2021. 03. 06.

Jó ebédhez szól a tramvaj

Nem tétlenkedtek a DPP-nél 2021 feburárjában, amikor a meglehetősen hideg időjárás ellenére több helyen is vágányzárat rendeltek el. Következzék néhány kép a havas Prágából.






Ha tél, akkor pályafelújítás. Bár hagyományosan a két dolog egyáltalán nem függ össze, ám másképpen döntöttek a DPP illetékései, amikor a Malostranská és Chotkovy sady megállóhelyek közötti „szerpentinre” a vágányzár idejét 2021 februárjára jelölték ki. Az ívekkel bőségesen tarkított pályaszakasz 2020 vége felé már megérett a cserére, amit végül az egyik leghidegebb időszakra sikerült időzíteni: a képek készítéskor még csak -5°C körül volt a hőmérséklet, jelenleg azonban nappal is csak -7°C van, éjjel viszont -10°C alá is csökken. A kizárással kapcsolatos forgalmi rend pótlóbuszokat nem tartalmaz, viszont több villamosviszonylat is közlekedése módosult. Kezdjük a kicsit talán mostohagyerek 2-essel, amely a legutóbbi hálózati változtatások óta szinte minden időszakban szóló kocsikkal közlekedik, jelen vágányzár alatt pedig egyáltalán nem. Hogy mégse essen ki teljesen a kapacitás a déli szakaszán, az egyébként csak csúcsidőben közlekedő 21-es villamos egész nap jár; igaz csak Radlická és a 2-es villamos déli végállomása, Nádraží Braník között.

A 8680-as T6A5-ös 2019. április 15-én a 2-es villamos vonalán, annak Sídliště Petřiny végállomásán várja az indulást dél felé. A vonal tipikus szóló üzemű vonalnak számít (fotó: Halász Péter)

Chotkovy sady megállóhelynél túl sok választási lehetőség nem maradt.
A delta ezen ágán (Královský letohrádek felől Hradčanská felé) alapmenetrend szerint nem járnak villamosok

Ha már dél: a Barrandov felől érkező 20-as villamosok is csak Malostranská megállóhelyig közlekednek, onnan tesznek egy tiszteletkört az óramutató járásának megfelelően a Čechův most érintésével, majd a Letná utcában létesített ideiglenes megállóból indulnak vissza Barrandov felé. Hasonló utat jár be a kelet-nyugati irányú gerincvonalnak számító 22-es is. Követlen kapcsolat azért maradt: a Strossmayerovo náměstí felé terelve közlekedő 18-as, valamint a keretmenetrend szerint arrafelé járó 26-os.

A Čechův moston (amely 1940 és 1945 Gregor Johann Mendel után a Mendelův most nevet is viselte) keretmenetrend szerint nappal csak a 17-es villamos közlekedik. A képen Právnická fakultá megállóhelyhez közelít 20-as jelzéssel a 9296-os pályaszámú Škoda 15T, amely a vágányzár ideje alatt a hídra kanyarodáskor éri el a vonal a legészakabbi pontját.

Ami a „felső” szakaszt illeti, három ideiglenes viszonylat is indult. A számozás a helyi szokás szerint alakult, azaz a 30-as mezőben kerültek a vonalak, a második szám pedig a pótolt vagy kiegészített viszonylatra rekflektál: így jár a 20-as helyett a 30-as Divoká Šárka, a 25-ös mellett a 35-ös Bíla Hora felé, a 2-es és a 22-es helyett Vypich–Chotkovy sady–Sídliště Petřiny útvonalon pedig a 32-es. A 30-as és a 35-ös „belső”, a városközponthoz közelebb első végállomása Špejchar volt.

Előttem az utódom... illetve hogy is van ez? A hátul álló 8285-ös kocsi 2017-ben érte el jelenlegi formáját, miután a 8220-asból átalaktították, ami pedig 6519-ként látta meg a napvilágot 1966-ban, míg a T2R 2019-ben lett felújítva/legyártva/átalakítva (megfelelő rész aláhúzandó).

Nem sűrű látvány, hogy Milady Horákové utcáról menetrend szerinti villamos kanyarodjon ide. Bő egy hónapra egyészen komoly élet költözött az egyébként meglehetősen csendes Špejchar végállomásra.

