2017. 10. 30.

ČD: új márkanevek, régi vonatok

A 2017/2018-as menetrend kapcsán egyre több részlet lát napvilágot. Ezúttal a cseh vasút tárta elénk sajtóközleményében, hogy mi és hogyan változik majd december 10-étől. E változások egyike, hogy alaposan átalakítják a vonatok neveit, ezzel márkavédjegyes rendszert hoznak be a vasútvonalakon.




A decemberi menetrendváltás egyik fő eleme a ČD közleménye szerint az lesz, hogy több viszonylaton egységesítik a vonatok neveit, az egyedi nevek helyett márkaneveket kapnak a vonatok, ezzel könnyítve meg a szolgáltatás azonosítását – közölte a vasúttársaság. A rendszer eddig is működött, így például a Pendolino-motorvonatokkal kiadott járatok egységesen a „SuperCity” nevet viselték, de az ÖBB-vel közösen üzemeltetett nagysebességű ingavonatok is a „railjet” márkanév alatt futottak már a cseheknél is.
Ezúttal a névcsere a Petrov, a Csárdás, a Slovan és a Jan Jesenius neveket viselő járatokat érinti: ezek egységesen Metropolitan néven futnak majd. A Jižní Express (Déli Express) márkanevet a jelenlegi F. A. Gerstner, Anton Bruckner és Vaa Prihoda nevű járatokat foglalja össze. Ezek a járatok, ahogy nevük is mutatja, Prágából dél felé, České Budejovice felé közlekednek és az ausztriai Linz felé biztosítanak nemzetközi utazási lehetőséget. A Prágából Uherské Hradiště, Uherský Brod, Luhačovice, Veselí nad Moravou útvonalon közlekedő járatok neve egységesen Slovácký Express lesz az eddigi Šohaj, Hradišťan, Bouzov és Galán vonatnevek helyett. A Západní Express (Nyugati Express) névvel egy legendás, a hidegháború éveiben közlekedő vonat neve tér vissza, ez hordta többek között Cheben keresztül a Prága és Párizs közötti közvetlen kocsikat is. A régi-új név a Pilzen és Cheb érintésével Bajorország felé közlekedő járatokon bukkan majd fel többek között a hasonlóan tradicionális Karel Čapek és a Franz Kafka nevek helyett.

Táborba érkezik az Ex 1545-ös számot és Matthias Schönerer nevét viselő vonat 2017 májusában – a menetrendváltástól összefoglalóan Jižní Express lesz a járat neve, ezzel utalva az egységes szolgáltatási szintre, amit minden, Prága és Linz között közlekedő vonat kínál

A ČD jelezte, hogy több, valóban rangos vonatnevet megtartanak: ilyen a Budavar Express vagy éppen a Slovenská Strela vagy a Hungaria, amely csak kiegészítésként viseli majd az új márkanevet. Itt több esetben akár kilenc évtizede létező nevekről is szó van – hangsúlyozza a vasúttársaság. Jelezték: a mintegy 370 távolsági vonatból továbbra is mintegy 150 teljesen egyedi névvel rendelkezik majd.

Az R 712-es viszont jó eséllyel megtartja a „Blaník” elnevezést

A Metropolitan márkanév alatt futó vonatok érintik leginkább Magyarország közlekedését is. Itt elsősorban a cseh-szlovák közlekedés javítására helyeznek hangsúlyt, hiszen a menetrendváltástól komoly ellenfél lesz a RegioJet is Prága és Pozsony között. Itt 3 óra 57 perces menetidővel és 239 koronától induló jegyekkel szeretné megnyerni az utasokat. A viszonylaton korszerű(sített) személykocsik közlekednek majd, a wifi szolgáltatást a viszonylat teljes hosszán garantálják majd – előbb az elsőosztályú utasok számára, a jövő év folyamán pedig folyamatosan kiterjesztve a 2. osztályra is. A bisztrókocsikban a kínálatot tovább bővítik, többek között a minibár-szolgáltatás bevezetésével is. A ČD hangsúlyozza, hogy bár a márkanév alá bevonták a MÁV-START által kiállított szerelvénnyel közlekedő Hungaria EC-t is, de ott az eltérő üzemeltető és a ČD-től független vasúttársaság miatt az azonos színvonalat és kínálatot nem garantálják az utasoknak.

A budapesti járatok nagy része egységesen Metropolitan nevet visel majd – ám ez közel sem jelent egységes színvonalú szolgáltatást, hiába hívják majd így a MÁV-START roncsderbijét felvonultató Hungaria EC-t is
(fotók: Halász Péter)

A Západní Express esetén továbbra is a Netinera-csoportbeli Länderbahn marad a ČD partnere. A német fél a belföldi szakaszon biztosít minibár-szolgáltatást majd a korszerű személykocsikban – a Länderbahn folyamatosan cseréli le a régi német személykocsikat az olasz FS-től beszerzett, korszerűsített járművekre.
A ČD közölte: a menetrendváltás utáni időszakra érvényes menetrendet már közzétette a különféle menetrendi keresőiben is, hamarosan pedig a menetrendkönyv és a vonalankénti PDF-ek is elérhetők lesznek.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.