2018. 09. 27.

Jön a bwtarif

Egységes díjszabást vezet be Baden-Württemberg, hogy a közösségi közlekedés részarányát tovább növelje. Kísérletnek érdekes, a hatását viszont néhány év múlva tapasztaljuk majd.





Baden-Württemberg tartományi kormányzata határozott a decemberi menetrendváltással bevezetendő új tartományi díjszabásról. Az új rendszer egyelőre egy átmeneti állapot, amit a következő két évben továbbfejlesztenek. Első körben a közlekedési szövetségi határokat átlépő egyúti és napijegyek árát határozzák meg központilag, 2020-tól már a heti, havi és éves bérletek is bekerülnek a rendszerbe, 2021-től pedig a szövetségi tarifák teljes megszűnésével számolnak.

Újdonság lesz, hogy a DB mostani díjszabási szintje alatt határozzák meg az árakat, így távolságtól függően 20-35 százalék közötti csökkenést tapasztalhatnak majd az utasok. A közösségi közlekedés alapvetésén – a rendszer önfinanszírozásra alkalmatlan – ugyan nem tudnak változtatni, de a szövetségi államtól kapott regionalizációs támogatásból 13 millió eurót, 2020-tól 20 millió eurót fordítanak majd a jegyárbevétel-kompenzációra.

Kirándulás a festői Baden-Badenba? Két éven belül sokkal egyszerűbb lesz a tartomány bármely pontjáról a jegyváltás.
(fotó: Adorján Péter)

Az elképzelések szerint a csökkenő árak növekvő utasszámot hoznak, ami többé-kevésbé kiegyenlíti majd a bevételkiesést. Politikai oldalról a tartományi vezetők a klímavédelem és a levegőtisztaság-védelem frázisait pufogtatták, bár az átlagos utasnak ezek nagyon távoli és megfoghatatlan dolgok. A végső döntést és az új díjakat az október 10-én összeülő tarifabizottság hozza majd meg, a BahnCard 25 és BahnCard 50 elfogadása illetve kedvezményrendszere viszont biztosan érvényben marad.

Jelenleg 22 különböző közlekedési szövetség működik a tartományban, 2021-től viszont csak a bwtarif marad érvényben. Előny lesz, hogy a szövetségek szürkével jelölt nem tartományi területeit is integrálják az új rendszerbe.
(grafika: Ministerium für Verkehr Baden-Württemberg)

Egy jól működő közlekedési rendszerben nem feltétlenül a hozzáférési költség az egyetlen döntő szempont, az eljutási idő legalább annyira fontos. Baden-Württemberg a jobb módú területek egyike, nem feltétlenül okoz problémát a háztartásoknak a személygépjármű fenntartása. Annak ellenére, hogy évek óta Stuttgart és környéke dobogós helyet ér el a hivatásforgalmi időben forgalmi torlódásban töltött időt tekintve, a most még nagyrészt a DB Regio üzemeltetésébe tartozó vasútvonalakon folyamatosak a késések és járatkimaradások, ami szintén nem támogatja az önkéntes módváltást.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.