A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bratislava-Petržalka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bratislava-Petržalka. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. 06. 04.

Pozsony közelebb kerül, mint gondolnánk

Még itt sincs igazán a nyári menetrend szezonja, jobb helyekről már csordogálnak az információk a decemberi menetrendváltás kapcsán. Egy komolyat ezúttal a szlovákok gurítanak – egymás után második alkalommal jönnek komoly fejlesztések a pozsonyi vasúti közlekedésben.

2017. 08. 02.

Pozsonyi motorkocsi

Intenzíven zajlanak a tárgyalások és a háttérben az előkészítő munka a magyar és a szlovák felek között a várhatóan a menetrendváltással újrainduló Rajka–Oroszvár–Pozsonyligetfalu határátmenet kapcsán. Ezúttal a határátmenetben szolgáló leendő járművet mutatta be a GYSEV a szlovák félnek.

2014. 06. 18.

Rendez 2014 – járműparádé Pozsonyban

Míg Budapesten az elmúlt hétvégén villamosoké volt a főszerep a Száva kocsiszín nyílt napján, Pozsonyban ismét komolyan kitettek magukért a Rendez névre hallgató, minden júniusban megrendezett vasúti járműparádé szervezői. A tavaly már megismert forgatóköny alapján zajló, impozáns gőzmozdony-kollekciót felvonultató esemény idén is nagyszámú közönséget vonzott. Kattintsanak képriportunkért!

2013. 06. 15.

Pozsonyi gőzösparádé, kis izgalommal

Míg otthon Szili és a NoHAB ötvenedik évfordulójáról szól a hétvége, Pozsonyban komoly gőzmozdonyparádé zajlik a város vasúti múzeumában. Gőzös tehervonatokkal fűszerezett ünnepi különvonatok, gőzmozdony-bemutató és kicsiket-nagyokat egyaránt kielégítő forgatag – képriportunkban megelevenedik a szombat délelőtti gazdag program. A szokásos, Albatrosztól Búváron át Bardotkáig tartó kínálat mellé ráadásként nem várt esemény is színesítette a napot: egy teherkocsi siklott ki a bejárathoz tartó látogatók orra előtt.

2013. 06. 09.

Pozsonyi kerülő

A Budapest és Bécs között közlekedő nemzetközi járatok közül három, a Wiener Walzer, a Kálmán Imre és a Dacia a Duna áradása miatt június 8-ától átmenetileg igen érdekes kerülő útirányon át közlekedik. Vajon mikor járt utoljára V43-as avagy 431-es Bratislava-Petržalka (Pozsonyligetfalu) állomásán?

2012. 04. 21.

Kékek a tótoknál

Április közepe, nevesül 2012. április 16. óta ismét kijárnak Szlovákiába a magyar vasúttársaság gépei. Persze, a határállomások eddig is szerepeltek a repertoárban, de most már Zólyomba, Révkomáromba és Pozsonyba is ad gépet a MÁV-csoport – színtisztán belföldi vonatokra. De ez sem újdonság, hiszen volt idő, amikor Pozsonyban rendszeresen megfordultak a magyar mozdonyok. Csanádi Sándor fotóinak segítségével idézzük meg ezeket az időket.

2012. 03. 12.

Személyvonat indul Pozsonyba?

A menetrendváltás óta a GYSEV felelős többek között a Hegyeshalom–Rajka vonal forgalmáért. Lehet, hogy hamarosan már Pozsonyba is járhatnak – ismét – személyszállító vonatok. A határmenti településről csak a pozsonyi városi buszokkal juthatunk át a szlovák fővárosba.

2011. 06. 17.

Szellemjárás Pozsonyligetfalun

Pozsonyról legtöbbször az embernek a vár, a belváros és persze a főpályaudvar jut eszébe. Valóban, kitűnő helyen van a nagyállomás (s ráadásul a forgalom se kicsi, ahogy azt a minap megmutattuk), de mi van a Duna túloldalán? Egy szinte üres és hatalmas személypályaudvar. De miért nem használják? Erre keressük a választ.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.