2018. 11. 20.

Prágai terelés

Teljesen hétköznapinak mondható, hogy Prágában a villamoshálózat egy részét lezárják a forgalom elől. A munka sebessége és a közlekedés átalakítása azonban már több figyelmet érdemel – lenne mi tanulni Budapesten is, persze, csak ha lenne megfelelő vágányhálózat is hozzá.





Több ütemre bontva újult és jelenleg is újul meg a cseh főváros központi részének vágányhálózata, ami a járatsűrűséget tekintve a belső Bartók Béla úthoz hasonlítható. Könnyebbség számukra, hogy a forgalmat a budapestihez képest jelentősen kevesebb jelzőlámpa szabályozza, de a villamosok esetében torlódások mégsem alakultak ki. A teljes kizárások miatt a hálózathoz is hozzányúltak – pótlóbusz viszont nem indult jó prágai szokás szerint.

Első ütemben egy rövid, de hálózatilag annál fontosabb megállóköz került lezárásra: október 29-től november 8-ig a Myslíkova és Lazarská megállók közötti pályát cserélték ki a hozzá tartozó kitérőkkel és keresztezésekkel együtt.

Aprócska szakasz, de a hálózatnak mégis fontos pontja – a cseh szakemberek viszont gyakorlatilag mindent eltereltek a könyéken (forrás: PID)

A legnagyobb változás a 23-as jelű alapáras nosztalgiavonalat érintette, gyakorlatilag csak a Malovanka–Národni třída szakaszon egyezett meg önmagával. Keleti irányban Vypich végállomásról indult, nyugati irányban pedig kisebb részben Bílá labuť, nagyobb részben Kobylisy lett a vonal végállomása.

A reggeli napfényben Kobylisy metróállomáshoz érkezik a Březinevešká hurokból a 8014-8013 összeállítású T3M-szerelvény. A '70-es évek közepén kifejlesztett TV-1 típusú tirisztoros hajtásvezérlés manapság is megbízhatóan teszi a dolgát, egyedül a visszatáplálás képessége hiányzik belőle.

A D8-as autópálya városi szakaszának csomópontjában található a Vyhovatelna megálló, ide érkezik a 7205 és a 7282  pályaszámú T3SUCS-t tartalmazó szerelvény. A Hloubětín kocsiszínhez tartozó kocsik 1982 illetve 1989 óta részei a prágai mindennapoknak.

Palmovka metróállomásnál csattog át a Grand Unionon (minden irányban kapcsolattal rendelkező csomópont) a 7122-7121 összeállítású T3SUCS-szerelvény, mely Hloubětín kocsiszín állományát gyarapítja

November 1-én a Strašnice kocsiszínhez tartozó 8562-8563 T3R.P-páros került a 3-as forgalmira, a képen éppen Vypich végállomásra érkezik.

Ahogy az oldaltáblán is látszik, a vonal néhány napra fontos vonallá vált
(fotók: Adorján Péter)

Az 5-ös és 21-es vonal ideglenes szüneteltetése miatt felszabadult járműveket más vonalakra irányították és 32-es (Radošovická–I. P. Pavlova–Nádraží Braník), 34-es (ÚDDP–Masarykovo nádraží–Vysočanská) illetve a 14-esből Karlovo náměstín átszerelő és Kubánské námeštíre közlekedő 36-os vonallal pótolták a kieső kapcsolatokat.

November 8-tól november 19-ig az Újezd–Národní divadlo–Lazarská szakasz következett, ami a Lazarská csomópont másik ágának és járulékosan a Národní divadlo előtti kereszteződésnek a cseréjével járt.

A PID térképes rajza a kizárt szakaszról és a megváltozó hálózatról
(forrás: PID)

A Pražská integrovaná doprava, a PID közlése szerint ugyanis a villamosok általában vagy a Malostranská és a Staromestská közötti Mánesův most vagy az Anděl és a Paláckého námeští közötti Palackého most felé terelve közlekedtek, ha amúgy békeidőben a lezárt most Legii felé jártak volna. A dolog érdekessége az, hogy számos villamosviszonylat meg is szűnt Prágában, míg több ideiglenes járat is indult.

A 23-as vonalon a megszokott járművek a különböző „félnosztalgia” T3-asok. Itt éppen a város talán legismertebb villamosvezetője, Karolína Vobořilová érkezik egy T3SUCS-párossal a Zvonařka végállomáshoz

A 23-as vonalára a hosszabb üzemidő és a hétköznapi sűrűbb közlekedés miatt beosztottak néhány alacsonypadlós villamost is. A néhány éve még csak terelések esetén használt zvonařkai deltában meglehetősen furcsán hat a modern jármű, nem ehhez szoktunk itt...

