2021. 02. 05.

Hétvégi gyors – 2021. január 31.-február 5.

Idén is lesz sárga adriai vonat. Motorkocsi-beszerzés a Luzern környéki fogaskerekű vasutakon. Késnek a megrendelt járművek. Boldog és szomorú típusbúcsú.


Idén is irány az Adria


Brno | Csehország – Idén is jár majd Prága és az Adriai-tenger között a RegioJet „fürdős vonata”. A tervek szerint az első járat május 28-án indul majd és Prágából Brno és Pozsony érintésével jut el Budapestre, majd onnan Zágrábba és Fiuméba, valamint Splitbe közlekedik tovább, ahonnan buszos csatlakozással érhetők el a népszerű pihenőhelyek. A jegyeket februártól árusítja a cseh magánvasút: 22 euró az ülőhelyes, 30 euró a fekvőhelyes kocsi használata egy irányban. A vonatok egyelőre heti három nap indulnak majd: Prágából pénteken, vasárnap és kedden délután, visszafelé a következő nap délutánján. A járatokat Csehországban és Szlovákiában a RegioJet, Magyarországon a Continental Railway Solution (CRS), Horvátországban pedig a HŽ továbbítja.


Stadlerrel a Pilatusra is


Alpnachstad | Svájc – A világ legmeredekebb fogaskerekű vasútját üzemeltető Pilatus-Bahnen AG a vonal alapos megújításán dolgozik éppen. Ebbe beletartozik az állomások és a vasúti infrastruktúra felújítása, de az új járművek beszerzése is. A ma közlekedő, tervezett élettartamukon messze túllevő, 1930-as években gyártott motorkocsik már nem felelnek meg a kor elvárásainak és a fenntartásuk az alkatrészellátás nehézkessége miatt igencsak drága lett. Ennek megfelelően a társaság kilenc új járműre írt ki pályázatot, melyekből nyolc személy- és egy teherszállító kialakítású lesz. Utóbbira a hegyen található hotel és étterem ellátása miatt van szükség és az eddigiekkel ellentétben nem a személyszállító vonatokhoz kapcsolt teherkocsikkal fogják ezt megoldani. A tendert mindenki nagy meglepetésére a svájci házigyártó Stadler nyerte, míg az új motorkocsik dizájnját a Küchler Design tervezte. A 18 tonnás, 154kW teljesítménnyel rendelkező kocsik hegymenetben maximum 15 km/órával, völgymenetben pedig 12 km/órával közlekednek majd, így valamivel gyorsabbak lesznek a régi járműveknél. A kapacitás növelése érdekében pedig akár szinkronban is tudnak üzemelni, amihez a peronok meghosszabbításának tervezése is folyamatban van már. A sebesség növeléséne és az infrastrukturális felújításoknak köszönhetően a jövőben a félórás ütemes menetrend is kivitelezhető lesz Alpnachstad és Pilatus Kulm között. Az új motorkocsik első példánya még idén, 2021 nyarán forgalomba állhat, míg a modernizálás befejeztére 2023-ig kell várni.

A Pilatus-Bahnen az új motorkocsikról egyelőre csak egy makettet mutatott, de már ezen is látszik, hogy a formavilág jóval modernebb az eddigieknél. A körbe, még a tetején is üveg kocsiszekrény tökéletes kilátást nyújt majd a lenyűgöző svájci tájra


Késik a bővítés


Frankfurt am Main | Németország – Lassan két és fél éve rendelte meg a VGF a T sorozatú villamosait, majd másfél éve még opciót is lehívott, tavaly októberben viszont már az U5 sorozatú metrókhoz hasonlóan ezekhez is rendeltek hosszabbító mudulokat. Viszont a gyártási kapacitások kényszerű csökkenése miatt a korábbi szállítási ütemezés már nem tartható, de egyelőre nem meghatározható a csúszás. Így viszont még néhány hónapig forgalomban marad a 7 P sorozatú villamos, de ezeket váltják majd ki a legelső T-kkel.

A korábban a Bombardier-hez tartozó bautzeni üzemben már készülnek az első U5-betétkocsik
(fotó: Alstom)


Még több ADLER és FINK


Luzern | Svájc – A Zentralbahn a sűrűbb közlekedés elérése és így a kapacitások növelése érdekében a gördülőállomány-flottájának bővítésén dolgozik jelenleg. A Stadlerrel 2021. február másodikán kötött szerződés érdekében a már meglévő típusaikból rendelnek további kilenc szerelvényt. Összesen kettő hétrészes ADLER és hét háromrészes FINK fantázianevű motorvonat szállításáról egyeztek most meg, amelyek 2025-ig kiváltják a mozdonyos ingavonatokat a Luzern-Engelberg vonalon és bővítik a flottát, hogy a (2020-as évtől eltekintve) folyamatosan növekedő utasszámoknak megfelelően növelni tudják a kapacitást. A kilenc fogaskerekű üzemre is alkalamas jármű összesen 114 millió svájci frankjába kerül a Zentralbahnnak.

A Zentralbahnnál az ADLER márkanevű hétkocsis motorvonatok már 2012 óta üzemben vannak, most azonban még két új szerelvényt rendeltek, hét további FINK-kel együtt
(fotó: Berky Dénes)


Viszont ne lássunk!


Helsinki | Finnország – Az 1998 és 2003 között beszerzett Bombardier Variotram karrierje nem volt hosszú és sikeres Helsinkiben, mert 2018 óta két telephelyen tárolták a 40 forgalomból kivont járművet. Még 2017-ben kötött a HKL megállapodást a gyártóval, hogy mindet visszavásárolják és sikeres eladás után elszállítják őket. Jelenleg annyi biztos, hogy őszre az összes egy megnevezni nem kívánt céghez kerül Németországba.

Fábián Olivér 2015-ben készített felvételén a 7A vonalon közlekedő Variotramot látunk a Liisankatu utcán a Snellmaninkatu megállóba érkezve, ahol ma a 7 és 7H viszonylatok közlekednek


Egy korszak vége


Samedan | Svájc – Elérkezett ez a nap is, 2021. február 4-én közlekedett utoljára a Rhätische Bahn Stammnetzpendelként ismert Be 4/4-es jelzésű sorozatának utolsó darabja. Az új Capricorn motorvonatok érkezésével kivonásuk már 2020 nyarán megkezdődött, az utolsó mohikán pedig a Samedanban található tartalékszerelvény volt. Ez a négyrészes ingavonat még az elmúlt hetekben is gyakran jutott munkához a hóhelyzet okozta megzavart járműfordulóknak köszönhetően. Miután az első két társát nemrég már el is bontották Churban, a mai naptól, 2021. február 5-étől már a samedani tartalék is egy ABe 4/16 sorozatú motorvonatra lett lecserélve és ezzel az utolsó Stammnetzpendel is munkanélkülivé vált. Hogy a maga korában rendkívül modernnek számító sorozat egyik tagja megmaradhat-e az utókornak még nem dőlt el, de a tárolási és karbantartási nehézségek miatt erre sajnos kevés az esély. A Be 4/4-es ingavonatokkal hamarosan részletesen is foglalkozunk majd a ReginalBahnon.

Az utolsó Stammnetzpendel várja 2021. február 5-én Samedanban, hogy mit tartogat számára a jövő. Utasforgalomban már szinte biztos, hogy nem találkozunk majd vele.
(fotó: Berky Dénes)

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.