2017. 11. 23.

Csak egy kép – Felvidéki Vectron

Szépen lassan kimúlnak a Gorillák északi szomszédunk vasúti állományából. A legendás Škoda-mozdonyok helyét pedig először Pozsony és Kassa között átveszik a Siemens mozdonyai. A Vectronok persze nem ismeretlenek manapság sem a Felvidéken, igaz, eleddig a ZSSK színeiben maximum próbázni voltak a gépek. Csak egy esős őszi kép Túrócszentmártonból.


A Felvidéken nem ismeretlenek a modern vontatójárművek, bár valahogy mindig hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szlovák (és a cseh) vasútra, hogy egyfajta szafari, ahol még a régi jó mozdonyok és kocsik dolgoznak. Persze ezek a jó öreg mozdonyok már a sokadik remotorizáción; a kocsik a sokadik átépítésen is túl vannak már igen jó eséllyel. Ennek ellenére a modern technika sem ismeretlen szláv szomszédainknál, bár a Taurusok és TRAXX-ok okozta „boomból” kimaradtak a biztosítóberendezési összeférhetetlenségek miatt, de azért az újabb generációs mozdonyok már megvetették kerekeiket a cseh és szlovák síneken.
Ez persze köszönhető az állami cégek mellett elsősorban a magánvasúti szolgáltatóknak, akik olcsón és rugalmasan, a nagy lízingcégektől béreltek inkább vonóerőt, semmint a saját tőkéjükből drága pénzen vettek volna egy mozdonyt. Így kerülhetett hát a RegioJet flottájába is az ELL tulajdonában álló több Vectron is, amelyek a cseh belföldi forgalom mellett Szlovákia felé is járnak, Pozsony és Kassa a célállomás – a közelmúltban pedig Szlovákia e két nagyvárosát is összekötötte a RegioJet járataival, ám ez az üzlet nem jött be igazán Radim Jančurának és cégeinek, így a ZSSK javára vissza is léptek a projekttől. A menetrendváltás után pedig újabb desztináció kerül a listába: Bécs.


A mostani felvételünk 2017. október 23-ának meglehetősen esős delén készült a Prágából Kassára tartó RJ 1003-as számú vonat élén dolgozó 193 222-es pályaszámú Vectron MS-ről. A típus nem lesz sokáig csak a RegioJetre jellemző: hamarosan a ZSSK az Erste Bank-csoport szlovákiai leánycégének tulajdonában álló vállalattól bérelt Vectronokkal váltja ki a többi gépet a Pozsony és Kassa között közlekedő InterCity-vonatok élén.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.