2020. 07. 15.

Gyorsabban és villannyal: megújul a Stettiner Bahn

Kétvágányúsítás, villamosítás, sebességemelés. A közepesnek számító hosszúságú RB66-os és RE66-os jelzésű vonatokkal kiszolgált, Brandenburg tartomány harmadik legrégebbi vasútvonalának jövője fejlesztések által biztosított.




Közel fél milliárd eurót költ el a következő 6 évben a DB Netz, hogy korszerűsítse és ezzel vonzóbbá tegye a Stettiner Bahn (Berlin–Angermünde–Szczecin [Stettin]) szolgáltatását. Az összesen 134 kilométer hosszúságú vasútvonal első 90 kilométere a Karower Kreuz környékét leszámítva kétvágányú, de ez hamarosan változik majd. Passow állomás és a lengyel határ között is kétvágányúvá épül át a pálya – ahogy az 1873 és 1945 már egyszer volt – és emellett a felsővezetéket is kiépítik a német 15 kV 16,7 Hz~ rendszer szerint. A vonal jelenleg legfeljebb 120 km/h-s sebességgel járható, ezt is felemelik 160 km/h-ra, így az Angermündéig itt közlekedő RE3-as vonal is gyorsulhat. Ez egyrészt 20 perccel rövidebb menetidőt jelent majd a vonal teljes hosszán, másrészt a környezetvédelem jegyében kiválthatóak lesznek a mostani ott öregnek számító 646-os sorozatú Stadler–Bombardier GTW-k. A lengyel oldalon már most is 3 kV= van a felsővezetékben, így ide esélyes két áramrendszerű motorvonatok beszerzése.

Összesen 5 állomás újul majd meg: Passow, Schönow, Casekow, Petershagen és Tantow. Angermünde és Passow 740 méter hosszú vonatok fogadására alkalmas mellékvágányokat is kap, így a teherszállítás is profitálhat az 5 mozgalmas év után.

Angermünde és Passow között jövőre kezdődik és 2025-ben fejeződik be a munka: itt a teljes infrastruktúra bontásra kerül és az új vágányok mellett egy új áramátalakító látja majd el a "külső" szakaszt.Passow és az államhatár közötti szakaszra 2022-re szeretné megszerezni a szükséges engedélyeket a DB Netz, hogy a 2026-os határidő tartható lehessen.

A kék részen visszaépül a második vágány
(grafika: DB AG)

A képen balról jobbra: Ronald Pofalla, a DB AG infrastruktúráért felelős vezetője; Tamara Zieschang, a szövetségi közlekedési minisztérium államtitkára; Regine Günther, Berlin közlekedésért felelős szenátora; Frederik Bewer, Angermünde polgármestere; Guido Beermann, Brandenburg tartomány közlekedésért felelős minisztere
(fotó: Oliver Lang / DB AG)

A finanszírozás úgy néz ki, hogy a szövetségi kormányzat 380 millió eurót, Berlin és Brandenburg tartományok egyenként 50 milliót tesznek hozzá, ami összesen 480 millió eurót jelent. A vasútvonal kapacitásemelése a személyforgalom mellett a Baltikum, Skandinávia, Dél-Kelet-Európa és a Földközi-tenger közötti teherforgalomban is fontos kapcsolat lehet a következő évtized végére, ha beigazolódnak a mostani számítások.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.