A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017-2018. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2017-2018. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. 12. 11.

Színes menetrendváltás

A menetrendváltás a szakemberek és a vasútbarátok számára is mindig különleges érdeklődéssel várt időpont. Számos vonat menetrendje változik, új vonatok kerülnek be és régiek tűnnek el a kínálatból. Megváltozik a mozdony- és a szerelvényforduló, azok összeállítása és így tovább. Egy szóval: nem kevéssé teszi színessé a következő napokat az új menetrend. A 2017/2018-as évadra is igaz ez és mostani összeállításunkban bár nem tudunk elmenni néhány fájó pont mellett szó nélkül, igyekszünk az előremutató és mindenképp érdekes változásokat bemutatni – ha van rá lehetőségünk, akár képpel is illusztrálva.

2017. 12. 07.

Ahol nem félnek a vonatkilométertől – menetrendváltás Szlovákiában

Meglepő módon nem kevesebb, hanem több vonatkilométert tartalmaz a december 10-én életbe lépő szlovák vasúti menetrend. A szolgáltatást persze hol fejlesztik, hol pedig látszólag visszafejlesztik – a vasútbarátok legalábbis biztosan ezt látják majd. Megszűnő keleti kapcsolatok, bővülő belföldi forgalom és új nemzetközi személyvonat jellemzi majd az új vasúti menetrendet a felvidéken.

2017. 11. 10.

Hétvégi gyors – 2017. november 4-10.

Publikus a jövő évi magyar vasúti menetrend végleges (?) változata. Peronmagasság a vitatéma Brandenburgban. Egységes TramTrain-szabványon gondolkodnak a németek. A Flixbus Amerikába megy. A ČD és a ZSSK is Vectronokat állít forgalomba. A PKP InterCity hazai mozdonyokat vesz a NEWAG-tól. Düsseldorf felújítja, Bochum eladja a húsz éves, alacsonypadlós villamosait. Hírösszefoglalónk.

2017. 10. 30.

ČD: új márkanevek, régi vonatok

A 2017/2018-as menetrend kapcsán egyre több részlet lát napvilágot. Ezúttal a cseh vasút tárta elénk sajtóközleményében, hogy mi és hogyan változik majd december 10-étől. E változások egyike, hogy alaposan átalakítják a vonatok neveit, ezzel márkavédjegyes rendszert hoznak be a vasútvonalakon.

2017. 10. 18.

Jöhet a menetrendváltás!

Szűk két hónappal a 2017/2018-as menetrend életbe lépése előtt a német vasút közzétette az új évadra vonatkozó közlekedési rendet. Az ICE-hálózat 1991-es beindítása után ez lesz a legkomolyabb menetrendváltás a DB AG szerint, amiben lehet is némi igazság.

2017. 09. 20.

Prágai EC-k: Irány a Nyugati!

Szépen lassan körvonalazódik a 2017/2018-as vasúti menetrend egyik legnagyobb változása: a Budapest és Pozsony, illetve Prága között közlekedő nemzetközi vonatok rendszerében komoly eltérések mutatkoznak – kérdés a változások minősége?

2017. 09. 14.

Westbahnnal a Stammstreckére

Újabb, igen fájó ponton jelentkezett be versenytársnak az ÖBB mellé a Westbahn GmbH. A magánvasút a menetrendváltástól ugyanis nem csak a bécsi Westbahnhofra, hanem a Hauptbahnhofra is beteszi a kerekét, ráadásul nem csak oda, hanem szinte a teljes Schnellbahn-Stammstreckére Meidlingtől Wien Pratersternig.

2017. 08. 15.

Kishajópótló autóbusz

A decemberi menetrendváltással megszűnik Berlinben az F11-es jelzésű komp, illetve átkelőhajó. A járat szerepét egy új buszjárat veszi át, ugyanis elkészül a Spree felett az a híd, ami eddig hiányzott Oberschöneweide nagy részének hatékony kiszolgálásához.

2017. 08. 02.

Pozsonyi motorkocsi

Intenzíven zajlanak a tárgyalások és a háttérben az előkészítő munka a magyar és a szlovák felek között a várhatóan a menetrendváltással újrainduló Rajka–Oroszvár–Pozsonyligetfalu határátmenet kapcsán. Ezúttal a határátmenetben szolgáló leendő járművet mutatta be a GYSEV a szlovák félnek.

2017. 07. 07.

Menetrend 2017-2018: csonkított nemzetközi kínálat önös érdekek mentén?

Egy ideje érdekes események zajlanak a vasúti menetrendtervezés tekintetében: miközben Európa egyik felén már társadalmi vita zajlik a tervezetről, addig Magyarországon egyelőre csak az a biztos, ami elmúlt. A színfalak mögött pedig mennek a játszmák: most éppen a vonatkilométerek nagy barátja, Csépke András, a MÁV-START vezérigazgatója kezdett el ötletelni a hírek szerint.

2017. 06. 19.

Berlin–München: 4 óránál is kevesebb

Bár a decemberi menetrendváltás még messze van, szépen érkeznek a hírek a küszöbön álló fejlesztésekről, változásokról. Ezúttal Németországból érkezett a hír: a mostani évek óta a legnagyobb változásokat hozó menetrendváltás lesz – sokan egyenesen az ICE-forgalom beindításával és a Berlin–Hannover pálya átadásával vonnak párhuzamot. Való igaz: az elmúlt évek, évtizedek egyik komoly közlekedésfejlesztési projektje érik most be.

2017. 06. 15.

Menetrendtervezet a csehektől

Első alkalommal publikálta a jövő évi menetrendtervezetet a cseh vasúti infrastruktúra üzemeltetője, az SŽDC. A decembertől életbe lépő menetrend számos változást hoz magával, amelyet magyar szemmel is érdemes megnéznünk.

2017. 04. 28.

A RegioJet Ausztriában terjeszkedik

Meglepő hírrel szolgált április utolsó hete és a RegioJet: a cseh magánvasút Ausztriában terjeszkedne, amire igen jó esélyei lehetnek, hiszen műszaki szempontból semmi akadálya az osztrák piacon való megjelenésnek.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.