2019. 05. 20.

Egy kis jelentéktelen megállóhely emlékére

A vasútvonalak felújítása alkalmával gyakran áldozatul esik egy-egy megállóhely. Hol komolyabb tiltakozást vált ki az ilyen, hol pedig csak egyszerűen eltűnik a vasúttörténet egy kis, gyakran jelentéktelen darabja. Ezúttal a Bernina vasútvonal egyik megállójáról emlékezünk meg.




A szóban forgó megálló a Poschiavo feletti meredek szerpentines rámpa legalján, 1119 méteres tengerszint feletti magasságban található Privilasco, amely a 2018/2019-es évadra eltűnt a menetrendi lapokról, habár már az egy évvel korábbi menetrend szerint sem álltak meg itt a vonatok. A kis megállóhely mindössze egy apró házikóból és egy sóderes peronból állt a hegyi legelők között. Település nem is nagyon tartozott hozzá, mindössze a Poschiavóhoz tartozó néhány házat felölelő környéket hívják itt Privilascónak, így a közvetlen közelben lakóházak nincsenek is. Ennek megfelelően nem is volt nagy forgalma, nem is nagyon lehetett sok tiltakozásról olvasni, amikor két évvel ezelőtt többet nem álltak itt meg a Berninabahn vonatai.

A 2016-os képeken még szinte pont ugyanúgy néz ki a megálló, mint az 1910-es megnyitásakor, csak a vonatok változtak azóta

Ez a kis épület nagyrészt csak a tábla tartására állt itt már jó ideje, ami büszkén hirdette: Privilasco, 1119 (amely utóbbi szám a tengerszint feletti magasságot jelenti)

A megállóhely részben a kihasználatlanságának, de sokkal inkább a Poschiavo állomás meghosszabbításának esett áldozatul. A környék legnagyobb városa Poschiavo, itt van a Bernina-vasút déli részének központja is. Az állomást a keresztezések felxibilitása érdekében mindkét irányban alaposan átépítették. Felfelé, St.Moritz felé egy hosszú szakaszon második vágány épült, amely majdnem elér az egykori Privilasco megállóhelyig, ahol ma Poschiavo állomás bejárati jelzője található.

Ma már fentről érkezve jól látszik a megállóhely hiánya, melyre csak az odavezető út eltakarított helyén ritkásabban növő fű emlékeztet. Az egykori házikótól valamivel feljebb ma Poschiavo állomás új, jóval északabbra helyezett bejárati jelzője áll

Az épületnek hűlt helye, a domboldalt is elsimították
(fotók: Berky Dénes)

Privilasco megállóhely a Berninabahn megnyitásával 1910-ben épült, majd hivatalosan 2018-ban szűnt meg. Élt 108 évet.

Berky Dénes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.