2019. 10. 11.

Hétvégi gyors – 2019. október 5-11.

Elkészült az első Talent-felújítás a MÁV-nál. Határátkelő buszok Hidasnémeti és Kassa között. Új és megújuló irányokban jönnek a zöld vonatok. Stadler-mozdonyokat vehetnek Tajvanon. Varsóba szállít új metrókat a Škoda.




Jön a Talent-kánaán


Budapest, Hegyeshalom | Magyarország – Elkészült az első felújított Talent – már amennyiben a legutóbbi felújításról beszélünk és még nem a néhány évvel korábbi gatyába rázásról. A MÁV-START Bombardier-gyártású motorvonataival korábban számos probléma volt, olyannyira, hogy a Győr és Bruck an der Leitha között közlekedő Euregio-vonatok nem éppen voltak megbízhatóak, sokszor lemondták őket az osztrák szakaszon vagy ha éppen volt, az ÖBB saját vonatával pótolták őket.
Ennek most, a MÁV ígéretei szerint vége, hiszen eggyel több Talent-motorvonat áll rendelkezésre. A felújítási munkákat a MÁV Vagon Kft. és az ÖBB TS szakemberei végezték a vasúttársaság szakembereivel közösen. A javítás és felújítás kiterjedt többek között a forgóváz egységeire, a fékrendszerre, a vezetőállásra és az utastérre egyaránt – írja közleményében a MÁV-START Zrt.

Az első felújított motorvonatra égető szükség volt, így a régi fényezésével újult meg a 425 009-es számú egység
(fotó: MÁV)

Az utastérben a lengő tolóajtók, a lépcsők, a WC, a klímaberendezések és az ülések újultak meg, a mellékhelyiség fala pedig antigraffiti fóliát kapott. A most elkészült 425 009-es számú motorvonat az eredeti külső festés megújításával állt forgalomba. A következő felújítások során a MÁV-START már a megújuló arculatnak megfelelő megjelenéssel látja el ezeket a járműveket is, így a külső fényezése, a külső feliratok módosítása is megtörténik, az elkészített színtervek alapján – ígéri a vasúttársaság.

A többi vonat már a MÁV-START jelenlegi arculatának megfelelő fényezést kap
(grafika: MÁV-START Zrt.)


Határákelő buszjárat Kassa és Hidasnémeti között


Kassa [Košice]| Szlovákia – Ezt is megértük, lehetne az első gondolatunk így 15 és fél évvel Magyarország és Szlovákia Európai Uniós csatlakozása után arra a hírre, hogy idén október 1-től értelmezhető menetrendi kínálattal közvetlen buszjárat indult Kassa és Hidasnémeti között, a szlovák (kassai) Eurobus A.S. gondozásában. A munkanapokon 11 pár, kicsit hunyorogva ütemesnek nevezhető menetrendben közlekedő járatok hiánypótló voltát az adja, hogy a közvetlen vasúti személyszállítási kapcsolatot az érintett megrendelők és vasúttársaságok már emberemlékezet óta sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják. Bár lenne fantázia valamiféle „Miskolc–Kassa S-Bahn” megoldásban, az eredetileg ilyen viszonylatú személyvonatokat is tartalmazó menetrend már évek óta a napi két pár Budapest–Kassa IC-vonatra korlátozódik.
Az új kapcsolatnak nem is csináltak idehaza különösebb hírverést - a mi figyelmünket is egyik szemfüles és lelkes olvasónk hívta fel az örömteli újításra. A menetrend annyiban is érdekes, hogy a járatok két külön mezőben (Kassa–Migléc [Milhosť] és Migléc [Milhosť]-Hidasnémeti) szerepelnek a nyomtatott menetrendben, a valóságban a buszok végigközlekednek Kassa és Hidasnémeti között. Míg a cp.sk szlovák menetrendi kereső legalább tudja az új járatokat, a menetrendek.hu keresőoldal még Kassával sem tud mit kezdeni, mint célpont – ennél azért némileg nagyobb lelkesedést várhatnánk a Nemzet határokon átívelő egyesítésekor; még akkor is, ha ezt jobb híján a „szlovák Volán” teszi. Irónia ide vagy oda, az új járat igazán örömteli és reméljük, lesz még folytatás is, ugyanis a határmenti magyarlakta területek és az anyaország közötti regionális közösségi közlekedési kínálat finoman szólva is katasztrofális, és a szavak szintjén történő nemzetegyesítést abszolút nem követi le a közszolgáltatások megrendelési logikája.


