Gazette azt írja, hogy a Siemens tiltakozott az ÖBB-nél amiatt még a nyár folyamán, hogy a vasúttársaság megváltoztatta a járművek specifikációját, ezzel pedig a riválisnak kedvezett volna. A változtatások a kocsiszekrényre és az energiaellátásra vonatkozó részeket érintették. Az ÖBB közlése szerint a változtatásokat nehéz lenne visszavonni, eközben pedig a tendert felfüggesztette a bíróság. Egyelőre kérdéses, hogy hogyan folyik tovább a járműbeszerzés, valószínűleg újra ki kell írni a pályázatot.

Halász Péter

1 megjegyzés:

  1. > az ÖBB 2021-ig le tudja-e cserélni az Olaszország felé közlekedő járműveit

    Szinte már nincs is tényleges vasúti közlekedés Ausztria és Itália között, a legtöbb esetben véglegesített pótlóbuszok járnak. Minek akkor oda járműpark? (Az FS a magán Thello és a svájciak kivételével már mindenkit kiutált a határátlépő vasúti közlekedésből.) Miben reménykednek a sógorok?

    > vasúttársaság megváltoztatta a járművek specifikációját, ezzel pedig a riválisnak [Bombardier] kedvezett volna

    A Bombardier cég tényleges feldarabolását ki kellene kényszeríteni az EU-nak, mert összeférhetetlen az, hogy vasúti járműveket és repülőgépeket is gyárt. Nem lehet egyszerre áldozni a környezet-szennyezés és a környezet-védelem oltárán.

    > alumínium kocsiszekrényes járművekkel

    Hány halott kell még, hogy végre betiltsák az alu vasúti szerkezeti anyagként történő használatát? Mostanában a mérnöki tehetség hiányát pótolják az alu egyre gyakoribb használatával, ha nem tudják megoldani a jó súlykihasználást, úgy nyúlnak segítségként az aluhoz, mint ötvenes menedzser a kék tablettához. Tessék új, könnyű high-strenght szuper acélokból építeni, ha sokallják a súlyt, ne az utasok bőrén spóroljanak.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.