2019. 09. 27.

Hétvégi gyors – 2019. szeptember 21-27.

Tüntetés a MÁV ellen a Keletinél. ETCS-t kapnak a Velaro D-k. Továbbra sem szállít időben a Bombardier. Visszakapta az NS a bivalyokat. Helyére került a pénztár Kelenföldön. Hírösszefoglalónk hétvége előtt.



Tüntetés a MÁV ellen


Budapest | Magyarország – Tüntetést szervezett a Közlekedő Tömeg Egyesület, amelyen a MÁV-csoportnál tapasztalt hiányosságokra hívták fel a figyelmet. A Keleti pályaudvar előtti rendezvényen felrótták a vasúttársaság vezetésének az utastájékoztatási, forgalomszervezési és takarítási hiányosságokat, az ígért utasbarát intézkedések elmaradását. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a közeljövőben forgalomba állítandó Stadler KISS-ektől nem változik meg a világ, nem hoznak megváltást az új járművek, ha a forgalomszervezés és az utastájékoztatás továbbra is minősíthetetlen marad, hiszen hiába az új motorvonat, ha mondjuk haváriahelyzetben a jegyvizsgáló nem kap információt. A tüntetésen felszólalók nehezményezték, hogy napi szintűek a késések, a járatkimaradások és erről elégtelen az utastájékoztatás.

A felszólalók jelezték, különösen a MÁV kommunikációs vezetőjének: ők most is fizető utasok és október 13. után is a vasúttársaság utasai lesznek, ellentétben Loppert Dániel nyilatkozatával. Normális utastájékoztatást, forgalomszervezést, jegyváltási lehetőséget szeretnének és mindezt a napi szintű késések nélkül. Ezeket viszont nem a Stadler új motorvonati oldják majd meg

Kifogásolták, hogy a jegyváltási lehetőség hiányosak, sokszor az automaták üzemképtelenek, pénztár pedig számos helyen nincs nyitva, sokszor személyzeti problémák miatt. Jelezték azt is, hogy ők továbbra is fizető utasok, utalva a MÁV kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel által a Hír TV műsorában tett kijelentésre, miszerint „mi alapjában véve az utasokkal szeretnénk beszélni, és kevésbé a tüntetőkkel. Úgy gondoljuk, hogy a tüntetők 2019. október 13-ig lesznek, utána utasok lesznek, akikkel mi egyébként a rendszeres kapcsolatot fenntartjuk.”
A tüntetésen követeléseiket 5+1 pontban foglalták össze és amennyiben nem tapasztalnak érdemi változást két hónap alatt, ismét folytatják akciójukat – közölte a tüntetés végén a szervezők nevében Gyöngyösi Máté, a Közlekedő Tömeg képviseletében.

A tüntetésen mintegy háromszáz ember vett részt...

...közöttük a MátészalkaLeaks csoport is, akinek a csigája már lefutotta a személyvonatot Debrecen és Mátészalka között

Az eseményről és a témáról részletesebben is beszámolunk majd podcastunk, a Közvetlen Kocsi következő adásában.



Forgalomban az új Solaris-trolik


Budapest | Magyarország – A közelgő önkormányzati választások miatt feltűnően csendesen, különösebb Tarlós-szereplés nélkül álltak forgalomba Budapesten szeptember 23-ától az új Solaris-Škoda Trollino trolibuszok. A 12 méteres szólóból 10 darab (8100...8109), a 18 méteres csuklós változatból pedig 11 darab (9100...9110) áll forgalomba a BKV hálózatán a közeljövőben. A negyedik generációs járműszekrénnyel készült kocsik markáns megjelenése mellett az utasterük is némileg megváltozott, azonban a többi technikai részletet tekintve szinte ugyanolyanok, mint a már üzemelő Solaris-Škoda trolik.

Az egyik új trolibusz, a 9109-es számú kocsi a 80A vonal Keleti pályaudvari végállomásán


Okosodnak a Velaro D-k


Berlin/Salzgitter | Németország – Az Alstomot választotta a Deutsche Bahn, hogy a 17 darab 407-es sorozatú ICE 3 MS (Siemens Velaro D) motorvonatot ellássa a svájci és belgiumi vasutakon már kötelező ETCS járműoldali berendezéseivel. A 30 millió euró értékű szerződés keretében Salzgitterben szerelik majd be az Atlas márkanevű rendszer elemeit a mostani komponensek helyére. A DB az engedélyek megszerzése után már nem csak Németországban és Franciaországban, hanem Belgiumban és Svájcban is használhatja majd a motorvonatokat. A szerződés 6 évnyi karbantartást is magában foglal.


