2019. 12. 07.

Vonattal Gödöllőre, Hatvanba! – csökkentett üzemmódban

Némileg kényelmesebb lesz az utazás a 80a jelű Budapest–Hatvan vasútvonalon vasárnaptól, ígérik az illetékesek. Nem kell már pótlóbuszra átszállni, de még csak a legminimálisabb számú vonatot tudják leközlekedtetni a 10 hónapja kizárt szakaszon.




Sajtóeseményt hirdetett a NIF és a MÁV, mivel a 80a vonal középső szakaszának átépítése a végéhez közeledik és örömmel mondhatta el mindkét fél: december 8-tól már átszállás nélkül juthatnak el az utasok Gödöllőre, Hatvanba, Egerbe vagy akár Nyíregyházán átszállva Budapestre is.

Kihasználva a kínálkozó lehetőséget, megtekintettem az egyik legnagyobb volumenű vasúti beruházást és annak aktuális állapotát. A kéjutazás Kőbánya felső minimális mértékben letakarított 1. vágányán kezdődött, ahonnét egy G80 jelzésű, de az S80 megállási rendjével közlekedő dupla-FLIRT szállított Budapest határán túlra. A komfortfokozat a szokásos, bárcsak mindenhol ez a színvonal fogadná az alapáras utasokat. Érkezéskor nehéz volt elhinni, hogy a vasút hőskorát idézően keskeny és a sínkorona szintjétől nem sokkal magasabb, sóderral burkolt peront közösen használjuk az építőmunkásokkal, de a szerelvény elejénél balra tekintve megpillantottam a forgalmi szolgálattevő konténerének tetején a régi szabvány szerinti állomásnévtáblát. Megérkeztünk, de balra némi sóderes rámpa vezet a település házai közé, nekem viszont a B peron van megadva találkozási pontként. Menjünk hát jobbra, a pótlóbuszok felé, mivel az épület is azon az oldalon mutatkozik.

Az S80-as és G80-as vonatok – bár érdemi különbség nem volt köztük – az állomás régi bejárati jelzőjénél végállomásoztak február óta, innét indultak vissza Budapest-Keleti felé a Rákos állomásig egyvágányú pályaszakaszon

Az ideiglenes peronról sok jót nem tudunk elmondani, csak sajnálni tudjuk az utasokat, akik ezt kellett használják majdnem egy teljes éven át. Ennél még Budapest-Nyugati sokat szidott 15-16. vágányainak peronja is igényesebb.

Néhány napja a peron végére kikerült a hirdetmény, mely a hamarosan meginduló vonatforgalomról tájékoztatja az utasokat. Már csak az állomásoknak kell valamennyire használhatóvá válniuk.

A teherautók és markolók által használt és ennek megfelelő állapotban lévő kijárat után már csak az előzőleg kinézett irányba kell tartani és bízni az autóvezetők képességeiben, ugyanis a járda nélküli utca szélére felállított terelőtáblák között nincs sok hely a gyalogosoknak.

Messze nem átlátható a teljes pótlóflotta, de többnyire 15-25 éves járművek alkotják, jellemzően nevesebb márkák darabjai. Elöl egy spanyol származású második generációs Irizar Century a '90-es évek második feléből.

Az épület előtt állva továbbra sem látjuk azt a rengeteg 500 euróst, amit már bazaltkőre és betonra cseréltek – vagy vodkára!? A másik oldalon a másik teherbejáraton betekintve meglátom a meghívóban megadott kapcsolattartót, kezdek megnyugodni, hogy mégsem vagyok annyira rossz helyen. Beljebb kerülve kiderül, hogy Loppert Dániel komolyabban vette a helyszínt, mint mindenki más és a középső peronról el kell jutnia a háziperonra. Miután ezt halált megvető bátorsággal abszolválja a félkész peronokon és életvédelmi kerítéseken keresztül, újabb meglepetés ér mindenkit. Sajtómunkás mindössze kettő van jelen: az MTI és a RegionalBahn küldöttei, miközben a másik oldalon hatan képviselik a beruházó NIF-et és a majdani üzemeltető MÁV-ot.

A felvételi épület elvesztette korábbi borítását, jelenleg anyagraktárnak használatos, de a nyílászárók már korszerű darabokra lettek cserélve

Az úgynevezett háziperon is a többivel egyező készültségi fokot mutat. Az aluljáró szerkezetileg kész, a liftházak egyelőre funkció nélkül maradnak

Az állomás kezdőponti végéről nézve sem biztatóbb a helyzet: egyelőre a két átmenő vágányt kívánja 80 km/h-s sebességgel üzembe helyezni a NIF

