A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Közvetlen kocsi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Közvetlen kocsi. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. 09. 02.

GYSEV: Dunántúl, elviszlek magammal!

A Dunántúl vasútvonalainak jó része átkerült a nyár közepén a GYSEV-hez. A frissen MÁV-talanított vasútvonalakon július végén tettünk egy utazást, aminek eredményeként született meg a Közvetlen Kocsi mostani adása.

2025. 08. 10.

Wien Aktuell – képes helyzetjelentés a vágányzárak árnyékában

Az elmúlt évek során elég komoly változáson ment és megy át az osztrák főváros és annak közlekedése. A sokszor a legélhetőbb városnak kikiáltott Bécsben láthatóan tudatos városfejlesztés zajlik, aminek része a metró- és villamoshálózat bővítése is. Hosszú évek kihagyása után most a RegionalBahn csapata ismét megnézte, hogy mi újság a „Bezzegvárosban”, ahol ugyan rettegő Lázár Jánossal nem, de számos érdekes közlekedési megoldással viszont ezúttal is találkoztunk.



2025. 06. 01.

Buszgarázs a határsávban – 8. Ikarus-találkozó Meiningenben

Bevált és megszokott váltásban, egyik évben Magyarországon, másik évben Németországban rendeznek a tavasz végén-nyár elején nagyszabású Ikarus-találkozót, melyre minden évben szép számban érkeznek szép és érdekes magyar gyártású buszok, illetve látogatókból sem szokott hiány lenni. Ezúttal Németország volt soron és a 8. Ikarus Találkozónak a dél-türingiai Meiningen adott otthont.

2025. 04. 06.

Emma leolvassa a QR-kódot az Alföld Expresszről

Emeletes IC-váltó Alföld Expressz furcsa díjszabási csavarokkal; Westbahn a Südbahnon és vezércsere az Amtrak élén – erről is szó esik a Közvetlen Kocsi legújabb adásában, ahol vasúti, közlekedéspolitikai aktualitásokat beszéltünk ki. Podcast a kattintás után!

2025. 03. 07.

Közvetlen Kocsi – Külsőhalas titkai

A Közvetlen Kocsi 2025-ös második adásában szó szerint körbejárjuk a 150-es vonalat – is. Meg még sok minden mást, hiszen Kőbánya-Kispesttől Almásfüzitőig ez-az még útba fog esni. Délkör Emlék-InterRegio csíkosingával, Usgyival és Desiróval.




2025. 01. 22.

Közvetlen Kocsi – Lázár János a Westbahn-KISS emeletén

A Közvetlen Kocsi 2025-ös első adásában Lázár János 10 pontos fejlesztési csomagjáról, a Keleti pályaudvaron keletkezett mozdonytűzről és a DB eladó járműveiről lesz szó.




2024. 12. 29.

Közvetlen Kocsi – Adventi Gyászkoszorú

A Közvetlen Kocsi évzáró adásában körülnéztünk Európában, mit hozott a 2024/2025-ös menetrendváltás; valamint hogy milyen haváriák vannak a világ körül és Magyarországon.




2024. 12. 01.

Sörfőzde az őrházban

A közlekedésbarátok között is nagy arányban vannak azok, akik szeretik a jó söröket. De hogyan kerül egy sörfőzde egy közlekedési podcastba és miért is érdekes egy tulajdonképpen kicsi, helyi érdekű gyártó számunkra? A balatonföldvári Helka kimondva-kimondatlanul is ezer szállal kötődik a vasúthoz, így a választás nem véletlen.

2024. 07. 07.

Közvetlen Kocsi – Balatoni szezonnyitás 2024

A Közvetlen Kocsi újabb adásában a 2024-es nyári menetrend első két napján utaztuk (szinte) körbe a Balatont. Késés- és időjárás jelentés, valamint a nyári forgalom sajátosságainak elemzése várható adásunkban.




2024. 04. 21.

Húsvéti nyúl 72 – 2024. évi 3. adás

Szervezési és technikai hibák nehezítették ezen adás létrejöttét, de annál nagyobb örömmel tesszük közzé a legújabb tartalmat. Európai vasúti körutazásunkat Magyarországról indítjuk és oda is érkezünk vissza, de érintjük Ausztriát, Németországot és Csehországot is. A vonaton a Vármegye- és Országbérletek érvényesek!