Már a villamosokkal is csúsznak


Bécs | Ausztria – Nagyobb bajban lehet a Bombardier, mint néhány hónapja gondoltuk és egyelőre nem látszik a megoldás. Az előzetes ütemtervek szerint mostanra már 16 Flexity leszállítását irányozták elő, de csak nyolcat sikerült átadni, ezek közül legfeljebb 5 adható forgalomba. A problémát egy beszállító okozta, aki nem szállította időre a vázépítéshez szükséges kisebb elemeket. A szükséges eszközök beszerzése és a személyzet növelése után a kétműszakos üzem bevezetésével próbálják ledolgozni a hátrányt, hiszen most már nem függenek beszállítótól a vázak terén, az elektronika pedig másik Bombardier-üzemből érkezik. A város részéről kilátásba helyezték a kötbér érvényesítésének lehetőségét, a gyártó pedig égre-földre esküdözik, hogy a következő hat évbe bele fog férni az összesen 119 villamos leszállítása. Innsbruck is rendelt 20 Flexity-t, de azok sem készültek el a januári határidőre teljes számban.


Vissza a feladónak


Nijmegen | Hollandia – Még 2017-ben értékesítette a holland NS a román Ferotrans számára az utolsó dízelüzemű motorvonatait, a DM90 sorozat 48 darabját, de azok még mindig Nijmegen állomáson várják a sorsukat. A vevő szerződésben vállalta, hogy 2018 márciusáig elszálltja a bivaly becenevű járműveket, de a feladat bonyolultságára hivatkozva még ma is 2,5 kilométer hosszú kerítést képeznek. Az infrastruktúra-fenntartó ProRail október 1-től felújítást végez az állomáson, ezért az NS egy szeptember 20-án hozott bírósági ítélet szerint újfent tulajdonosává vált a motorvonatoknak. Ez azért fontos, mert így át tudják helyezni egy másik állomásra őket, bár ilyen célra szabad kapacitás meglehetősen kevés van a holland hálózaton. Az áthelyezésre azért is van szükség, mert a ProRail egységenként 1.000 € bírságot helyezett kilátásba, ha nem tudják időben elkezdeni a munkákat.


Kellemesebb lett Kelenföld


Budapest | Magyarország – Mindenféle különösebb csinnadratta nélkül átadták Kelenföld vasútállomás metrós aluljárójában az új, személyes pénztárakat. A szeptember 20-tól üzemelő 5 pénztárablak mellett 3 készpénzt és bankkártyát, valamint 2 csak bankkártyát elfogadó automatát telepítettek a korábbi csomagmegőrző helyére.

Egy korábban kereskedelmi egységnek készült üzelthelyiség a 15. vágány alatt három...

...a korábbi csomagmegőrző a 10. vágány alatt lett a másik két pénztárablak helye.

Az automaták is itt találtak helyet, bár még inkább a megszokott helyeket használják az utasok

Az eredeti, a vasútépítés korából származó felvételi épületet pedig információink szerint szeptember 29-én lezárják, hiszen utasforgalmi funkciója ezután már nem maradt. Az épület már évek óta műemléki védelem alatt áll, ami egyrészt jó dolog, hiszen így talán nem bontják le rögtön, de a felújítása is jóval drágább és bonyolultabb ezzel. A pletykák szerint a MÁV szabadulna az épülettől, bár vannak kétségeink affelől, hogy ki láthatna fantáziát egy ennyire romos, nem is kifejezetten a legjobb helyen lévő ingatlanban. Ha mégis megvenné valaki, rengeteg pénzt és munkát kell beleölni, hogy egyáltalán ne legyen életveszélyes. Azért reméljük, hogy egy ilyen fontos vasúttörténeti emlék nem tűnik majd el szép lassan a paravánok mögött.

A több mint 100 éves állomásépület a hírek szerint hónap végével bezárja kapuit

A körülmények amúgy sem voltak már méltóak egy ilyen fontos, nemzetközi forgalmat bonyolító állomáshoz
(fotók: Adorján Péter)

Összeállította: Adorján Péter,  Berky Dénes, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.