2019. 10. 04.

Közvetlen Kocsi – 2019. évi 7. adás – Európai körutazás

Némi kihagyás után jelentkezik ismét podcast adásunk, a Közvetlen Kocsi. A nyáron volt miről beszélnünk, hoztunk számos témát a mostani bő egy órás adáshoz: Halle (Saale), Lipcse, Minszk a nagyvilági helyszínek sora, de Budapesten is történt ez-az, hiszen magyar neveket is találunk már a MÁV-START iránytábláin, miközben a Közlekedő Tömeg tüntetésre hívta a szolgáltatásokkal elégedetlen utasokat és végre szolgálatba álltak a Solaris-Škoda Trollino trolibuszok legújabb példányai. Hallgassuk együtt a legújabb adásunkat!


A Közvetlen Kocsi ezúttal több témával is foglalkozik. Sorban haladva az első a minszki Stadler-gyárlátogatásunk során készült interjú és miközben ezt hallgatják olvasóink, érdemes visszaidézni a májusi út után írt összefoglalónkat is.

Egy majdnem kész kocsiszekrény a Stadler Rail minszki (fanipoli) gyárában

Egy rövid blokkban kitérünk a MÁV szeptemberben indult akciójára, ami szerint a magyar neveket is feltüntetik a külhoni települések hivatalos nevei mellett az utastájékoztató eszközökön. Ezzel a témával komolyabban is foglalkoztunk már, de ezúttal a Közvetlen Kocsi adásában Vujity Tvrtko, az ötletgazda mondja el, hogy miért tartja fontosnak ezt a projektet.

Az első, hivatalosan is többnyelvű iránytáblákat használó vonat előtt áll Loppert Dániel (b), a MÁV-csoport kommunikációs vezetője és Vijuty Tvrtko (j) televíziós riporter, a táblatartóban pedig az ominózus utastájékoztató elem

Szeptember elején Halle (Saale) városában jártunk, ahol a méteres nyomtávolságú villamoshálózaton az ötven éve forgalomba állított Tatra T4-eseket köszöntötték. A villamoshálózat és a város közlekedése azonban nem csak emiatt érdekes (bár ne feledjük: a kétirányú Tatra T4D-Z minden pálmát elvitt), hanem azért is, mert az 1990-es újraegyesítés után komoly felújításon esett át a vonalhálózat és a járműpark is.

Fura helyen vannak ennek a Tatra T4-esnek az ajtói. Vagy mégsem? Nem! Egy egy kétirányú(sított) kocsi, amelyik a Halle (Saale) és Merseburg közötti villamosvonalon közlekedett korábban.

Ha pedig Halle (Saale), akkor nem mehetünk el szó nélkül az egykori S-Bahn HalLeipzig, a mai S-Bahn Mitteldeutschland elődje mellett sem, hiszen a hálózaton épp kocsihiány miatti kényszerű múltidézés zajlik. Mondjuk amilyen hangja volt egynémelyik Talent 2-esnek, talán jobb is, ha újra szolgálatba álltak a Síntrabantok.

Egy csatolt Talent 2-es szerelvény az S5-ös vonalon a hallei-lipcsei reptér állomásán. A kijelző futószövege jelzi: nincs minden rendben a hálózaton.

Szóba kerül persze ezen kívül még Lipcse és annak villamosai is, bár ezúttal nem a szépségek (a Tatrák) kapják a főszerepet, hanem a Szörenyetegek. Persze megnézzük azt is, hogy milyen a vaskerekű csuklósbusz is és kipróbáljuk a Solaris villamosát is, amit amúgy a Stadler Pankow rakott össze.

A megjelenése érdekes, a kivitelezése pedig pláne: a lipcsei Solaris-villamosokkal is megismerkedhetünk közelebbről

Ha pedig Solaris, akkor szólunk majd a budapesti új trolibuszokról is: pár napja jelentek meg, de már ki is próbáltuk őket a Közlekedő Tömeg tüntetésére menet.

Mellettem az utódom? De legalábbis a társam mindenképpen. A 80A trolibusz Csertő utcai végállomásán várja az indulást a 9109-es kocsi, a 81-es vonalon az Örs vezér tere felől pedig a 212-es Ikarus-GVM troli érkezett meg épp.

Zenék:
  • Gimnazija Kranj Symphony Orchestra: Kalinka
  • Matrix feat. Michaela: Izgubljeni Noć
  • Unheilig: Lichter der Stadt
  • Vangelis: L'Enfant
  • Tangerine Dream: Choronozon
  • Petr & Pavel Orm: Sanitka theme - piano cover
  • Karel Gott: Láskám
Főcímzene:
  • Klaus Doldinger & Passport: Loco-motive
Közreműködött:
  • Adorján Péter
  • Halász Péter
  • Mellár Marcell
  • Pongrácz Dániel
  • Vass Gabriella
Stadion Voice:
  • Vass Gabriella
  • Pongrácz Dániel

    Halász Péter

    Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.