Még több zöld vonat


München | Németország – Közelít a menetrendváltás és érkeznek is az első hivatalos hírek a már menetrendesített változásokról, de természetesen nem a magyar vasútról. A FlixMobility vasúti üzletága, a FlixTrain közölte a december 15-től érvényes menetrendeket és már megváltható a foglalási rendszerben a jegy is. Új útvonalként jelenik meg a Berlin–Halle (Saale)–Erfurt–Gotha–Eisenach–Fulda–Stuttgart irány, viszont így a Hannover–Frankfurt–Stuttgart szakasz csak tavasztól lesz újra elérhető az új Hamburg–Stuttgart járattal. A Berlin–Köln járat meghosszabbításra kerül Lutherstadt Wittenberg és Lipcse érintésével keleti, Aachen felé pedig nyugati irányban. Ezen túlmenően expresszvonatokat is kínálnak majd Hamburg és Köln között három és fél órás menetidővel. A vonatok vonalanként és naponként változó módon, naponta legalább 1, legfeljebb 3 alkalommal közlekednek, az energiát továbbra is a Greenpeace Energy szolgáltatja kizárólag szél- és vízierőművekből.
Már csak azt kérdeznénk, hogy honnét szereznek majd megfelelő mennyiségű és minőségű kocsit a vonatokhoz, de ezt már szinte biztosan megoldották az André Schwämmlein vezette cég illetékesei.


Új metrók Barcelonának


Barcelona | Spanyolország – 42 új, ötkocsis vonatot vásárolt a Transports Metropolitans de Barcelona (TMB) az Alstomtól, hogy az 1-es és 3-as metróvonalon lecserélje a flotta legöregebb darabjait. A 260 millió eurós szerződéshez nem kapcsolódik karbantartás. A 9-es és 10-es vonalon is Alstom Metropolis szerelvények közlekednek, tehát már van tapasztalat hasonló járművekkel. A teljesítésre két és fél éve van a helyi Alstom-üzemnek.


Škodálatos metrók Varsónak


Varsó | Lengyelország – Akár 45 hatkocsis metrószerelvényt gyárthat a Škoda Transportation Varsó számára. A karbantartást is tartalmazó, 8 milló cseh korona (~310.000 €, ~102 millió forint) értékű szerződés keretében 118,2 méter hosszú, alumínium karosszériás vonatokat építenek majd elméleti 1500 fős utaskapacitással. A tenderen a jelenlegi szerelvényeket szállító Siemens-NEWAG, a már tapasztalattal rendelkező Alstom, a Stadler és a CAF ellenében győzedelmeskedett a cseh cég. A végleges szerződés aláírásától számított 2 év áll majd rendelkezésre a szállításhoz.

A látványterve már elkészült az új metrónak, a valódira még várni kell
(grafika: Descent, s.r.o. / Škoda Transportation)


Keletre szállítanak a svájciak


Tajpej [臺北] | Tajvan [台灣] – Néhány éve a tajvani vasúti hálózat flottájának bővítése kapcsán tendert írtak ki, amin a svájci Stadler Rail is indulnt az SBB-nek gyártott Giruno avagy SMLIE motorvonatok helyi igényekre adaptált változatával. A tendert azonban végül a japán Hitachi nyerte. Ám a Taiwan Railways Administration, a TRA 102 mozdonyt is rendelt és ezt a tendert a Toshiba nyerte meg.
A 102 jármű 68 villany- és 34 dízel-villamos mozdonyból áll, ez utóbbit kapta a Stadler, vélhetúen az egykori Vossloh-örökség nyomán. A rendelés értéke 6,5 milliárd tajvani dollár, azaz közel 205 millió amerikai dollár. A Toshiba része értelemszerűen nagyobb, 12,7 milliárd tajvani dollár, vagyis nagyjából 390 millió USD.
A szerződéseket a Toshibával várhatóan november 1-én, a Stadlerral november 21-én írják alá. A gyártóknak a szerződés megkötésétől kezdve 36 hónap áll a rendelkezésére, hogy a járművek szállítását megkezdje.
A CRRC és a japán gyártók miatt a környéken – Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában – viszonylag ritkán rúg már labdába európai név, a legfrissebb járművek talán a vietnami AsiaRunnerek 2006-2007 tájékáról (a kínai kópiákon kívül persze), úgyhogy a Stadler felbukkanása viszonylag hírértékű lehet Európában is.

Összeállította: Adler György, Adorján Péter, Halász Péter, Magyarics Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.