2019. 11. 30.

Bekékült Butuska

A 425 009 még vörös fényezéssel újult meg, a tegnap bemutatott 425 003 viszont már a MÁV-START aktuális arculatának megfelelő kék-fehér-sárga kombinációt kapta meg Székesfehérváron.




Sajtóbemutatót tartott tegnap 11 órakor a MÁV-csoport Székesfehérváron a MÁV Vagon Kft. telephelyén, ahol megtekinthettük a másodikként felújított és főjavított Bombardier TALENT motorvonatot. A korábban eső-kelő széria igazán megérett egy alapos beavatkozásra, amit egységenként két hónapos folyamat során végeznek el.

A '90-es évek közepén, az akkor még önálló aacheni Waggonfabrik Talbot által eredetileg dízelmechanikus és dízelelektromos meghajtású, mellékvonali billenőszekrényes motorvonatnak fejlesztett típusból mintegy 780 darabot gyártottak két-, három- és négyrészes kivitelben a Talent 2 2008-as megjelenéséig. Teljesen elektromos meghajtással mindössze 198 darab készült, főképp az ÖBB megrendelésére, amihez kapcsolódott a MÁV számára gyártott 10 darabos kontingens. Billenőszekrényes verzióban mindössze az NSB (manapság már Vy) által rendelt 15 darab kétrészes motorvonat készült, a többi nem rendelkezik ezzel a képességgel.

Az elsőként elkészült motorvonat október közepe óta stabilan üzemel a Győr [Raab]–Hegyeshalom [Straß-Sommerein]–Wien [Bécs] viszonylaton

Ezen még többnyire a hagyományos színek fogadják az utast

Első ránézésre csak az ülések szövete változott, hiszen a gyári már 5 éve is erősen elhasználódott volt

A 2006 óta itthon is ismert típus – ahogy az utódmodell sem – nem mondható igazán jó konstrukciónak: beázások, gyengén és rosszul működő fékek, elektronikai hibák adtak napi szintű feladatot a járművezetőknek és a fenntartással próbálkozó dolgozóknak. Legfontosabb megoldandó probléma az üvegszálas műanyagból készült külső burkolatok beázási problémái voltak, mivel a bejutó csapadék és pára károsíthatja az acél vázszerkezetet. A járművezérlő elektronikák, a forgóvázak és a fékrendszer módosításánál az ÖBB TS által már évek óta sikeresen alkalmazott megoldásokat implementálták: az összes fontos vezérlőrendszer új szoftvert kapott, a futásbiztonságot jelentősen javították, az extra lépcsőt és az utastéri ajtókat is korszerűbb vezérléssel látták el.

A MÁV-START elővárosi arculatába illeszkedő színeket még szokni kell a TALENT esetében.
Egészen konkrétan színes fóliákkal burkolták a járművet, ami graffitiálló réteget is kapott.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a korábbi 2-3 helyett 4-5 hadra fogható egység a minimális célkitűzés, de optimálisan 80-90 százalékos rendelkezésre állást szeretnének

Krisztián Árpád, MÁV Vagon Kft. ügyvezetője a tervek között említette egy korszerű karbantartó csarnok 2022-ig történő megépítését

A beszédek után megtekinthető volt a megújult egység belülről is

Az ajtók az aktuális szabványoknak és arculati előírásoknak megfelelően hangsúlyos színt kaptak

A beltérben mindent újrahúztak: a padlóburkolat, az ülésszövet és a matricák cserélődtek az aktuális verziókra

Az utastér multifunkcionális részébe vezető ajtóra is felkerültek a piktogramok

A vezetőasztal nem változott lényegesen, a külső kamerák is a korábbi SVGA felbontású darabok

Az ülések nem a Stadler termékeiben, hanem a Fecske-ingákban használt mintázatúak
(fotók: Adorján Péter)

Teljes mértékben még ez a példány sem végleges, hiszen az utastérben továbbra sincs vezetél nélküli internetelérés, hiányoznak az USB-portok és hálózati csatlakozók, valamint az utastérvilágítás és a homlokfények is csak egy későbbi fázisban lesznek LED-esre cserélve. Mindenképpen jó hír viszont, hogy Bruck an der Leitha és Bécs felé mindössze 4 stabilan üzemképes egységre van szükség, ezt akár már jövő nyárra elérhetik, ekkor a TALENT-ek pótlásaként a Kisalföldre száműzött FLIRT-ök visszatérhetnek a főváros környékére, hogy a korszerűtlen Fecske-ingákat kiválthassák. Miután mindössze ez a 10 jármű tud az osztrák felsővezetéki feszültségen is üzemelni, kénytelen a MÁV-csoport a felmerülő 5 milliárd forintos költség ellenére is költeni rájuk, hiszen nélkülözhetetlenek. A frissen elkészült 3-as egység már be is állt forgalomba a Győr és Bruck an der Leitha/Wien EURegio-vonatok fordájába.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.