2020. 02. 20.

Finnül tanul a Tewe

Finnország harmadik legnagyobb városa másfél év múlva zöldmezős villamosvonalat indít, a tesztekhez viszont kell egy jármű.





Finnország általában nem esik a közlekedésbarátok különösen kedvelt helyei közé, hiszen a valamikori Ikarus-EAG buszai is kikoptak a napi forgalomból. Viszont a rendkívül környezettudatos és természetközeli életstílus kedvelői megtalálhatják a számításukat.

A 225 ezer lakosú Tampere, mint Finnország harmadik legnagyobb népességű városa – magyar viszonylatban Debrecennek felel meg – 2016-ban határozta el egy korszerű közúti vasút megépítését, hogy kiváltsa a 6-8 percenként közlekedő 3-as számú buszviszonylatot. Hosszas egyezkedés után a normálnyomtáv és a kétirányú kialakítás mellett döntöttek, így valós verseny döntött a későbbi járművekről és az üzemeltetőről. Meglepőnek nem igazán mondható módon a Transtech szállíthatja majd a villamosokat, amiket a VR-Yhtymä üzemeltet majd.

A vonal déli része lesz a funkciópróbák helyszíne, az autópályától északra található a belváros

Mivel a Škoda Transportation még nem készült el a prototípussal, így egy érdekes megoldáshoz folyamodtak: megvettek Hannoverből egy LHB-építésű TW 6000-est, hogy a legfontosabb próbákat el tudják végezni. A Tampereen Raitiotie közleményében megemlíti, hogy a típus nem csak Hannover, hanem Budapest vaspályáin is ismert, illetve Bergenben van egy síncsiszolóvá átépített példány, ezért is gondolták alkalmasnak a próbajáratokhoz. Érkezése február végén várható és áprilistól mozgás közben is látni lehet majd.

Erősen elnagyolt a látványrajz, de hasonlóra számíthatunk a valóságban is: a sárga az üzemi, a piros az utasszállító járművek színe lesz

Az utasforgalmi üzemet a ForCity Smart Artic X34 típusú villamosok biztosítják majd, melyekből 19 áll majd rendelkezésre. Teljesen alacsonypadlós, 37 méter hosszú és 2,65 méter széles egységek mindegyike 264 utas szállítására méretezett, akár 70 km/h-val is képesek közlekedni és a közönségszavazás eredményeként téglavörös színű lesz. A jövőbeni fejlesztésekre gondolva 46 kocsira szóló opció is létezik a darabonként 61 millió eurós járművekre, de ez felhasználható a járművek 10 méterrel történő hosszabbításra is. A prototípus májusban érkezik és az engedélyek megszerzése után ugyancsak próba- és tanulójáratozni fog.

Hasonló látvány lesz a villamos Tampere utcáin.

Az üzem átadására 2021. augusztus 9. a kijelölt dátum, ami egyelőre tarthatónak tűnik.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.