Ha valakinek nem cseng ismerősen a név, talán nem véletlen: az 1978-ban (az A metró Dejvická állomásig történő hosszabbításakor) átadott fordulónak nagy szerepet szántak a földalatti közlekedési módra ráhordó viszonylatok végállomásaként. A dolgok azonban másképpen alakultak, hiszen a várost valamilyen módon átszelő viszonylatok megmaradtak, így a város közepén épült hurok szépen lassan funkcióra maradt. Utoljára keretmenetrend szerint az akkor éppen Bílá Hora–Špejchar útvonalon közlekedő 23-as vonal villamosai fordultak itt 1991-ig. Az azóta eltelt 30 évben csak vágányzárak idején ideiglenes végállomásként, valamint például Vokovice kocsiszín részleges lezárása idején külső tárolóként.

„Nosztalgia, visszamenőleges hatállyal”; írtuk 2020 áprilisában. Az állítás továbbra is igaz, az Ostravát és Liberecet is megjárt, jelenleg 6003-as pályaszámú T2R is felvonult 2021. február elején a Divoká Šárka és Špejcher közötti ideiglenes 30-as jelzésű viszonylaton. Ezen a kocsin az utazóközönség fele kifejezetten csak a T2-es miatt utazott.

Ha már februári vágányzár: a C metró sem közlekedett, igaz csak egyetlen hétvége erejéig. A pótlás (természetesen) villamossal történt. A metró Florenc és Ládví között nem közlekedett. Az XC jelzésű metrópótló Sídliště Ďáblice és Florenc között Vltavská és Nádraží Holešovice állomások érintésével közlekedett. Florencnél azonban nem fordultak vissza a villamosok, hanem vonalon, utasokkal, átszereltek a 24-es viszonylatra Kobylisy végállomásig. A gyakorlatban tehát a következő útvonalat járták be a villamosok: Sídliště Ďáblice–Ládví–Kobylisy–Nádraží Holešovice–Výstaviště Holešovice–Vltavská–Florenc (XC»24)–Palmovka–Bulovka–Kobylisy. A követési idő 7-8 perc volt, a villamosokat nagyrészt a Kobylisy kocsiszín biztosította, így jelentős mennyiségben került Škoda 14T a vonalra.

XC metrópótló villamos érkezett Sídliště Ďáblice végállomásra. A keresztsodronyon lévő tábla nem azt jelzi, hogy a végállomáson a járművezetők wifin tudják frissíteni az Instagram posztjaikat, hanem a rádiós váltóállítás helyére figylemeztetnek. A képen szereplő 9086-os KT8-as 1990-ben kezdte a pályafutását 9036 pályaszámon, alacsonypadlós középrész nélkül (azt a 2013 fővizsgája során kapta), viszont a jellegzetes hangú TV3-as szaggatóval.

Maradva a végállomáson, indulásra kész az alacsonypadlós T3R.PLF-ek jellegzetes bordó-szürke fényezésében tündöklő 2008-as gyártású 8270-es. Manapság előfordul, hogy a hátsó kocsi nem ugyanolyan színű, de Strašnice kocsiszín figyelt az ilyen apróságokra is. Bár a kocsi csak 13 éves lesz, hivatalosan az 1976-ban gyártott, egykor Pankrác kocsiszínhez tartozó 6954-es pályaszámú T3-as „felújítása”.

Mi várható az idén még?

A fagyok elmúltával, legalábbis jelen állás szerinti elmúlásával, több vágányzár is kezdetét veszi. Március 6-tól a hónap végéig Náměstí Míru körzetében, a tértől keletre lévő delta több felvonásban teljes cserére kerül. Március 8-tól 26-ig nem közlekedik a Petřín hegyre közlekedő sikló. Pótlóbusz itt most nem lesz, ellentétben az A metróval, amely március 13-án és 14-én csak Skalka állomásig közlekedik, Depo Hostivař érintése nélkül (pont úgy, ahogy 2006 előtt közlekedett). Ha húsvét, akkor C metró pótlás: az évek óta megdönthetetlen összefüggés idén sem hagy cserben. Április 2. és 5. között pótlóbusz járnak a Hlavní nádraží és a Pražského povstáni között. Ha már Hlavní nádraží: az főpályaudvar vágányaira merőlegesen közlekedő viszonylatok (5, 9, 15, 26, 95) is terelve járnak majd májusban, amikor Žižkov felé található aluljáróban végeznek karbantartási munkálatokat. A nyár elején a C metró egy másik szakaszon is pótlás kerül: Ládví és Letňany között nem jár majd a piros vonal.


Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.