2018. 08. 01.

Motorvonat-csere a Magas-Tátrában

Új motorvonatok beszerzésére vonatkozó tendert írt ki a ZSSK. A szlovák személyszállító vasúttársaság ezúttal a Csorbató és Csorba között üzemelő fogaskerekű vasút szerelvényeit cserélné le – a tervek szerint azonban nem csak járműoldali fejlesztések, hanem az infrastruktúrában is komoly változások következhetnek.




A Magas-Tátra kedvelt közlekedési eszközei közé tartozik a Tátrai Villamosvasút, azaz a Tatranské Elektrické Železnice (TEŽ) és a fogaskerekű vasút, az Ozubnicová Železnica (OŽ). Utóbbi esetében most komoly változásokra kell számítanunk, de előtte nézzük meg, milyen vasútvonalról is van szó? A TEŽ vonalát sokan ismerik, kevesebben utaztak azonban a hálózathoz tartozó fogaskerekűn talán. A Kassa–Zsolna fővonal Csorba (Štrba) állomásától már 1896-ban fogaskerekűvel lehetett eljutni Csorbatóhoz (Štrbské Pleso), ám a világgazdasági válság elsodorta a gőzös üzemű vonalat, 1932-ben megszűnt a forgalom, az 1940-es években pedig fel is szedték a pályát. Az üzem újraindításának ötlete csak az 1960-as évekre merült fel ismét, eredetileg 1968. május 7-ére tervezték a megnyitót, de végül elnapolták és csak az 1970 februárjában megrendezett északi sí világbajnokságra nyitották meg az új vonalat, amely már villamosított üzemmel, von Roll rendszerű fogasléces megoldással rendelkezett. A járműveket a svájci SLM és a BBC szállította 1969-ben, érdekességük pedig az, hogy a kétirányú, kétkocsis vonatoknak csak hegymenet esetén bal oldalukon van ajtajuk. A ČSD EM29.0, később 405.95 sorozatjelzéssel látta el a három szerelvényt.

Az 1969-ben gyártott fogaskerekű szerelvényeket ki kell váltani, ez nem vitás. Ha meg új járművek jönnek, akkor jöhet a vonalak összekötése

Az belátható, hogy eljárt az idő a motorvonatok felett, így a csere időszerű már. A ZSSK az elmúlt négy év során 35%-os utasszám-növekedésről számolt be, emiatt pedig elég szűkösek már most a kapacitások. Ráadásul a TEŽ vonalán szolgáló, 2000-ben beszerzett GTW 2/6-os motorvonatok, a tizenöt darabot számláló 425.95-ös sorozatú flotta tagjaival is lassan valamit kezdeni kell. A számítások szerint a teljes hálózatra, tehát a méteres nyomtávolságú villamosra és a szintén méteres nyomtávolságú fogasra húsz új szerelvény kell és a vonatok nagyobb befogadóképességűek lesznek, mint a maiak: legalább 160 férőhelyet szeretne a ZSSK a vonatokon – áll a közleményükben.
A szlovák vasút ráadásul azt szeretné, hogy a jövőben ne legyen szétválasztva a fogaskerekű és a normál, adhéziós üzem, hanem ezek csomópontjában, Csorbató állomáson átjárható legyen a hálózat. Fizikailag ez most is lehetséges ugyan, hiszen az üzemi összekötés megvan a két üzem között, de ezt bővíteni szükséges abban az esetben, ha a fogaskerekű vonalán is sűrűbb közlekedést szeretne bevezetni a ZSSK.

A TEŽ modern motorvonatai is lassan húsz évesek lesznek – a főjavítás vagy a cseréjük reális döntési kényszert hoz a vasút számára. A képen egy csatolt szerelvény várja az indulást Csorbató állomáson, ahol jelenleg átszállási kényszer áll fenn a TEŽ és az OŽ járművei között
(fotók: Halász Péter)

A tervek szerint az új, akadálymentes motorvonatok megfelelnek majd a turisztikai főszezonok igényeinek: télen a síléces-snowboardos utasok, nyáron pedig a hátizsákos turisták kényelmesen elférnek majd a szerelvényeken. A vonatok korszerű utastájékoztató rendszert is kapnak majd, a biztonságról térfigyelő rendszer gondoskodik majd. A vonatok elvárt élettartama legalább 30 év.
A ZSSK most tíz potenciális gyártó meghívásával méri fel a piaci helyzetet, a tervek szerint a végleges tenderkiírásra csak ez után kerül majd sor. A finanszírozást a szlovák állam, a régió és a ZSSK biztosítja, a terveik szerint azonban a lehetőségekhez mérten az Európai Unió forrásait is bevonnák a fejlesztésbe.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.