Oldaltáblából is gyártottak az aktuális terelésnek megfelelőt,  a formátum Budapestről is ismerős lehet
(fotó: Adorján Péter)

Megszűnt így a 9-es és a 22-es viszonylat, míg a 15-ös rövidítve járt. Az építkezés miatt két ideiglenes járat indult: a 32-es a 22-es északi szakaszát, Bílá Horát szolgálta ki és Vypichig ennek az útvonalán haladt, majd a Malovanka–Pražský hrad–Malostranská–Újezd–Anděl útvonalon érte el a 15-ös végállomását, Kotlářkát. A 39-es járat pedig Nárdaží Hostivařtól a 22-es déli szakaszán haladt a Karlovo námeštíig, onnan a Václavské námeští–Hlavní nádraží–Nákladové nádraží Žižkov útvonalon érte el Spojovací végállomást. A két viszonylat kiszolgálta a 9-es és a 22-es vonal kimaradó részeit. Érdekesség, hogy a 23-as villamos is terelve járt, ám a „mindennapi nosztalgia” a megszokott 30 helyett hétköznap 15 percenként és teljes üzemidőben járt, emiatt pedig – kímélendő a kocsiparkot – napszaktól függően akár 4 alacsonypadlós Škoda ForCity 15T típusú kocsi is kapott egy fordulót a magaspadlós T3SUCS-ok között a villamosbarátok legnagyobb örömére.

A 39-es villamos délkeleti végpontján készült ez a felvétel a 8278-as pályaszámú T3R.PLF típusú kocsiról, amelyet alacsonypadlós középrésszel „újítottak fel” 2009-ben és egy másik felújított T3-assal párosban állt éppen a felszállóhelyre Nádraží Hostivařnál. A távolabbi vágányon, a háttérben a 26-os viszonylat kocsijai pihennek meg. Érdekesség Prágában, hogy a végállomásokon legalább az előző kocsit ottéri a következő, így legalább 10-20 perces pihenő jut a járművezetőknek
(fotók: Halász Péter)

November 19-től 26-ig tart az újabb, egyelőre utolsó ütem a belvárosban. Jelenleg a most Legii van lezárva, így Anděl vagy Staromeštká felé kénytelenek kerülni a normál esetben a hídon átkelő járatok. Különleges járatból a 32-es (Vypich–Pražsky hrad–Újezd–Sídliště Řepy) és a 39-es (Radošovická–I. P. Pavlova–Hlavní nádraží–Spojovací) került aktiválásra, a 23-as pedig visszatért a neki szánt, 30 percenként induló, városnéző, alapáras nosztalgiajárati szerephez.

A város egyik legforgalmasabb hídja is gondozásra szorul, ezért a rajta közlekedő járatok is kerülni kénytelenek
(forrás: PID)

A pótlóbuszozás nélküli belvárosi munkálatoknak feltétele a szinte minden fontos csomópontban meglévő terelési lehetőség és a néhány hétnél nagyobb időtávban történő előkészítés. Ennek ellenére létfontosságú a kommunikáció, amit a megállókba kiakasztott laminált hirdetmények, a DPP és a PID oldalain megjelent közlemények és a járművekre feltöltött, megfelelő helyen elhangzó tájékoztató bemondások együttese valósít meg.
A prágai villamoshálózaton érvényes járatszámozási szabályok szerint az 1-29 közötti járatok az alapjáratok. A 30-as mezőbe tartozó vonalak rendkívüli járatok, amelyek valamilyen alkalommal vagy építkezések miatti tereléskor járnak. A 40-es csoportban a nosztalgia és egyéb speciális járatok találhatók. Az éjszakai villamosok korábban az 50-es csoportban voltak, a közelmúltban a PID bővítése miatt azonban a buszos párjára, az 500-as csoportra szükség volt, így a villamosokat is átszámozták a 90-es csoportba, míg az éjszakai buszok a 900-as mezőt kapták. A metró- vagy éppen vonatpótló járatok pedig általában a pótolt viszonylat jelzését viselik és előtte egy X szerepel. Így mondjuk az S7-es elővárosi vasúti viszonylat helyett az X7, míg az A metró helyett az X-A járat közlekedik.

Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.