2020. 10. 16.

Hétvégi gyors – 2020. október 10-16.

Villamoscsere készül Halléban. Hibrid motorvonat már Lengyelországban is. Emelnék a sebességet a csehek. Újabb szakaszt kapott a legfiatalabb német metróüzem. Már mozog a CityLink.


Öregecskedő villamosokat cserélnének


Halle (Saale) | Németország – Hamarosan elérik az élettartamuk végét, illetve részben már meg is haladták azt a HAVAG által a '90-es évek második felében beszerzett MGT6D típusú villamosok. A 24 évre és 1,4 millió kilométerre tervezett típus egyes darabjai már másfél milliós futásteljesítménynél járnak, egyre nehezebb az alkatrészellátás és az ebből eredő költségrobbanás, valamint a 2025 és 2028 közé tervezett kivonás (ekkor 28-30 évesek lesznek) mellett szükséges a selejtpótlás és a kapacitásnövelés is. A városi tanács keddi ülésén határozott 29,4 millió euró elkülönítéséről, amihez a szövetségi és a tartományi kormányzat 140 millió eurót tesz majd hozzá. Ebből az összegből 39 darab 30 méteres, 8 darab 38 méteres és 9 darab 45 méteres egyterű szerelvényt vásárolnának. A selejtezendő járművek nagy valószínűséggel hulladékká válnak, hiszen nem reális a kelet-európai piacra sem eladni őket.


Hibridesítés Alsó-Sziléziában


Nowy Sącz / Legnica | Lengyelország – A fix és az opciós darabok számát felcserélve, hat hibrid motorvonatot vásárolt a Koleje Dolnośląskie (KD) a NEWAG-tól. Korbban már vásároltak hasonló járműveket, összesen 27 három-, négy- és ötrészes Impuls típusú motorvonatot, de az öregedő dízeles járművek helyére is kellett valamit találni. A közbeszerzési kiírás még 2+6 darabról szólt, a szerződéskötéskor pedig 4 opciós darabot rögtön le is hívtak. A Trzebnica–Wrocław–Sobótka–Świdnica vonalon közlekedtetni tervezett járművekért 137,4 millió złoty kerül majd a NEWAG számlájára, a további két opciós darabért pedig további 45,9 milliót kérhetnek. A háromrészes elektromos alaptípus továbbfejlesztésének számító hibrid a 36WEh típusjelet kapta és dízelüzemben 120, elektromos üzemben 160 km/h sebességgel haladhat majd. Az utastérben alapfelszereltség lesz a légkondicionálás, a vezetéknélküli internet és az akadálymentesen is használható utastér.

Meglévő és bevált alapra érdemes fejleszteni
(grafika: NEWAG)


Csendes állomásavató


Nürnberg | Németország – Csütörtökön 12:54-kor elindult az első U3-as vonat a frissen megnyitott Großreuth bei Schweinau állomásról. A 69 millió eurót érő beruházás kézzelfogható része – maga az alagút és az állomás kiásása – 2014 októbere és 2016 júniusa között történt, azóta az összesen 1,1 kilométer hossszú alagútszakaszban a gépészeti és építészeti munkák folytak. Amint az a vonal számából is következik, itt is a DT3 vagy DT3-F típusú járművekkel utazhatunk teljesen automata, vezetőnélküli üzemben. Az új állomás peronszintje mindössze 6,5 méterre van a felszín alatt, ezért a környező épületek lakóinka védelmében különleges zajcsillapító rendszereket építettek be a pályába, az égboltra utaló motívumokkal díszített állomásra pedig az álló- és mozgólépcsők mellett lifttel is lejuthatunk. Az állomás mögött egy kétvégényos, tárolásra is alkalmas kihúzó épült, ami kettős vágánykapcsolattal ("hózentróger") kapcsolódik a fővágányokhoz, de megmaradt a további bővítés lehetősége is.



Még gyorsabban a hegy alatt is


Plzeň [Pilsen] | Csehország – A 2018/19-es menetrendváltásra átadott, a Prága és Plzeň közötti menetidőt 10 perccel rövidítő emelt sebességű szakasz további fejlesztését tesztelte a Správa železnic a héten. Mivel nem rendelkezenk tapasztalattal vagy mérőeszközzel a témát illetően, az ÖBB-től béreltek ki két 1116-os sorozatú mozdonyt és egy mérőkocsit, hogy a Plzeň–Rokycany szakaszon kipróbálják a 200 km/h-val haladást és eközben a legkülönfélébb méréseket végezhessék. Különösebb probléma nélkül folyt a négy tesztmenet, így megállapítható Csehország leghoszabb vasúti alagútjának megfelelő megtervezettsége. A hálózatüzemeltető tervei szerint 2025 közepétől Chocen és Uhersko állomások között lehet majd 15,5 km hosszban ilyen sebességgel haladni, 2026-tól pedig Sudoměřice u Tábora és Votice (17 km), illetve Soběslav és Doubí u Tábora (8 km) között is elkészül az erre alkalmas pályaszakasz. Ezen túlmenően a Plzeň–Domažlíce, a Brno–Přerov, a Ševetín–Nemanice és a Břeclav–Šakvice (itt idén már végeztek próbákat) szakaszok tervezése is folyik ebben az irányban.




Mozgásban az első magyar CityLinkek


Valencia | Spanyolország – Három évvel a megrendelés után elkészült és már önerőből mozog a MÁV-START számára, Szeged és Hódmezővásárhely között épülő tram-train járműveinek első két darabja. Ugyan kérdéses, hogy jövő nyáron forgalomba állhat-e az első 8, hiszen közel fél éves késésben van a projekt.

A területileg illetékes képviselő, Lázár János által feltöltött videón a gyári tesztpályán próbázzák a járműveket


Lehet hosszabb?


Frankfurt am Main | Németország – Majd csak 2021-ben áll forgalomba az első T típusú Alstom Citadis, de már most megrendelte a Verkehsgesellschaft Frankfurt am Main (VGF) 22 középső modul legyártását, amivel meghosszabbítják majd a villamosokat. A 8,5 méter hosszú, egy hajtott forgóvázzal és egy ajtópárral rendelkező modulok a 191 fős kapacitást 248 fősre növelik. Főképpen a 11-es vonalon forgalomba állítani kívánt immár 40 méteres villamosok az állandó zsúfoltságot csökkentik majd, de addig még számos megállót is meg kell hosszabbítani.

Három helyett négy modullal érkezik majd a flotta fele
(grafika: Alstom)

Összeállította: Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.