2018. 07. 05.

Emeletes felújítás

Összesen 341 darab emeletes személykocsit újít fel a következő évek során a svájci vasút. Az SBB 2019-ben állítja csatasorba az első megújult emeletes IC-kocsikat, a program pedig 2024-ig tart majd.






Az SBB összesen 35 darab IC 2000-es szerelvénye naponta mintegy 345 ezer kilométert tesz meg: a távolsági forgalomban résztvevő 341 darab betét- és vezérlőkocsi a svájci távolsági közlekedés alappilléreit jelentik: Genf, Bern, Brig, Zürich, St. Gallen, Luzern és Chur között ingáznak a járatok. Az emeletes vonatokat 1997-től gyártotta Schindler Waggon számos variánsban tisztán elsőosztályú, poggyászteres, másodosztályú, vezérlőkocsi és étkezőkocsi is készült a szerelvényekhez. A lassan húsz éves vonatokat most felújítja az SBB: a 2019 és 2024 közötti időszakra tervezett programra 300 millió frankot fordítanak.
Az SBB olteni műhelye végzi majd a munkákat, itt 120 szakember munkája biztosított e projekt keretében öt éven keresztül. A járműveket további két évtizedig szeretnék használni a helvétek a távolsági forgalomban, ennek megfelelően komoly munka vár a dolgozókra. Az első öt prototípus kocsit még 2018-ban kezelésbe veszik és a jövő év elején el is készülnek.

A ráncfelvarrott utasterek: fent az 1., lent a 2. osztályú terület makettje mutatja a felújítás utáni állapotot
(fotók: SBB CFF FFS)

A tervek szerint megújul és világosabb lesz a kocsik belső tere a felújítás után. Új megvilágítási megoldásokat alkalmaznak majd az utasterekben, mégpedig energiatakarékos, LED-es világítótestek segítségével. A konnektorokat az ablak feletti területről áthelyezik a páholyok asztalaihoz, ezzel könnyebb elérhetőséget biztosítva az azt használni vágyók számára. Új mobiltelefonos jelerősítőket kapnak a vonatok és számos biztonsági berendezést is kicserélnek és felújítanak.
A projekt során összesen mintegy 40 kilométernyi padlószőnyeget cserélnek le, 32 ezer ülést húznak át. Új üléseket kapnak az étkezőkocsik és a jövőben a mozgáskorlátozott utasok utazása is egyszerűbb lesz, a kocsik alsó szintje akadálymentesített lesz. A kocsik újrafényezéséhez összesen 120 tonna festéket használ majd fel az SBB műhelye.

Egy nyolc kocsis szerelvénnyel érkezik Zürichbe a 460 100-as pályaszámú gép 2014 nyarán
(fotó: Halász Péter)

Az emeletes IC-kocsik az SBB hálózatán külön e célra kijelölt vonalakon közlekedhetnek, a zárt, általában 8-10 kocsis vonatokat Re 460-as sorozatú mozdonyok továbbítják. A felső szinten végigjárható szerelvények engedélyezett legnagyobb sebessége 200 km/h, szükség esetén pedig más típusú személykocsikkal is erősítik az IC-szerelvényeket.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.