2017. 09. 27.

Fúzió a vasúti járműgyártásban

Tegnap új időszámítás kezdődött az európai vasúti járművek piacán: megállapodást kötött az Alstom és a Siemens a járműgyártási kapacitásaik és kompetenciáik egyesítéséről. A háttérben továbbra is a kínai CRRC egyre erősödő, a hagyományos gyártók piacait veszélyeztető jelenléte áll.





Két hónapja még arról írtunk, hogy a Siemens és a Bombardier tárgyalásokat folytat a vasúti érdekeltségeik összevonásáról. A történet azóta annyit változott, hogy a partner az Alstom lett és az új cégben mindkét fél azonos mértékben részesedik.

A már legyártott járművekre és valószínűleg az éppen gyártásban lévőkre még a hagyományos céglogók kerülnek fel (fotók: Adorján Péter, Siemens AG)

A közeljövőben létrejövő Siemens Alstom nevű új vállalat 60 országban lesz jelen és mintegy 62.300 munkavállalót foglalkoztat majd. Üzleti oldalról a 61,2 milliárd eurós rendelési állományból származó 15,3 milliárd eurós bevételből az előzetes számítások szerinti 8 százalékos haszonkulccsal 1,2 milliárd eurót kitevő adózás előtti eredményt tudnak majd felmutatni. A negyedik üzleti évben a szinergiahatástól 470 millió euró növekedést várnak. A székhely Párizs környékére kerül és a francia tőzsdén jegyzik majd be a vállalatot, Berlinből sem tűnik el minden: a mobilitási megoldásokkal foglalkozó részleg marad a városban.

A városi járművek piacán érdekes folyamatok mehetnek végbe ha a jelenlegi eladásokat nézzük (fotók: Adorján Péter)

A hagyományosan az Alstom által uralt Észak-Afrika, Közel-Kelet és Közép- és Dél-Amerika mellett a Siemens piacának számító Egyesült Államokban, Oroszországban és természetesen Kínában is növekedésre számítanak. Az eddig egymástól függetlenül fejlesztett járműsorozatok némelyikét a kannibalizálás veszélye miatt valószínűleg kivezetik majd, de ilyen jellegű döntések még nem teljesen előre láthatóak. Az Alstomtól érkező Henri Poupart-Lafarge megmarad vezérigazgatónak és a Siemens Mobility azonos pozícióját jelenleg betöltő Jochen Eickholt pedig a zökkenőmentes átmenetért lesz felelős. A tranzakcióra még a különböző hatóságoknak és a részvényeseknek is rá kell bólintaniuk, így az üzemvitel várhatóan csak 2018 végén kerül át az új struktúrába.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.