A mindössze bruttó 10 percig tartó, meglehetősen családias hangulatú eseményen először Nyul Zoltán kap szót. Elmondja, hogy mennyire komplex, nem csak a vasutat, hanem a környező települések közlekedését is érintő-befolyásoló, összesen 209 milliárd forintos beruházássorozat egyik kulcselemét látjuk. Jelenleg már az utasforgalom beindítható, de legalább egy évig még meglehetősen sok átmeneti megoldással kell számoljon a közönség, bár kisebb vágányzárak és ehhez kapcsolódó menetrendváltozások még biztosan lesznek. Loppert Dániel veszi át a szót és a vasúti utasok számára szolgál igazán jó hírekkel: újra lesz kétóránként váltva miskolci IC és (fél)kör-IC, emellett óránként egy gödöllői S80 és kétóránként váltva egy hatvani S80 és egy egri S87 indul majd irányonként, több a jelenlegi állapotban nem fér be a vonalra, mivel maradt a 80 km/h a még elvégzendő munkák és a Rákos–Pécel egyvágányú szakasz miatt. A jövőre nézve a nyáron már kipróbált átlós S72-koncepció (Gödöllő/Pécel–körvasút–Piliscsaba/Esztergom) véglegesítését tartotta megvalósíthatónak, illetve ide is jöhetnek majd a KISS-ek, hiszen nincs alagút a vonalon – utóbbi félmondatot tessék a helyén kezelni! Várakozásaik szerint 2021-ben már a lezárás előtti utasszám másfélszeresét várják, ennek megfelelően dolgozzák majd ki a menetrendet és a szerelvényfordulókat.

A sajtóesemény egészen családiasra sikeredett, Loppert Dániel (b) a MÁV, Nyul Zoltán (j) a NIF részéről az MTI és a RegionalBahn képviselőjének nyilatkoznak
(fotó: MÁV Zrt.)

A beszédek alatt sem állt meg a munka, szorgosan rakodták a régi ágyazat maradékát az életvédelmi kerítés vonalába az 1. és 2. vágányok közé
(fotó: MÁV Zrt.)

A felvételi épület tetejéről készült fotón jól látszik, hogy messze nincs még készen a felújítás
(fotó: MÁV Zrt.)

Mivel ez a vonal utasforgalmi szempontból kiválónak mondható fekvésű, jövő decemberre elkészül Akadémiaújtelep megállóhely, melyből jelenleg még csak néhány tízméternyi peronszegély létezik, ekkor a XVII. kerület egy újabb része kap tényleg gyors belvárosi kapcsolatot. Megoszlanak a vélemények róla, hogy mennyire hasznos dolog 52 kilométer felújított, 120 km/h-val járható vasút mellé 28 kilométer hosszan zajvédő falat telepíteni, miközben szinte kizárólag tárcsafékes kocsik és motorvonatok közlekednek majd.

Rákosliget peronjának kezdőponti végén az újonnan létesített forgalmi kitérőhöz tartozó jelzőt látjuk, csak bízhatunk benne, hogy zavarkezelésre is használják majd

A jobb vágány melletti peronon már áll a perontető szerkezete, a bal vágány mellett még csak az alapjai vannak kiásva.

Ideiglenes forgalomhoz ideiglenes hirdetményi megoldás dukál. Rákos és Pécel között minden megállóban ilyen kerítéselem helyettesíti a vitrineket – funkcionálisan megfelelő, bár lehetne rendezettebb is.
(fotók: Adorján Péter)

Joggal kérdezheti az utas, hogy akkor most hogyan tovább vasárnaptól. Véleményünk szerint kisebb csodának kell történnie, hogy tényleg minimálisan használhatóvá váljanak az állomások, amennyiben kevésbé összeszedett állapotban vannak, mint Pécel. A hivatalos verzió szerint az indulási idők a meghirdetett alapmenetrendtől csak néhány perccel lesznek elmozdítva egészen március 20-ig, utána kezdődik egy újabb fázis. Az S87 jelű egri vonatok két FLIRT-egységből állnak majd, Hatvantól szétakasztás után az egri rész gyorsvonatként közlekedik.
  • S80 > Gödöllő: minden óra 00 perckor
  • S80 > Budapest-Keleti: minden óra 13 perckor
  • S80 > Hatvan: páratlan óra 30 perckor
  • S80 > Budapest-Keleti: Hatvanból páratlan óra 11 perckor
  • S87 > Eger: páros óra 30 perckor
  • S87 > Budapest-Keleti: páratlan óra 04 perckor
  • IC > Miskolc/Kassa/Nyíregyháza: 6:25 és 19:25 között óránként
  • IC > Budapest-Keleti: Füzesabonyig változatlan menetrend mellett közlekednek, de 5 perccel hosszabb menetidővel

A hivatalos spagettitérkép alapján nem feltétlenül egyértelmű, hova megy a vonat
(grafika: MÁV Zrt.)

Mellékhatásként hivatkozzák, de sokan örülnek majd: az S25-ös vonatok legalább március közepéig maradnak a Keletiben. Viszont Máriabesnyő és Bag esetében megszűnik a jegypénztár, Aszód, Gödöllő, Isaszeg és Pécel utazóközönsége pedig továbbra is konténerpénztárral kell beérje – a MÁV-csoporttal összhangban és saját tapasztalataink alapján is a kedvezményt is nyújtó digitális jegyvásárlást preferálnánk, hiszen sokszor lényegesen gyorsabb megoldás.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.