2019. 03. 27.

Villamos az Angolkertben

A városvezetés részéről már korábban zöld utat kapott, de a lakosság még mindig nem békélt meg azzal a tervvel, amelyik München legnagyobb parkjának egyikén vezetné keresztül a város új villamosvonalát, így különböző közösségi programok segítségével mutatják be a terveket és a koncepciót.





Az úgynevezett Nordtangente a jelenlegi buszutat váltaná ki az Englischer Garten területén, a városvezetés pedig már korábban szabad jelzést adott a villamoshálózat bővítésére. A helyiek azonban ódzkodnak attól, hogy villamos váltsa ki a buszokat, emiatt az MVG komoly tájékoztató kampányba kezdett, aminek keretében a helyszínen tájékoztatják a lakókat az építkezésről, a szükséges munkavégzésről és a majdani létesítményekről. Az MVG szakemberei gyalogos és kerékpáros séták során mutatják be a leendő villamosvonallal kapcsolatos információkat március és május között és a tervek szerint különböző helyszíneken nagyobb rendezvényeket is tartanak az egyes részelemeiről a beruházásnak.

A tervezett új vonalszakaszok vastag vörössel látszanak a térképen
(grafika: SWM/MVG)

Az Englischer Gartent most átszelő közút az OpenStreetMap térképén – a kép bal alsó sarkában kanyarodó villamosvágányokhoz kapcsolódna az új vonal

Az új villamosvonal a főpályaudvar és a Scheidplatz között villamosvonalból ágazik majd ki az Elisabethplatznál és nyugati irányban haladva szeli át az északi belvárost és az Englischer Gartent, hogy a meglévő hálózatot a Tivolistraßénál érje el. Egy kiágazás is épül majd, ami a mai kvázi szigetüzemként működő, csak üzemi kapcsolattal rendelkező 23-as villamost köti majd be az új vonalba. A villamosvonal megépítésével számos autóbusz-viszonylatot átszervezhet az MVG és megszűnt a kedvelt közparkon átvágó környezetszennyező buszok hada.

Az Englischer Gartent kelet-nyugati irányban átszelő út most a buszoké, itt 3-5 percenként jön valamilyen járat. 2025-ra a csendesebb és környezetbarátabb villamosok vennék át a buszok helyét

Az ütemterv szerint 2019 közepére születhetnek meg (a lakossági észrevételek is feldolgozva) a végleges tervek a villamosvonalról, a forgalom pedig 2025-ben indulhatna meg a Nordtangente vonalán.

A fejlesztéssel a jelenleg a Münchner Freiheit metrómegállónál végállomásozó 23-as villamos szigetjellege is megszűnne
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.