2024. 03. 11.

76 éves a Gyermekvasút – egy megcsúszott köszöntő

Némileg visszatekintés jellegű cikkünkben egy több szerzőnk életében meghatározó élményeket adó helyszínt mutatunk be, ahova reményeink szerint időről-időre vissza fogunk még térni. A járműsimogató a karácsonyi bejglimérgezés kiheverésére tökéletesen megfelelt, ráadásul mindezt szabadtéren, jó levegőn tölthettük.

2023. 09. 09.

Közlekedéspolitikai láz(ár)álmok – Közvetlen Kocsi

Ismét magyarországi aktualitásokkal foglalkozunk a Közvetlen Kocsiban: a mellékvonalak és a vasúti közlekedés problémái kerülnek terítékre. Az élet persze a legjobb rendező: a felvétel óta már a MÁV felsővezetéséből is hullottak ki káderek – persze nem a mellékvonalak ügye miatt. Podcast a hajtás után.

2023. 07. 29.

Közvetlen Kocsi – Remot hétvége 2023

A Közvetlen Kocsi újabb adásában ezúttal retró hétvégén jártunk, a Balaton északi partján 2023 júliusában. A hétvége adott volt, a retró jelleg azonban az idő előrhaladtával egyre nagyobb csorbát szenvedett. Kattintás után indul az új podcastunk.



2023. 03. 02.

A szerencsekeréken néha a vármegyebérlet forog ki

Hetek óta foglalkoztat mindenkit a vármegye- és országbérlet (más néven Jobbágyticket vagy Proletárbérlet) bevezetése körüli mismásolás, amit mi is átbeszéltünk. Kisiklott egy veszélyes kemikáliákat szállító vonat az USÁ-ban, de hogyan tovább ezután? AmtrakJoe az Укрзалізниця (Ukrán Vasutak) vendége volt. Teszteltük az Utasellátó első bisztróját, ami nem vonaton van.

2023. 01. 22.

Amerikai tehervasutak, avagy amikor a számológép közbeszól

Érintőlegesen már volt szó amerikai tehervasutakról, például dízelmozdonyok kapcsán, de ezúttal fejlődéstani és szervezeti szempontból vesszük górcső alá az Amerikai Egyesült Államok vasúti teherszállításában részt vevő cégeket. Növekvő vonathosszok, változó hangsúlyok az árufajták tekintetében, tehervasutak mint pályavasutak a személyszállító vonatok számára, vállalati és pályakategóriák, és számos érdekesség kerül szóba az első részben.

2023. 01. 08.

Lajosmizsei szafari

Évzáró podcastunk második része, ami immáron évnyitó adás lett nem a 2022-es esztendővel foglalkozik, legalábbis nem kizárólag csak azzal. Inkább megnézzük, hogy mi újság a budapesti előváros legegzotikusabb vasútvonalán és ha már itt járunk, kicsodálkozzuk magunkat Kecskemét környékén is.

2022. 12. 31.

Ez volt 2022 – nekünk

Immáron hagyományosan podcast keretében foglaljuk össze a 2022-es esztendőt, már ami így az év végén számunkra fontos volt belőle. A sziguróan szubjektív évértékelés most a szokottnál kisebb csapattal, ám annál tartalmasabban telt.

2022. 12. 18.

Közvetlen Kocsi – Menetrendváltás Váctól Szegedig

A Közvetlen Kocsi újabb adásában a fő téma a menetrendváltás. Mi marad és meddig a lemondott államtitkár által beharangozott változásokból? Milyen nagy dobások kerültek be még az új vasúti menetrendbe? Erről is szólunk és arról is, hogy hogyan muzsikált első napján a 2022/2023-as menetrend és hogyan veszti el valaki a tramtrain-szüzességét.

2022. 10. 02.

InnoTrans 2022 – Hangban mondjuk el

A 2022-es InnoTransról szóló tudósításaink sorát ezúttal hangos formában folytatjuk, hiszen vannak dolgok, amikről igazán jól csak szóban lehet beszámolni. Berlini élménybeszámoló és kulisszatitkok a hajtás után.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.